Az elmúlt hetek kóstolási jegyzeteiben tallózva választottam három 2003-as vöröst. Ezen kívül semmi közös nincs bennük. Az egyik megfizethető montalcinói rosso, a másik egy színtévesztő Tóth István, a harmadik pedig a különös asszociációkat keltő Paptag Cuvée. Mindegyik lesz még jobb is. De az Il Poggionéra már most rá tudnék szokni.

Il Poggione Rosso di Montalcino 2003

A Rosso di Montalcino egy fejlődésben megrekedt Brunello di Montalcino: míg az utóbbi legalább két évet húz le különféle hordókban és körülbelül kettőt a palackban, addig az előbbi egy évvel a szüret után rendesen már piacon van. A rossóba értelemszerűen a rövidebb hatósugarú anyag kerül: az újabb telepítések, a hiába faggatott dűlők, vagy a bukott brunelloévjáratok szőleje. Mindezek ellenére sokan többre tartják a ropogós rossót, mint a barna brunellót. Annyi szent, hogy a rossók élcsapata abszolút árértékbajnok.

Az Il Poggione Montalcino meghatározó birtoka, afféle regionális index: elegendően nagy, patinás és megbízható, hogy a boraiból az egész évjáratra következtetni lehessen. Az Il Poggione Brunello szórványosan a magyar hiperpolcokon is fölbukkan, de magára vessen, aki tíz rongyot leszurkol egy hét-nyolc éves, kétes előéletű borért. Az akciós rossóért viszont megkockáztattam hármat, és bejött.

2003 nyara nálunk verőfényes volt, Toszkánában vis maior. Vagyis ez a rosso egy trópusi hőhullámmal és aszállyal vert év szerencsés túlélője. Illatában a szokásos montalcinói sangiovesekoktél: cédrus, medvecukor, szilvalekvár, gomba, diólikőr. Kóstolva cseresznyés-meggyes, tiszta és dinamikus. Markáns, de teljesen érett tanninok. A sangiovese legendás savtartalékai még kitartanak, de éppen csak. Extrakt, legalábbis rossóhoz mérten, dupla adag jutott bele - szinte harapható és rágható. A lecsengés enyhén éget. Eleganciát ne keressünk benne, a finomabb árnyalatokat és az igazi rossokaraktert majd a 2004-es hozza. Reméljük, hogy abból is begyűrűzik néhány raklap. Erős 5 pont.

Tóth István Egri Cabernet Sauvignon 2003

Tóth Istvánnak se címere, se dizájnere, ehhez képest egészen pofás az új címke (courtesy of MMI). Trendi, szembeötlő színek, lila és vörös. Sajnos tartalom és forma összhangja ezúttal a lila helyett zöldet kívánt volna. Ezerhétért alkalmi vételnek tűnt a ra-ra végződő hiperben (az MMI saját honlapján súlyosabb összeg szerepel, vajon miért?).

Ilyen zöld Tóth Istvánnal még soha nem találkoztam. Az éretlen cabernet sauvignon teljes repertoárját fölvonultatja: a fűtől a paprikáig. Másnapra szerencsére színesedik a paletta, előkerül egy kis csipkebogyó meg ribizli. Szájban jobb, mint orrban, vannak rétegek, zamatok, árnyalatok (igaz, zöld az alaphang). Az egyensúly, a fűszeresség meg az obligát egri ribizli azért átviszi a túloldalra. Én személy szerint élek-halok a minimális beavatkozással készített, selfmade borokért, de itt a természetesség az anorexiával érintkezik. Mindenesetre még mindig jobb ezt inni, mint egy laborban összehegesztett aroma- és tanninkoktélt. De hogy hogyan maradhatott szőlő éretlen 2003-ban?

Új híveket aligha fog szerezni Tóth Istvánnak, vagy a cabernet sauvignonnak, de talán ártani sem árt. 4 pont (némi jóindulattal).

Juhász Testvérek Paptag Cuvée 2003

Juhászékról egyre többet és jót hallani. Én a nagy pinot-vakon jegyeztem meg a nevüket, ahol egy kevéssé pinós, ám annál finomabb borral indultak. (Félve kérdezem, nő-e pinó a Paptagon?)

Közvetlenül nyitás után kénes bűzzel tudatja, hogy még egyedül szeretne maradni. Egy óra múlva mintha kicserélték volna: intenzív eszpresszó-, vanília és dohányillat (itt azt állítják, hogy barrikot nem látott), a háttérben cseresznye és kis zöldes mocorgás. A villányi barrikcsodákra hajazó illat után meglepetés, hogy a test csak közepes. Kárpótlásként kerek savakat és érett tannint kapunk. A korty harmonikus, zamatra inkább fűszeres, mint gyümölcsös. A lecsengésben ismét megvillan egy kis zöldesség. Inkább tűnik alultáplált villányinak, mint egrinek, de ez nem bűn. Gyanúm szerint a 2006-os Paptag nagyot fog szólni. Két rugó körül ez a mostani is jó vétel. 4 pont.