Az intrika mint terroir, avagy Fertőrákoson virágzik a leányka. Pietizmus vagy feszültség hajtja a jó borászt? Az apátok lukra futottak: mérték helyett zsíros túlkapás. Végül a gall tyúk, aki visszahozott a ló túloldaláról.
Ráspi Leányka 2005
Nem tudom, hogy azok, akik Ráspit csak hírből ismerik, miként viselik sűrű emlegetését. Azt tudom, hogy maga Ráspi rosszul viseli az anyjáét, pedig ideje volna hozzászoknia. Ő osztja a többieket, a többiek osztják őt. Nem tudom, hogy az intrika lehet-e felhajtóerő, lelki terroir, feszültség, ami vitalizálja a borászt, és így összességében javítja a borok minőségét. Ha igen, akkor hadd szikrázzanak, száguldjon mindenki padlógázzal a maga borászati végzete felé! Azt ellenben sajnálom, hogy lassan lehetetlen lesz a ráspiborokról úgy véleményt mondani, hogy a kis, gombszemű ember megítélése a poháron kívül maradjon.
Hanem ez a leányka kész csoda! Talán nem köveznek meg a leánykafanok, ha azt mondom, a fajta sorsa még függőben. Petrezselyemárustól bálkirálynőig bármi lehet. A Ráspié az utóbbit ígéri. Báj, kecs és grácia. Illatában édeskömény, gyöngyvirág, agyag, zeller, csipetnyi borsmentafű. Krémes, olajos struktúra. Telt, de a korty nem ül le, tanítani valóan kerek savakon gördül előre. Friss és gazdag. A korty végén árnyalatnyi kesernye, de ez is finoman, kesztyűs kézzel adagolva. Nem annyira komplex, mint légies és derűs. A magasság-szélesség koordinátarendszer közepébe trafál. Hats off, gentlemen!
7 pont (csak az ára, csak azt tudnám feledni!).
Pannonhalmi Hemina 2005
Szvsz az apátok pincészetének sajtója messze a borok előtt jár. Az első rajnait még aláírom, de a többi inkább tisztes átlag, mint emlékezetes. Javukra legyen mondva, az árszabás is mértéktartó. A Hemina úgy jött, mint egy lavina. Már messziről lehetett hallani, hogy itt az új killer. Ám ami hozzám elért, az inkább egy nagyobbacska hógolyó.
A név látszólag telitalálat, de én az egyházi regulában járatlan laikusként folyton Herminára magyarítottam, és bár azóta a nevet sikerült helyreraknom, továbbra is szilárd meggyőződésem, hogy ez a bor nőnemű. Die Hemina.
Chardonnay és pinot blanc házasítása. Ez papíron sem tűnik jó ötletnek. Meglehetősen sötét, aranyló szín. Először egészen émelyítően parfümös, agyagos illat. Tizenkét órával később szelídült, de az alaptónus változatlan: agyagos, zsíros, virágos, őszibarackos. És ez a sajnálatosan émelyítő elegy a bor minden rétegét uralja. Az évjárat karcos hírére rácáfolva a Hemina álmatag, szedált bor. Édeskés, ananászos, puncsos. A korty közepe savért kiált, de az csak az utolsó pillanatban érkezik, és a lecsengésben dúl.
Engem taszított ez a bor. Három napon át kóstoltam (és többnyire köptem), de az első fél nap heves átalakulása után sem tudtam megszeretni. Nekem azt mondták, hogy Pannonhalmán böcsületes technológiai borok készülnek, tiszták, ropogósak, különösebb trouvaille nélkül. Becsapva érzem magam. A Hemina lágy, szőke, és másfél mázsa.
3 pont.
Vieilles Ferme Blanc 2005
A kiskakas sem mindig találja meg a gyémánt krajcárt. A Vieilles Ferme Rouge-ba annyira beleszerettem, hogy a pozitív diszkriminációt felelőtlenül kiterjesztettem az egész baromfiudvarra: a csak futva kóstolt blanc-ra és a soha nem is kóstolt roséra. Pedig nem mind tökös, ami kakasos. Ez a fehér inkább tyúk. Annak viszont nem rossz.
Dióhéjban: a honi kézmíveseket idézõ illat és struktúra, ám a savaknál elcsúszik. Konkrétabban, az illat virágos, zsírkrétás, némi mézzel és citrussal bolondítva. Halványan olaszrizlingre emlékeztet. Kóstolva már nem elég acélos, inog a savgerinc. A zsírkrétás, virágos, ananászos ízt alig tartja a sav, és bár a korty kellemesen krémes, sajna luftos is. A lecsengést is az ásványos alapíz uralja, ami inkább böcsületes, mint vonzó. Paradox módon kajához mégis jó. Talán rossz volt a sorsolás: a Ráspi Leánykával nem jó egy ágra kerülni.
4 pont.
Utolsó kommentek