A bikavér az nekünk, mint taljánnak a chianti: az egykori büszkeség megkopott hírű hordozója, ugyanakkor titkoltan ambiciózus remények megtestesítője, a nemzeti karakter borbéli manifesztációja. Bár a mi bikavértörténetünk másfél évszázadra nyúlik vissza, jelenleg mintha nem találnánk a helyét a hazai palettán. A büntetőtől a csúcsokig terjed a bikák minőségi spektruma, és akkor még nem is vesszük bele az ilyen-olyan néven palackozott "de facto bikavéreket", amelyeket termelőjük a szó rossz emléke miatt nevezett el másképp. Merre tart és hova jut így a magyar bikavér? Reményteljes hungarikum, vagy megkopott hírű lőre? Gyümölcsös és könnyed, avagy nagy testű és áradó? Galamb, vagy nyúl?

Hogy a kérdések ne maradjanak végképp a levegőben lógva, összeszedtem jelen állás szerint tizenkilenc magyar bikát, egrit és szekszárdit vegyesen. A lista még bővülhet, a wishlist tartalmaz kipipálandó elemeket, de ennek a tizenkilencnek azzal az alig titkolt reménységgel ugrom neki, hogy a végére talán tisztul valamelyest a jelenleg még kicsit kavargó bikavérkép.

Nem szaporítanám a szót a bikavér történetével, Grőber Jenő szerepével a brand megismertetésében, az átkolt negyven év népgazdasági bikavéreinek imázsromboló hatásával, hiszen a hazai borisszák túlnyomó többsége úgyis séróból vágja ezeket, és kellő mennyiségű információ kering a világhálón is a többiek számára. Ezért inkább azzal próbálkozom, hogy valahol elhelyezzem a "fajtát" a hazai és nem hazai palettán, hogy legalább nagy vonalakban lássam: merre halad ma a magyar bikavér.

Többrészes, elhúzódó bikaviadalunk következik tehát.

Juhász Testvérek Egri Bikavér 2002

A Juhász testvérekről mostanában igen sok jót hallunk, pinot noirjuk is szépen szerepelt a MűvAlk pinot-kontesztjén, és aki csak kóstolta boraikat, legalábbis "figyelemre méltó" megjegyzéssel említi azokat. A bikával viszont bajban vagyok, mert a honlapjuk szerint ez egy bikavér superior, az én palackomon pediglen a superior szót tartalmazó veres címke nem szerepelt. No de egye kutya, superior, vagy sem, ez egy nagyon kellemes bor. Talán Tóth Istvánnal kapcsolatban használtam anno azt a jelzőt, hogy "bikavéres", itt ugyanez ugrott be először. Ha képzeletben le kellene írnom egy egri bikavért, nagyjából hasonló bor kerekedne, mint ez.

Sötét cseresznyevörös színnel indít, illatában első szippantásra meggy, és valami vizeletszerű, perverz módon mégis kellemes animalitás érződik. Ezt egy-két perc alatt persze kiszellőzi, és a helyére tölgy, kávé jön. Majd megjelennek a gyümölcsök is: meggy, feketeribizli, később halvány leveszöldséges-zelleres aromák. Hangsúlyosan egri és hangsúlyosan bikavéres. Fél óra elteltével aztán a meggy-feketeribizli-füst-bors összeállításnál állapodunk meg, igen orrbamászó összetételben.

Szájban is harmonikus, szép szerkezetű a bor. Virgonc savai, szép harmóniája, telt, gyümölcsös ízei elegáns kesernyékkel búcsúznak. Hogy kicsit kötözködjek is: talán túl sok kesernyével. Ugyanakkor nagyon jól iható és elegáns, közepes teste és lecsengése kellemes emlékeket hagy maga után. Vitathatatlan tehetség: erős 5 pont jut neki.

Vincze Béla Egri Bikavér 2002

Miután a 2005-ös év bortermelőjének sorra pukkannak ki 2003-as borai, a közönség ismét kezdi felfedezni a borász 2002-ben készült tételeit. A cabernet franc birtokbor például egészen elragadó tud lenni néha. Én viszont megint tanácstalan vagyok, mert itt ülök a kettőezerkettes bikavér előtt, és arra gondolok, hogy akkor már inkább a hármasok. Itt ugyanis vagy visszanyalt a fagyi, vagy valami egész más történt, aminek értelmezéséhez enmagam kevés vagyok.

A bor elsőre meglehetősen zárkózott. Mi több: alig-illatú. Illatocska talán, amit érzek. Halvány meggy, még halványabb tölgy, és az egészre ráülő vegyszeres-technokolrapidos valami. Első rákóstolásra némi sav, és más semmi, később már sav se. Teljesen kiüresedett, jellegtelen, semmitmondó. Még a "barrikolt víz" kifejezés is erős lenne, mert itt már barrique-jegyek sincsenek. Az egyetlen, ami tartósnak bizonyul, az a vegyszeresség. Az viszont nem túl kellemes. A végére egy rövidke lecsengés jut, az is minek. Kegyelemkettes (értsd: 2 pont), de csak azért, mert ittunk már rosszabbat is.

Domaine Gróf Zichy Szekszárdi Bikavér 2003

A Szekszárd Rt. gasztrosorozatának 2002-es bikája számos nemzetközi versenyen ért el sikereket, így - személyes tapasztalat híján - lehetett némi halvány bizodalmam az ügyben, hogy a 2003-as utód talán szintén megüti azt a szintet, amikor már kipirult arccal, elcsukló hangon ejházunk és hurrázunk a bor kóstolásakor. A várakozás örömét azonban a csalódás kellett hogy keresztbe verje.

A bor sötét meggyvörös színű. Első szippantásra is lóg belőle az alkohol, a címke szerinti 14 tömegszázalék ezt alá is támasztja. Az alkoholos csípősség mellett azonban egész szép illattal találkozom, bár némileg rendezetlennek hat. Meggy, vanília, kesernyés déligyümölcsök (talán guava vagy grapefruit), piros bogyósok, málna. Kicsit mindentbele-cuvée érzetem van, mert ugyan szép és összetett az illat, de nincs igazán stílusa.

Szájban aztán komoly testtel, markáns savakkal, kicsit kevés tanninnal találkozom először. Ami viszont meglep és elszomorít: a bor keserű. Nem kesernyés, hanem keserű. Elsőre továbbra is a grapefruit ugrik be, aztán az idő haladtával megy át az íz égetett pirospaprikába, majd égett gumiba. Kár érte, mert időközben a tannin is megjött (egy órával lehetünk bontás után), a szerkezet egész szép, arányos lett. Csak a keserűségét tudnám feledni, vagy gyümölcsre váltani. Így vérző szívvel egy alig-négyest ér csak nekem (4 pont). Ez a bor megsült, vagy mi.

Folyt. köv.