Amint 2006 Alkoholista-bortermelőjének megválasztásakor is kitűnt, nyájas olvasóink odavannak Egerért. Ezt a pompás borvidéket mi sem gyűlöljük. Egyebek közt azért sem, mert az elmúlt fél évtizedben alighanem ott bukkant fel a legtöbb tehetséges borász. A legismertebb neveket ismerjük jól, ám aki látszólag kevésbé dübörög, az is megérdemli, hogy jobban megismerjük. Ilyen például Demeter Csaba.

Ahhoz, hogy eljussunk a két legnagyobb magyar borász (a másik Bussay László, bár biztosan vannak még hozzájuk foghatók, akik méretei nem jutnak eszembe hirtelen) és a három Demeter (a másik kettő Zoltán és Ervin, khm) egyikéhez, el sem kell mennünk Egerig. Kevéssel a város előtt jobbra fordulunk, és máris elénk tárul a Kőlyuk pincesor. A fiatal egri borászok csapatának motorja ott vitézkedik, és dolgozza fel tizenhat hektárnyi szőlejének gyümölcsét.

A kínálatban elsősorban vörösök vannak, noha nemcsak, ezekből sikerült megkóstolnom néhányat. Amúgy jártam a pincében is, egyszer, elég régen, az se pocsék emlék. Az empíria alapján úgy tűnik, a viszonylag ifjú mester nem a gyors érlelésben és a mediterráneumosításban leli örömét és keresi a sikerhez vezető utat, hanem az egriséget próbálja megfogalmazni a maga módján. Megközelítésemet a puszta számok is visszaigazolják, hiszen miközben a zöm rég túl van nemhogy a 2003-as, hanem lassan a 2004-es évjáraton is, addig Demeter Csaba 2003-as presztízsein még címke sincs, és inkább a 2002-esek forognak a piacon. Tiszta thummererizmus.

Szóval, a poharamban járt mostanában a 2002-es pinot noir, a 2000-es rezervált cabernet franc és a 2003-as XY, utóbbi palackminta formájában, minthogy forgalomba később kerülend. Előbbi kettő érett, összerendeződött darab, a pinot pinot-san barnás árnyalatokkal köszön, a franc gránátvörös, szájba’ mindkettő délceg struktúrát mutat, határozott savakkal, magyarán, messze vannak attól, hogy hanyatlani kezdjenek. Ez hazánkban már-már szokatlan, ha öt-, illetve hétéves borokról van szó. Viszont kétségtelen, hogy lehetnének koncentráltabbak és komplexebbek ezek, több kanyarral izgalmasabbnak találhattam volna őket. Az XY 2003 viszont egészen konkrétan kiskölyök, odébb van, amikor remélhetőleg élvezetessé válik. Megjegyzendő: egyik sem fogyott el a bontás napján, és volt, amely még hetek múltán is őrizte eredeti formáját. Szigorú mércénk szerint mindhárom a tehetség kategóriájába illik, azaz 5 pontot érdemel uszkve.

A 2002-es XY ez idő szerint többet tud. Sokkal többet. Gránátvörös, csillogóan tiszta színnel kezd, mozdításra felkenődik a pohár falára, alig akar lejönni. Frenetikusan indul. Elsőre sok-sok bogyós erdélyi, meg némi ásványok. Állatság szinte nincs, pedig a tercier vonal erős. Valamiképpen érezhető, hogy hosszú időt tölthetett új fában, de ez nem vaníliásságban, nem kávéban és nem is pörkölési aromákban mutatkozik meg, hanem sűrű kraftban, és ez jó. Nagy test, nem kevés tannin, komoly savtartalmát sem tagadhatná le. Összetett, dinamikus, hosszú. Krémes. A korty eleje édes, felteszem, az extrakt miatt, a vége száraz. A 13,7-es alkohol a koncentrációhoz képest nem sok. Egyetlen hiba: az utóízben árnyalatnyi fanyarkásság található, ami megbillenti a harmóniát. Enélkül okvetlen több lenne, így végül igen erős 6 pontot tartottam helyesnek kiosztani.