Címkék

Utolsó kommentek

  • gbsz: A lecsós kép forrása nem a linkelt URL, hanem ez: www.gabojsza.hu/2007/07/kedvenc-lecsm.html Kéret... (2017.02.21. 16:44) Mit igyunk a lecsóhoz?
  • ecsabi: @fakanalhos: Aki pedig Angliában él és magyar borra szomjas, az lessen be ide: <a href="http://... (2016.01.31. 16:09) Villányi áttörés
  • tiboz: A Frittmann pincészet 2015-ben az Év pincészete díjat is kiérdemelte. Sőt még a Wall Street Journa... (2015.10.30. 08:37) Frittmann a tilón
  • tiboz: A cikkben a Château Beau-Séjour Bécot pincészet 2011-es évjáratáról esett szó. Most találtam egy c... (2015.10.22. 12:48) Bordeaux en primeur, Budapest
  • martykis: Cikk a 2013-as évjáratról. Ígéretesnek hangzik: vinoport.hu/aktualis/2013-fordulatot-hozott/2406 (2015.09.28. 19:49) A Somlói Apátsági Pince naplója
  • Utolsó 20

Alkoholista Twitter

  • Hibás feed URL.

Alkoholista a Facebookon

Jellegzetesen jellegzetes

2012.03.07. 08:30 - alföldi merlot

Én most életemnek azt a szakaszát élem, amikor szempont számomra, hogy valami egyéniség-e, ha másként nem, akkor legalább mint termőhelyének jellegzetes képviselője, ha úgy sem, akkor legalább mint fajtája jellegzetes képviselője. A legjobb persze a három az egyben. Hogy valamivel érthetőbb legyek: nem szeretem, ha egy egri kékfrankos egy villányi cabernet színével, súlyával, struktúrájával lep meg, és nem tapsikolok a gyönyörűségtől, ha egy olaszrizlingből a frissen vágott fű, a bodza és az egres illata árad. Ellenben elnéző tudok lenni, ha egy bor kissé bice-bóca, de évjárathű, fajtahű, tájhű (még gondolkodom, hogy hogyan védessem le: „a három h” vagy „sok hű”:). Elismerem, ez egy ingoványos terület, hiszen túllép a vakteszt keretében értékelhető szempontokon, és nagyot ugrik a műfaji keretek kijelölése, egyfajta kanonizáció irányába, aminek végpontja a dogmatikus vaskalap és krumpliorr.

Nem állítom, hogy az, amit a fentiekben vázoltam, kiforrott koncepció, és azt sem, hogy a körvonalak bizonytalansága különösebben zavarna (legrendszerszerűbb tipicitás-okoskodásom itt olvasható). De azért örülök, ha másoknál hasonló hozzáállással, érvelési kísérlettel találkozom. Alex Hunt MW a közelmúltban Jancis Robinson honlapján saját tipicitás pálfordulásának történetét írta meg. Akad benne egy-két-három jó észrevétel. Pongyolafordításban és favágószerkesztésben valahogy így szól:

Hunt szerint a borbírálat alapjait konszenzusos értékek alkotják, mint pl. a komplexitás, hosszúság, egyensúly vagy intenzitás. Ezek ellentettje vagy hiánya pedig nyilvánvaló hiba: az egyszerűség, a rövidség, az egyensúly felborulása vagy a tompaság nehezen volna értékként eladható. Van ellenben egy olyan minőségi kritérium, amellyel soha nem tudott megbarátkozni: a tipicitás [vívódom, hogy jó-e ez így magyarul, de a tipikusság vagy a jellemzőség sem tetszik jobban].

Borversenyeken nem ritka, mondja Hunt, hogy egy bort azért pontoznak le, legyen egyébként bármennyire kiváló, mert nem felel meg valamilyen sztenderdnek (fajta, évjárat, borvidék). A Master of Wine hallgatókba viszont azt próbálják beleverni, hogy az értékelést kizárólag arra alapozzák, „ami a pohárból kikóstolható”. Ám amint a tipicitás belép a képbe, kilépünk a pohárból, hiszen a bort más borokhoz való viszonyában pontozzuk, nem csupán az érzékszervi tulajdonságai alapján.

Szabad ilyet? Pontozzunk le egy fantasztikus bort csak azért, mert egy középszerű borvidékről vagy évjáratból származik, és sikerült felülmúlnia az egyébként megszokott alacsony színvonalat? Hogy világosabban lássunk, vizsgáljuk meg az alábbi gondolatkísérletet: képzeljünk el két bort, amelyek megjelenésben, aromában, ízben azonosak, ám az egyik egy kiváló borvidék jellemző képviselője, a másik viszont egy távoli és alacsonyan jegyzett régióból származik. A második bornak vajon alacsonyabb pontszámot kellene adnunk pusztán azért, mert nem tükrözi saját termőhelye stílusát (amely egyébként nyilván minden szempontból alacsonyabbrendű)? Aligha. Amennyiben a belső tulajdonságaik azonosak, akkor az elbírált minőségüknek is azonosnak kell lennie.

Hunt éveken át abban a hitben élt, hogy ez a példa tarthatatlanná teszi a tipicitás-pártiak álláspontját. Ám a közelmúltban elbizonytalanodott.

A fenti gondolatkísérletben a második bor egy másolat; és a művészetben a másolásért nem jár babérkoszorú. Vegyük csak Van Meegeren híres Vermeer-hamisítványait! A művészvilág meg volt róla győződve, hogy a festményeket valóban a nagy mester készítette. Esztétikai értékeik, illetve Van Meegeren technikai tudása soha nem kérdőjeleződött meg. Ma mégis úgy tartják, hogy Van Meegeren nem egyszerűen csaló, hanem tehetségtelen művész volt. De tegyük most félre a nyilvánvaló csalás eseteit; mindannyian tudjuk, hogy az egyik legsúlyosabb kritika az, ha valakit epigonnak, művét „utánérzésnek” minősítik. Láthatjuk tehát, hogy a minőségre vonatkozó értékítéletnek részét képezheti a többi műhöz való viszony mérlegelése, ez pedig az önmagában vett esztétikai értéken, illetve a műalkotás fogyatkozásain túli szempontok figyelembevételét jelenti.

Vajon mi az, amit a művészetkedvelő közönség kifogásol egy jó, de nem eredeti műben? Vélhetően az, hogy az adott médiumban már létező művek összességéhez semmi jelentőset nem tesz hozzá. Más szavakkal, az esztétikai tárgyakat nem csupán önmagukban vett értékeik alapján ítéljük meg, hanem azt is mérlegeljük, hogy gazdagították-e a műfajukat. A lelkes műkedvelőket a saját műfajukon belül az állandó felfedezés és tanulás tartja lázban – és ez a borra éppen úgy igaz, mint bármely más esztétikai tárgyra. A minőség, bármilyen kiemelkedő is, értelmetlenné válik, ha szüntelenül ismétlődik: „jaj ne, már megint a ’45-ös Mouton!

Elsőre úgy tűnhet, hogy ez az elv teljesen aláássa azt az elképzelést, hogy a tipicitás dicséretet érdemel: hiszen az a bor, amelyik illeszkedik a társai által kialakított keretekbe az a borok összeségének szemszögéből nézve alig növeli a sokszínűséget. A kutya ott van elásva, hogy azért mert egy bor elüt a saját borvidéke stílusától, még hasonlíthat egy másik borvidék stílusára. Sokan vélik például úgy, hogy a jobb-parti bordóiak stílusa közeledett Kaliforniához, vagy hogy egyes rioják stílusa bordóibb jellegű lett. A tipicitás érvelés aduja az, hogy ezen a ponton a borvidékek, az évjáratok, szőlőfajták stb. közötti inherens és biztos különbségekre hivatkozhat. Vagyis amennyiben minden bor teljesen megfelelne a tipicitásnak [hű lenne a három 'h'-hoz], a borok teljes halmazát tekintve nem fenyegetné veszély a sokszínűséget.

Olykor előfordul, hogy kalandor borászok bukkannak fel, akik újraértelmezhetik vagy akár meg is haladhatják a megszokott helyi stílust. Gyakoribb azonban az az eset, hogy a stiláris normák megkerülésére irányuló próbálkozások végeredménye nemzetközi mintákat követő bor lesz, ami inherens minőségét tekintve kiváló, de a már meglévő választék érdekességének szintjét alig emeli. Amennyiben a tipicitást értéknek tekintjük, akkor ezzel segítjük a sokszínűség megőrzését anélkül, hogy túlságosan az egyedi borászi zsenialitásra kellene támaszkodnunk. Még azt is mondhatnánk, hogy megéri egy kicsit feláldozni a belső értékből a választék bőségéért.

Hogy e két szempontot a gyakorlatban egy kritikus hogyan egyensúlyozza, azt magának kell eldöntenie, de abban bizonyára egyetértünk, hogy a legcsodálatosabb borok azok, amelyekben a magasszintű kivitelezés ötvöződik az eredetiséggel.

Címkék: szemleszerű jancis robinson esszészerű tipicitás alex hunt

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr94294650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Daeril 2012.03.07. 10:09:42

Érdekes gondolatok.
Magyarországi borászatokra vonatkozóan egy kérdés: A rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt összegyűlt-e annyi tapasztalat, hogy az egyes borvidékek és jellegzetes fajták tipicitása tévedhetetlenül meghatározható legyen?

komolytalan samu 2012.03.07. 15:09:12

Ingoványos termőtalaj a művészet értékítéletét borba fojtani. Van benne rendszer, nem mondom, de lehetnek egészen váratlan hajtásai is.

Amikor majd konceptualista megközelítéssel a szar bornak is lesz olyan kontextusa (két oldal magyarázat segítségével) amiben csodává válik tán AM is

komolytalan samu 2012.03.07. 15:15:47

Böngésző megőrült: folyt.

tán AM is átgondolja még egyszer.

Mellesleg: A tipicitás mögül azért kicsit kilóg a piaci verseny tökét hátulról megragadni igyekvő szőrös európai szándék is(ez így utólag elég perverz, de meghagyom).

Szóval tetszetős, de azért nagybetűs Hmm.

alföldimerlot 2012.03.07. 16:10:53

@Daeril: Valószínűleg nem. Tévedhetetlenül biztosan nem. De azért fogódzókat találhatunk.

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2012.03.07. 16:34:21

(hazabeszélve): Milyen fogódzókat tudnátok mondani a zalai borvidék "tipicitását" illetően?
(A kérdés teljesen komoly, komolyan érdekel.)

papp_schubert 2012.03.07. 17:54:51

@Gabssy: Vagy a neszmélyi, pannonhalmi, bükkaljai, tolnai borvidékre? :) Megkockáztatom még móri, mátrai, mondjuk öt éve? Azért írtam őket külön, mert ott felbukkantak néhány éve azok a kézművesek, akik hagyják megszületni a bort, minden évjáratban. (Nehogy vitát kezdjünk itt a kézművességről! :)) Zala a szerencsésebbek között van, mert ott a Doki, de persze kellenének még jó néhányan. De mondjuk az elsőként említettek? Neszmély=Hilltop=reduktív, fajélesztős, könnyed fehérbor. Esetleg néhányan látták még a Szöllősi nevet, ami ugyanez a borstílus. Ez lenne a borvidék? Ezt a bortípust akár Villányban is elkészíti korrekten bármelyik végzett borász. (Csak ezért utaltam a kézművesekre.) És a többiekre ugyanez igaz.(Mármint, hogy van egy borászat, ha van egyáltalán, amivel a jellemző többség azonosítja a borvidéket.) Nincs más hátra, a borászoknak kell dolgozniuk azon, hogy egy borvidék stílusa kialakuljon. Zalában sem nehezebb, mint bármelyik említett másikon, úgyhogy előre!

hegyaljai 2012.03.07. 19:15:47

@Daeril: Sajnos nem! Egy-egy adott borvidék vagy fajta jellegét azért nehéz meghatározni, mert a sokféle szőlőművelési technika, alany, terhelés, illetve a borászati technika hatása legtöbbször nagyobb.

hegyaljai 2012.03.07. 19:21:36

@pappujlakipince: A borvidékekkel való példálódzás helyett az én tapasztalataim szerint - még az általam tisztelt - itt "kézműves borászatok" esetében is előfordul a következő. X borász "A" dűlőben termelt bora jobban hasonlit a "B" dűlőben termelt borára, mint Y borász "A" dűlőből származó italára. Persze a borvidékek között nagyobb a különbözőség, de azért ez érdekes.

papp_schubert 2012.03.07. 21:14:01

@hegyaljai: Egyetértünk. A borvidékekkel nem példálóztam, csak arra akartam rámutatni, hogy vannak ilyen szempontból alvó borvidékek, amiknek a jellegzetes ízeit nem ismerjük. Ez nem a borvidék hibája, vagy az alacsony potenciál jelzője. Amit írsz, az meg persze rengeteg tényezőn múlik, s sosem lesz két egyforma bor, még két fajtaazonos szomszédos tőkéről szüretelt szőlőből sem, ugyanazon borász keze alatt. Hát még... De azért azt tudjuk, hogy vannak borvidékeink, amiket azonosítunk egy-egy jellegzetességgel a fejünkben. Gabbsy szerintem ilyesmire volt kíváncsi Zalával kapcsolatban.

117 2012.03.08. 14:59:12

Előrebocsátom: szerintem is azok "a legcsodálatosabb borok azok, amelyekben a magasszintű kivitelezés ötvöződik az eredetiséggel."

Kell egy jó sztenderd: egy minőségi alapnorma ugyanakkor, amihez képest kimagasló egy bor. Annál jobb, mettől magasabban van ez a sztenderd.

Szerintem Magyarországon a sztenderd alakulóban van - nagyon is, ami abból is következik, hogy sokan próbálnak kimagasló, egyedi tételt készíteni. A próbálkozás szükséges és előremutató, aztán majd kialakul.

A sztenderdnek van egy nagy előnye szerintem: kiszámítható, megbízható, nagyobb tételben előállítható (értsd: sok termelő képes hasonló szőlőfajtákból hasonló kvalitású és minőségű bort készíteni - ha akar). És így "márká"-vá válhat, piacot szerezhet, összefogást serkenthet: karriert alapozhat meg (tessék kedves német barátom: ilyen a magyar rozé, kadarka, bikavér: tudok szállítani 300000 palackot.) ami meg az egyedi, értékesebb borok eladhatóságát növeli majd egy idő után (megszokta a jó magyar sztenderdet a kedves fogyasztó, és ünnepnapra nem az veszi, hanem a 3x drágábbat). Ezért lenne szerintem végtelenül fontos egy sztenderd kialakulása/kialakítása.

Kölpény 2012.03.08. 22:39:57

Országos szinten is fontos volna egy tisztább kép kialakítása. Óriási a káosz. Ha rajtam múlna (a burgundi herceg szigorával!) fehérben az ország összes hegyvidéki borvidékén a furmint lenne a fő fajta, kiegészítőként pedig Móron ezerjó, Egerben leányka, Tokajban hárs, Somlón juhfark, Csopakon rizling, Badacsonyban kéknyelű, stb. Tehát furmint, és a mellett még egy helyi, vagy ott sikeressé vált hagyományos fajta.
A hangsúly a dűlőkre tevődne át, a technológia viszonylag egységes a borvidéken belül. Dűlős boroknál nincs fajélesztő, új fa, enzim, stb. Minimális kén, derítés, szűrés. Egyéb beavatkozás kizárt.

Vörösben kadarka, esetleg kékfrankossal vagy kékoportóval kiegészítve és slussz.
Alföldön ezerjó a zászlós, és mellette a kövidinka. Kiegészítőként "Illatos" néven cserszegi vagy irsai, vörösben kizárólag kadarka.

papp_schubert 2012.03.08. 23:13:44

@Kölpény: Ha indulsz burgundi herceg választáson, én Rád fogok szavazni! :)