Nem orosz exportra készül, a névnek semmi köze a szentpétervári múzeum-labirintushoz, egyszerűen a villányi Remete-dűlőre utal, egyúttal megtéveszti az ellenséget. Még ravaszabb volna a Bélier Hermitage (ennyit a franciatudásomról). Jellegzetes magyar tucatvörösíz, első nekifutásra egy megkergült KO-ra tippeltem volna, bár állítólag a portugieser kisebbségben van benne. Alkoholhangsúlyos és édes. Bontás után cseresznye, kis paprika és valami nem múló csípősség. Másnapra kiegyenesedett, és már inkább egy szolid cabernet-vonalat vitt, de akkor is feledhető egynyári sláger. A webes zuhanyhíradó szerint a 2002-es fás volt, ez nem az. Kis tannin, kis sav. A borász szerint beszélgetőbor, ami a minta alapján annyit tesz: nem oszt, nem szoroz, a pörköltet nem bontja le helyettünk, szerény, mint az ibolya, tehát ha nem akarunk unatkozni, akkor izgalmas beszélgetőpartnert válasszunk mellé.

A címke szerint cabernet (sic), merlot, kékfrankos és portugieser. Szerintem a kevesebb több lett volna, a főáramról leválva számtalan kis ízörvény borzolja a bimbókat, de szinte az azonosíthatatlanság szintjén. Nehéz elhinni, hogy ennyi különböző karakterű fajta még átlátható, kezelhető, integrálható. Inkább Fradi-leves fíling. Félreértés ne essék, nincs vele nagy baj, de ha arra gondolunk, hogy pl. a Csányi Pincészet V-sorozata kiforrott és komplex borokat ad a bordói világfajtákból legalább 200 jó magyar forinttal olcsóbban, akkor bizony "Achtung Boxi!"

Akinek nincs pénze a Bock Cuvée-re, de mégis kíváncsi, hogy milyen lehet egy Bock-bor, az csúnyán meg lesz vezetve. Ez nem a Bock-stílus. (Még akkor sem, ha valószínűleg éppen új vágányra áll át a Bock-szerelvény.)