Na, most hogy már a vinográf Alder is rácuppant Szepsyre, nézzünk egy újabb, ár-érték arányában is figyelemre méltó bort a mester vidékéről: mi termett 2003-ban a Királyudvarban? Hát száraz furmint mindenképpen.

A Mária Terézia koráig nyújtózó, a viharos huszadik század elején sajnálatosan megszakadt Királyudvar-sztori remake-jét bizonyos Anthony Hwang kínai-amerikai üzletember producereli, aki valamilyen lapban (nem, nem a magyar Decanterben) olvasott Szepsy Istvánról, és több se kellett, '97 óta együtt dolgoznak, a Szepsy birtok mentalitásával, szakmai igényességével, hitelességével, filozófiájával. 1999-re fölállt a műhely a parádésan fölújított tarcali udvarházban, és megvolt az ifjútitán-főborász is Demeter Zoltán személyében. Az ő neve méltatlanul keveset hangzik el, amikor a Királyudvarról van szó, csak kevesen tudják, hogy saját gazdasága mellett itt is tesz-vesz.

A birtok természetesen kifinomult, kézműves desszertborokkal kezdett. De aztán a piac követelt némi stratégiamódosítást: a világ igen kevés borfogyasztója bír annyira szofisztikált lenni ugyanis, hogy vegye a tokaji édesborlapot, és az a kevéske mélyfogyasztó is inkább a bejáratott, hosszú ideje nagy borokat készítő pincék hatása alatt fogyaszt. Szepsyék kigondolták tehát, hogy a divatosabb száraz borok felől próbálják becserkészni a célközönséget. (Száraz borokat ugyan már korában is készítettek, de szinte csak maguknak, nagyon kis tételben, a kereskedelmi forgalomtól szigorúan elzártan.)

A birtok borai nem a populáris szekcióban nyomulnak, aki könnyű, gyümölcsös kalandra és simogató alkoholédességre vágyik, az jobban jár, ha ezen a pénzen vesz pár palack teknós sárdonét.

A palack szép, ünnepi asztalok dísze lehet, a címke túl sok információt nem hordoz, de ez a bor annak a poharába kerül leginkább, aki már szinte mindent tud róla, vagy ha mégsem, akkor kötelességének érzi majd, hogy megtudjon mindent. Színe aranyló (végül is Hegyalja egy aranyló-bánya), tükörtiszta, a glicerin magasan feltapad a pohár falára, a pohárban megkörtúráztatott bor alig akar visszacsorogni.

Illatában elsőre meghatározó a minerális sósság, kicsit talán a sósborszeszre emlékeztet. Mellette érett sárgabarack, a kivasalt ruhák jellegzetes kigőzölgésének szagával. Felfedezhető még egy kis vanília, mogyorós pörköltség, ami a hordóból jöhet. Ízben érződik a magas alkohol (15 %) édessége, a szájpadlást szépen beburkolja valami sós-kovás krémesség, trópusi gyümölcsök is felbukkannak, kiegészítve a szép savhangsúlyra épülő bort, leginkább a mangó fedezhető fel, kevés borsmentával. Hihetetlenül koncentrált, már-már vörösboros mélységű textúra.

Utóízében először a sósság uralkodik, később frissítő menta, érdekes módon a sav korábban lecseng, nem nyúlik hosszan. Hosszú idő után is tisztaságérzet, frissesség marad a szájban, csábítva a következő kortyra.

A magas alkohol ellenére érdemesebb kicsit melegebben (kb. 15 fokon) inni, mint más száraz borokat. Viszont ha túlmelegszik, az alkoholédesség megtévesztheti az elmélyülni vágyó fogyasztót.