Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmondom, hogy sűrű hetem volt, ezért péntek este úgy döntöttem, meglepetést okozok magamnak. Elővettem tehát az egri Balla István néhány hete tárolt presztízsborát, amit úgy kaptam valakitől. A presztízsdolgot onnan lehet tudni, hogy rá van írva nagy betűkkel a címkére. Gondolom, újabban nem a Prestige-be megy a Balla-hordók legjavának a tartalma, legalábbis erre következtethetni a Divinus borfamília felbukkanásából, amelynek címkéjét egyébként a borfesztivál alkalmából a legszebb címkévé emelte az ezerfejű közönség. Nekem a neve – be kéne tiltani a latint – és a címke sem tetszik, Csathó Pál és társai derekasan túlcifrázták, viszont csak egy fejem van, az is minek.

Ennyi bevezetés után következzen a bevezetés folytatása. Balla Istvánt nem ismertem eddig, nyilvántartásomban egy bora szerepel, 2000-ben kóstoltam '97-es bikavérjét, kevéssé nyűgözhetett le, mert két csillaggal elintéztem – holott akkor, mint köztudomású, még bőkezű voltam –, és nem is hallottam róla sokat, se jót, se rosszat. A Borkalauz is röviden elintézi, néhány ilyen mondattal – muszáj idézni –: "Balla István egyre fejlődő borkereskedő és termelő. Ambíciói szerint nagy borok készítőjének is tekinthető." Különösen utóbbi fogott meg – ambíciói szerint, hahh –, tényleg, kéne írni egyszer a Borkalauzról is, majd amikor megjelenik a 2006-os, hiszen szinte mindannyian jártunk Rohály doktor köpönyegében. Borászok környékén mindig találni zseniális szövegeket, Balla honlapján is. Merthogy folytattam a kutatásba oltott művelődést, értelemszerűen, és ilyet olvastam: "A pincészet létrehozóját, Balla Istvánt a fiatal borásznemzedék egyik képviselőjeként már gyermekkorában megihlette a bor tisztelete és a borkészítés szeretete." Ja, a kis Petőfi már gyermekkorában tudta, hogy a magyar népnek szar, mert sanyargatják, és elhatározta, hogy 1848. március 15-én esni fog az eső, szavalni mindazonáltal szükséges.

Tárgyra. A honlapról értesültem arról is, hogy Balla István jelentős borversenysikerei ellenére nem a bírálóknak, hanem a fogyasztóknak él és munkálkodik. Jól teszi. Tehát, a 2002-es Prestige egri cuvée – azaz két alkotóeleme – a címke további információi szerint 18 hónapos kis tölgyfahordós érlelést kapott. Ami nem viselte meg. A színe kicsit lilásan, tintásan villant délceg poharamban, csekélyke festőszőlő is bábáskodhatott születésénél – csitt! –, aztán jöttek orrba szép fűszerek. Fiatalos, fickós volt már első szuszra, kis késlekedés után befutottak az egri gyümölcsök – eper, meggy – meg a leheletnyi animalitás. Tökéletesen konzisztens íz, pontosan az, aminek illata ígérte, közepes test, jó struktúra, derék savak, visszafogott tannin, korrektnek sejlő alkohol – fogalmam sincs, mennyi, a hátcímkét ellopták –, fűszerekkel és gyümölcsökkel, korrekt, száraz utóízzel. Ahogy telt-múlt az idő, nyílt és szélesedett. Azt nem mondanám, hogy újabb és újabb rétegekkel csábított elmélyülésre, de hogy kedveltette és itatta magát, az biztos. Majdnem el is fogyott. Egy kicsi maradt: éjszakányi vákuum után hajszálpontosan ugyanazt kínálta reggel, mint este. Érett meggyet, fűszereket, tartást.

És ebből az alkalomból kiosztottam neki egy szép kövér 5-öst. Megjegyzem, nem tudom az árát. A prájszlistához a honlapon csak regisztráción keresztül vezet az út. Megpróbáltam, nem ment. Idétlen vagyok. Szóval, ha kétezernél olcsóbb, jó vétel. Ha háromnál drágább, nem az.

Mindegy: a következő Balla-borig nem várok újabb 5 évet.