Mire képes egy olaszrizling, ha egyenesen Hoffman Áron ortodox főrabbi igazolta kóser mivoltát? – merült fel bennem a lényegre törő kérdés. Az Egervin termékét lelkes barátom ajánlotta szíves figyelmembe, azzal, hogy nemcsak fröccsbornak korrekt opció, önállóan is megállja a helyét. Nem állta meg.
Úgy alakult, hogy határozottan érdekel a zsidó kultúra, szeretem Marc Chagall képeit, olvasom Chaim Potok könyveit, szívesen hallgatom a Klezmatics lemezeit, jártam Auschwitzban, Krakkóban megnéztem legalább tíz zsinagógát, egyik szebb és fontosabb volt, mint a másik, nem is kell messzire menni, bejön a Dohány utcai neológ is, előbb-utóbb mindenképp látni akarnám Jeruzsálemet, és régen, amikor még szórakoztattak a tömény szeszek, előszeretettel töltögettem magamba a kóser szilvákat. Szóval, most, hogy szembejött velem az Egervin kóser olaszrizlingje, 815 forintért, a CBA-ból, kifejezett érdeklődéssel vártam a pillanatot, amikor megmérhetem szegényt.
Irdatlan reményeket azért nem fűztem a kísérlethez, főként, mert volt már szerencsém éppen az egri monstrum által palackozott olaszhoz és cabernet-hez is, és ha jól emlékszem, egyik sem csapta ki az imaginárius biztosítékot. Amúgy utánakerestem, és megállapítottam, hogy sok helyütt csinálnak ilyen kosher for passovereket, Baron Rotschild is, például. Nálunk Thummerer Vilmos próbálkozott még, az elmúlt évezred vége felé, csakhogy bedőlt a biznisz, nem kellett a bor, vagy fizetni nem akart a megrendelő, fene tudja, a felhalmozott készletből mindenesetre jelentős részben Tréfli lett, a cukortartalmas vörösborok iránt érdeklődő közönség viszonylagos örömére.
Nagy, kopott, elhasznált ászokhordók jutottak eszembe
Az Akiba Eger márkanév viszont teljesen új volt nekem, és most már tudom, hogy híres rabbi a névadó, a XIX. század elejének jeles talmudtudósa, aki nemcsak korának lángelméje volt, hanem bátor ember is, és az aktuális kolerajárvány idején minden veszélyre fittyet hányva vigasztalta az elesetteket. Akkor még nem sejthette, hogy egyszer trade mark lesz belőle. Merthogy a címke őt hangsúlyozza mindenekelőtt, a pincészet nevénél kisebb betűkkel semmi sincsen felírva a hason. Információk hemzsegnek hátul is, kiderül, hogy Aaron Hoffman Orthodox Chief Rabbi of Hungary and Budapest garantálja a tétel kóserségét, és az is, hogy a vulkanikus talajon termett szőlőt teljes érettségében szedték. Azért, hogy a fogyasztók kivételes zamattal és illattal rendelkező bort tölthessenek poharaikba.
Nos. Korához képest meglepően világos szalmasárga, szép tiszta, jól mozog. Illata elsőre már-már rendben, mutatkozik benne valami rokonszenves, érett mézesség, a harmadlagos jegyek dominálnak. Mozgatásra azonban előkeveredik a rendszerváltatlan olaszrizlingekre emlékeztető keserűmandula, ezt nemigen tolerálom, gyümölcs nincs, frissesség sincs. Eddig így sem tragikus, ám inni már nem esik jól a bort. Struktúrája nincs, minden szanaszét van benne, matt az ízkép, a savak elkülönülten dacoskodnak az idővel, egyszerre buták és marnak mégis, a finomságnak nyoma se, és a dinamizmus is kiveszett már belőle. Nem tudom, mennyit tartották fában, és milyenben, ha egyáltalán, de nekem nagy, kopott, elhasznált ászokhordók jutottak eszembe. Nem több 2 pontnál. Persze lehet, hogy nem vagyok teljesen fair. Hiszen mit akarok egy hatodik éves, egyszerű fehérbortól? Hát, ez van most ott a polcokon.
Utolsó kommentek