Óvilági boríróknak tuti tipp az amerikai cult cabernet-ken verni a port, haladók kiegészíthetik a renegát bordeaux-i garagiste-ok ostorozásával, mi pedig hazai csúcsmerlóink árát látva kapunk a repülősó után. De hát a kaliforniaiak és az extraktfixációban szenvedő bordói törpék, a villányi/szekszárdi svábokról most nem is szólva, nyeretlen kétévesek a Chateau Pétrus mellett.

Már a név is telitalálat a maga szerénytelenségében: Szent Péterre utal, aki ugye a mennyország kapuját őrzi, és a címke is őt ábrázolja kulccsal a kezében. Valószínűleg nincs még egy vörös, aminek ilyen sajtója és kultusza volna, és értelemszerűen ára. Egy 1998-es cikk még ámulva számol be arról, hogy a ’89-es Pétrus-ért brit vevők nem átallottak 820 dollárt adni. A Decanter legújabb híradása alapján úgy tűnik, az a 820 dolláros Pétrus mai szemmel lakótelepi kamrában szikkasztott, vagy zálogból visszamaradt, vagy gyékényen árult távolkeleti gagyi lehetett. A statisztikák szerint a 2005-ös bordóiak ára átlagban 153 százalékkal emelkedett az előző évjárathoz képest, de ez sem készíti föl az embert a Ch. Pétrus árpolitikai forradalmára. Ugyanis a 2005-öst a szélszprofik – minden eddigi en primeur rekordot a múlt szemétdombjára hajítva – 650 000 forint per palackra pozicionálták. A brit bortudósok számítása szerint ez 20 250 forint per korty. És az európai kánikulában szokásos 30 fok fölött minden fedetlenül hagyott pohárból öt percenként nagyjából kétezer forint illan el.
Albert gazda mellesleg egyszer kóstolta a még csak 400 ezer eftére belőtt 2000-est Bécsben, amely akkor simán lenyomatott holmi olaszok – Redigaffi, Masseto –, sőt a Solus által is. És mi még sajnáltuk a Pétrus-verőre a rongyos 8500 forintot!