Címkék

Utolsó kommentek

  • Szikra Feri: Én most lettem szerelmes a zweigelt-be. Itta már valaki a Balaton-felvidéki Somodi Zsolt Borászat ... (2018.11.27. 11:21) A világ legjobb zweigeltjei
  • gbsz: A lecsós kép forrása nem a linkelt URL, hanem ez: www.gabojsza.hu/2007/07/kedvenc-lecsm.html Kéret... (2017.02.21. 16:44) Mit igyunk a lecsóhoz?
  • ecsabi: @fakanalhos: Aki pedig Angliában él és magyar borra szomjas, az lessen be ide: <a href="http://... (2016.01.31. 16:09) Villányi áttörés
  • tiboz: A Frittmann pincészet 2015-ben az Év pincészete díjat is kiérdemelte. Sőt még a Wall Street Journa... (2015.10.30. 08:37) Frittmann a tilón
  • tiboz: A cikkben a Château Beau-Séjour Bécot pincészet 2011-es évjáratáról esett szó. Most találtam egy c... (2015.10.22. 12:48) Bordeaux en primeur, Budapest
  • Utolsó 20

Alkoholista Twitter

  • Hibás feed URL.

Alkoholista a Facebookon

Spanyol krémesek

Pintia 2003 & Paixar 2001

2006.11.30. 17:48 - alföldi merlot

Jártunkban-keltünkben (estünkben) kóstolva valószínűleg mindannyian eltöprengtünk már azon, miért vannak olyan napok, amikor röntgenszemmel átlátunk a boron, vagy költőibben minden szépségére nyitottak vagyunk, és miért vannak olyanok, amikor kevésbé költőien a szar is keserű, azaz kár belénk. A választ keresvén egy röpke pillanatra még a biodinamikus krédó gyümölcs-, gyökér- és egyéb napjainak rendszerét is mérlegre tettem, de az végül elhasalt a tapasztalat próbakövén. Viszont a mai napig osztom azt az ősi népi bölcsességet, miszerint a pincében jobb a bor, mint otthon. A genius loci és a kollektív jóakarat mellett ezt részben a levegőnek tulajdonítom. A szagmentes környezet az illatnak olyan, mint zenének a csend. Márpedig otthonaink konyha-étkezőiben gyakran évtizedes szagszellemek sivalkodnak a visszhangos és szűkös légtérben. Számomra mindig reveláció és intő jel, amikor egy beltérben már kiszagolt borral kilépek a friss levegőre: börtönéből szabadul a pohár sas lelke. És most különösen hálás voltam, hogy ezt a két drága és ritka spanyolt a ragyogó délutáni napsütésnek köszönhetően a szabadban is megkóstolhattam. Rászolgáltak a legjobb bánásmódra.

A feltörekvő spanyol régiókról közvetítettem már, de a személyes találkozás mind ez ideig elmaradt. Ribera del Duero, Priorat vagy Toro sztárjai nehezen beszerezhető, drága borok. Aztán Greg Tatar barátom - aki életének folyó évtizedét a spanyol boroknak szenteli - felvilágosított, hogy az itthon is kapható Vega Sicilia-derivátumok, a Pintia és az Alión a spanyol új hullám még megfizethető élvonalát képviselik. A nyáron egy súlyosan túlméretezett kóstoló végén bontottunk már egy Aliónt, ám addigra kiesett a toll a kezemből, és egyetlen bötű nem őrzi az emlékét. Az ősz folyamán aztán egyre gyakrabban találkoztam a Pintia nevével. Végül úgy határoztam, hogy a hűtőmben árválkodó Paixar (courtesy of Mr. Tatar) mellé bevállalunk egy Pintiát. Hárman összedobtuk a pénzt, és megvásároltam a Dél-Alföld egyetlen palackját.


Pintia 2003

Vérbeli pontvadász. A spanyol aranyszáj, José Penin szerint a hét legjobb spanyol egyike. Jancis Robinson 50 szuper spanyol című posztjában 19 pontra értékelte a 2004-est. A 2002-es 94 pont Parkernél. A 2003-asról nem sok infót találtam. 2003 elvileg jobb volt, mint 2002 (esőhegyek), de azért kehes ez is (hőhullám).

A Bodegas y Vinedos Pintia a legendás Vega Sicilia torói vállalkozása. Toro az egyik legfelkapottabb spanyol régió, főleg a Numanthia Termes szekere száguld (érdemes az intróban megcsodálni a tőkedinoszauruszokat). A Vega Sicilia a kilencvenes évek közepén kapcsolt, és jókora szeletet hasított magának ebből a félsivatagos, kietlen borvidékből. A Pintia részben oltatlan (őshonos gyökér, prefiloxéra) tinta de toróból készül (van, aki a tempranillo helyi változatának tartja, mások önálló fajtának tekintik). A tesztszériák 98-tól indultak, de elsőként csak a 2001-es került piacra. Nekünk drága, de a Vega Sicilia kínálatán belül bagatell. Elképesztő mennyiségben készül: a címke tanúsága szerint a 2003-as termésből 134 652 bordói palackot, 948 magnumot és 78 dupla magnumot töltöttek meg. Spanyolországban 22 euró.

Színre félúton a meggyvörös és a koromsötét között. A pohár faláról alig akar visszacsorogni. Az illat azonnal betölti a szobát. Az első öt percben tejkaramella, grillázs, aszalt szilva és babérlevél. Aztán az illatősrobbanás után fekete szeder, szilvalekvár, citromos nápolyi kombinációnál állapodik meg, amit édes dohány és fekete csokoládé egészít ki. Szuperszenzuális. Nincs az a karót nyelt boraszkéta, akit ne tudna elcsábítani. Kóstolva bámulatosan koncentrált, finoman adagolt extraktédességgel, amit a savak még éppen egyensúlyban tartanak. Krémes, mint egy bonbon. Rengeteg gyümölcs küzd rengeteg fával az alkoholtengerben. A tannin súlyos, túlsúlyos, sőt még szárít is. A korty után az ember önkéntelenül a fogát csattogtatja. Az apologéták szerint a tannin idővel majd elcsitul, hiszen azért pakoltak bele ennyi anyagot, hogy hosszú életű legyen. Nem is volna szabad hat-hét évesnél fiatalabban kóstolni.

Az egész bor barokkos túlzás. Fittyet hány a jó ízlésnek, benyal a közízlésnek. De egy pillanatra sem volt olyan érzésem, hogy laborban plasztikázták. A végsőkig kihasználják egy szélsőséges éghajlatú vidék adottságait (a bogyóhéj itt állítólag háromszorosa a riojainak), és aztán a szuperérett gyümölcsöt könyörtelenül megbarrikolják. Nem valami preciőz filozófia, de az eredmény impozáns. A Paixar közelsége miatt azért idővel fölébredt bennem a karót nyelt boraszkéta. Főleg a tejesség zavart. És ezt tényleg csak óvatosan kortyolgatni lehet, inni nem. És a komplexitás nem az erőssége. De nagy egyéniség. Már fenem a fogam a 2004-esre.
7 pont

Paixar Mencía 2001

Bierzo Spanyolország északnyugati fertályán található. A magas hegyek ölelte, nyugat felé nyitott medence különleges mikroklímát élvez. A Paixar a csak itt honos mencíából készül (sokáig a cabernet franc elfajzott utódának gondolták, de nem az). A szőlőt 50-80 éves tőkékről, 700-900 méter magas, déli kitettségű dűlőkből szüretelik. A tulajdonos és a főborász Mariano García, aki 30 éven át volt a Vega Sicilia borásza, és jelenleg ő irányítja a Ribera del Duero két elitpincészetét, az Aaltót és a Maurót. A Paixar a maga 7000 palackjával kézmíves bor a Pintiához képest.

Nem olyan viharosan indít, mint a Pintia, bár ez is éjsötét és hatalmas. Illatában ibolya, liliom, bőr, cseresznye, konyakmeggy, grafit, gránit, cédrus és (oldalbordám szerint) borsikafű. Pazar kombináció, de nem olyan szokatlan, mint a Pintia. (A cédrus, a cseresznye és a grafit miatt akár brunellónak is gondolhatnánk.) Kóstolva gyümölcsös, elegáns fanyarsággal. Sokrétű, kiegyensúlyozott. Nagy test, de nem lomha, simogat, de nem omlik el. A Pintiával összehasonlítva ez tisztábbnak tűnik, lédús, jól iható, az alkohol nem éget, a hordó szépen integrálódott. Kerek savak, harapós, de nem szárító tannin. Soha véget nem érő lecsengés: cseresznyés, kissé fanyar, a végén földes jegyekkel. Lassabban jár, mint a Pintia, de tovább ér. Árnyaltabb, gazdagabb, kiegyensúlyozottabb. Ez is elképesztően koncentrált, de mineralitásával, eleganciájával a szenzualitáson túlra mutat.
8 pont

Címkék: 2003 vörös hétpontos nyolcpontos 2001 spanyol pintia paixar

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr6420172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

séf 2006.12.01. 11:16:42

Én sokáig spanyolhonban éltem,ott szerettem meg a bort.A fenti palackokhoz még nem volt szerencsém,én általában a 10-20 euro közötti sávban mozogtam,és gyönyörű élményeket szereztek az általam kóstolt nedűk Ribera del Duero,Rioja,Penedés,Navarra,és Alt emporda(Catalunya) vidékekről.
Nagyon tetszik a cikk,emelkedett hangvétele méltó eme ország csodálatos borkultúrájához!
Várom a további spanyol kritikákat!

akovacs 2006.12.01. 11:26:25

Nem tudom hogyan lehet ezekhez hozzájutni nálunk, de gyaníthatóan nem olcsók. Általában az a spanyol borokkal a baj, hogy a 99%-kuk barique-olva van. Kérdezgettem borászokat az ügyben (Tóth I, Wunderlich, stb.) és egyöntetűen azt mondják, hogy a sok napsütés miatt visszaszoruló savtartalmat akarják ellensúlyozni. Mit szóltok ehhez?

zoli 2006.12.01. 12:17:04

akovacs! Azt, hogy nem igaz, még elméletben se: savtartalmat nem pótol/helyettesít/vált ki/idéz elő a barrik. Sokszor igenis akad elegendő savtartalom. Az viszont való igaz, hogy Spo-ban az érleltség a legfontosabb értékmérő(joven>cosecha>crianza>reserva>gran reserva), de mindezt nem feltétlenül csak újhordóban végzik el, ráadásul teszik ezt oly módon, hogy egy gran reservában is integrált annyira az égetett tölgy, hogy az egyáltalán ne legyen zavaró, kevésbé érzik, mint egy féléves villányi barrikolás esetében...

akovacs 2006.12.01. 14:40:44

Ez rendben is van. A csaladom egyik fele Spanyolban el, raadasul a Ribera del Duero videken (Valladolid). Barmikor ittam spanyol bort, mindig barique-olt volt. Ez tobb mint trend, zavart. Mo-on hal' Istennek az lecsengoben van talan, hogy mindenki mindenbol barique-t csinal.
Igaz ugyan, hogy a savhianyt ez nem potolja, azonban a fentemlitett ket borasz szerint talan az erzetet csokkenti.
Sokfele spanyolt bort ittam. Az atlag borkultura persze magasabban "fekszik" mint nalunk. Azonban a borok mint mindenhol mashol: van rossz is jo is. Atlagban a spanyolok sem ertenek a borhoz, gyakran meg annyira sem mint mi. Meglepodtem, hogy a echte spanyol rokonaim annyit tudnak a borrol, hogy voros vagy feher es a feheret nem divik szeretni. Es ez persze nagy borfogyaszto velemenye volt. Erdekesnek talaltam.

miskagyerek 2006.12.04. 10:16:55

Legtöbbünk "nem ert" a borokhoz, de a hitványat idővel kiveti a szervezet, és csak az elvetemültek fogják az igen olcsó igen szart tartósan inni. Lehet, hogy a spanyol nem borértő, de ahogy Béla barétomtól tudom, ki "sokáig élt spanyolhonban", szeretik inni. És a vöröset is azért jobban, valószínűleg, mert több a jó vörösük. Vagy az átlag vörösük jobb a fehérüknél. tehát talán nem a "dívik", hanem a tapasztalat viszi őket a piros felé. és horribile dictu, isszák a tenger gyümölcse mellé is. És szerintem ez rendjén való. Egyébként Akovács barátunk is magasabb átlag spanyol borkulturát említ, holott az átlag spanyol szerinte kevésbé "ért" a borokhoz. Ez úgy lehet, hogy az átlag spanyol bor jobb, mint az átlag magyar. Nem olyan nagy szégyen, bár fociban tudnám hasonlítani a két országot. (igaz ahhoz is jobban értünk). Ne értsen mindenki annyira a borokhoz, mert földönfutóvá válnak borszakértőink, és szegényebbek maradunk ezekkel a szép leírásokkal.