Úgy adódott, hogy egy szombat Miskolcon talált, így gondoltam egyet, és bejelentkeztem két tokaji pincébe. Mindkét helyen alapvetően a 2007-es termést terveztem megkóstolni. Mivel különböző okok miatt régebbi évjáratok palackjait amúgy sem tudtam volna, így könnyen tartottam magam a tervhez. Elöljáróban annyit, hogy a hordókban nagyon különböző borok nevelődtek. Egy dologban azonban hasonlítottak: egytől egyig reménykeltők voltak. Úgyhogy vonjuk le már a cikk e pontján a konklúziót: 2007 izgalmas év volt Tokaj-Hegyalján. Kétrészes minisorozatom első epizódja a hajtás után.
Ha izgalom: Balassa István kézműves pincészetében ebből nincs hiány. István eddig ugyanis titokban, magának és barátainak készítette borait, idén viszont kilép velük a piacra. Az eddigi Gádor megnevezés munkacímmé avul, Balassabor néven jelennek meg a tételek. Mivel a papírmunka ott tart, hogy rovancskészen kell a palackokat tartani a tokaji pincében, ezeket most nem állt módomban megkóstolni. (A 2006-os furmintokat egy kóstoló kapcsán már dicsértem.)
A borászat filozófiája egyszerű: abszolút kézművesség, csak csúcsminőség előállítása. Amit István a mézes mályi saját területéről származó, illetve a Lapison bérelt szőlőjéből szeretne kifacsarni. A fönti filozófia idei materializálódása: 2007-ben száraz bor nem készült. Szeptember közepén úgy ítélte meg a vincellér, hogy a sav-cukor arány nem ideális, így kései szüret lesz. Ezért a mézesmályi terroirt most a hárslevelű és a zéta édes változatai mutatták be. A hárslevelű a maga citrusosságával elbűvölt. A zéta elgondolkodtatott. Önállóan ritkán készül belőle bor, pedig szerintem érdemes megpróbálni ezen keresztül bevezetni a fogyasztót az édes tokajiak világába. A Lapisról egy furmint érkezett, útja elején jár ő is, de jó irányba halad. A tavalyi év aszúszemeit az idő hatputtonyossá fogja nemesíteni, most még a cukor átalakulása zajlik. Mindenesetre ajánlom mindenkinek, hogy egyszer kóstoljon erjedő aszút, élmény.
Visszaléptünk az időben ezután, és egy 2006-os fordítást kóstoltunk – én az a fogyasztó vagyok, aki ezt akár háromputtonyos aszúként is megéljenezné –, tiszta, üde bor. A 2005-ös aszú előtt viszont mélyen meghajoltam: igen komplex, az aszalt sárgabarack után előjönnek az ásványok, a fa éppcsak odateszi magát. Ezt az "éppcsak"-ot szeretné a derítés során István lecsiszolni. A 2006-os aszú kevésbé van még tele még illatokkal és ízekkel: aszalt sárgabarack köszön ki a pohárból. De még van ideje fejlődni.
Végül csak került egy 2006-os száraz hárslevelű is. Pazar. Ásványok, fajtajelleg, minden benne van, amitől szerethető a fajta. Ezzel a borral szeretné István minősített dűlővé avatni Mézes Mályt a tokaji bormívelőknél.
Kóstoltunk pár tételt a Czeglédi Borháztól is, István itt bontogatta szárnyait, de csak eddig, ott a munka immár Czeglédi Ildikóra vár. Komoly konkurenciaharcnak leszünk tanúi az elkövetkező években! A borászat a Henye-dűlőt mutatja be, most nekem leginkább egy 2006-os kései furmint hordóminta formájában: nagyon friss, komoly struktúrájú bor már most is, az édesség mellett ott a test, a végén finom ásványosság. Erre még rátesz egy lapáttal a 2004-es, kereskedelmi forgalomban levő boruk. Egyszerre sós és édes, lendületes, a 15-ös alkohol elbújik a pohárban. Lecsengése hosszú, finom kesernyével. Itt is készült zéta, az elmúlt két év termését kóstoltam, a 2006-os ízlett jobban, de ítéletre itt már nem vállalkoztam.
Kóstolni ugyanis fárasztó dolog.
Utolsó kommentek