Címkék

Utolsó kommentek

  • gbsz: A lecsós kép forrása nem a linkelt URL, hanem ez: www.gabojsza.hu/2007/07/kedvenc-lecsm.html Kéret... (2017.02.21. 16:44) Mit igyunk a lecsóhoz?
  • ecsabi: @fakanalhos: Aki pedig Angliában él és magyar borra szomjas, az lessen be ide: <a href="http://... (2016.01.31. 16:09) Villányi áttörés
  • tiboz: A Frittmann pincészet 2015-ben az Év pincészete díjat is kiérdemelte. Sőt még a Wall Street Journa... (2015.10.30. 08:37) Frittmann a tilón
  • tiboz: A cikkben a Château Beau-Séjour Bécot pincészet 2011-es évjáratáról esett szó. Most találtam egy c... (2015.10.22. 12:48) Bordeaux en primeur, Budapest
  • martykis: Cikk a 2013-as évjáratról. Ígéretesnek hangzik: vinoport.hu/aktualis/2013-fordulatot-hozott/2406 (2015.09.28. 19:49) A Somlói Apátsági Pince naplója
  • Utolsó 20

Alkoholista Twitter

  • Hibás feed URL.

Alkoholista a Facebookon

Folyékony paradicsom

Sesta di Sopra

2008.05.08. 06:05 - alföldi merlot

Első nagy toszkánlázam idején mindent el akartam olvasni Montalcinóról, ami elektronikusan elérhető. Be akartam látni minden kis adatmorzsa mögé, és ha akadt véletlenül olyan trattoria, bottega vagy alig ismert borászat, amiről többen is írtak, összehasonlító szövegelemzéssel próbáltam kihámozni az igazságot. Amit elképzeltem, többnyire köszönőviszonyban sem volt azzal, amit találtam, ennek ellenére most is minden utazás előtt kibújik belőlem az exegéta.

Az első nagy kincskereső láz egyik alaptanulságának az tűnt, hogy az igazi Montalcino az aszfaltutakon túl, az ún. strada bianchik birodalmában kezdődik. Ezek a kőporos, fehér utak vezetnek el a mindig szívélyes kisgazdákhoz, akiket nem fertőzött meg az idegen nyelv és a koracél szelleme, viszont imádják az idejüket külföldi turisták itatásával, etetésével és rögtönzött pantomim előadásokkal tölteni. Az évek során mi is  számtalanszor léptünk strada bianchira, de sohasem céltalanul. A Sesta di Soprát sem a  vakszerencse sodorta az utunkba, mégis úgy örültünk neki, mint Wallace az első paradicsommadarának. És azóta is hódolok/hódolunk a napkeréknek. 

Spináék családi borászatát egy bűnös, transzatlanti magazinban szúrtam ki. Annyit olvasok brunellókról, hogy föltűnik, ha egy név még soha nem tűnt föl – és ez ilyen volt. A figyelemre méltó 95 ponton túl annyit tudtam meg róluk, hogy kisbirtok és a brunellójuk nem megfizethetetlen. A maga módján mindkét állítás féligazságnak bizonyult. Mert két hektár a kicsinél is kisebb, és a megfizethetőség legfeljebb a rossóra igaz. A birtok Montalcino déli részén, a grand cru-jelölt Sesta-körzetben található, a Lisini és a Collosorbo között. A térkép alapján rövidebbnek ígérkező Lisini-oldali megközelítést választottuk. A strada bianchit már a Lisiniig is elátkoztuk, ám onnantól kezdve tényleg a senki földje következett, ahol minden újabb beláthatatlan kanyar és traktorkátyús völgy után közelebb kerültünk a megfutamodáshoz. De kitartottunk, és kisvártatva egy sötét erdő tövében találtuk magunkat, ahol az útjelző táblán egy különös kerék és a varázsige szerepelt: Sesta di Sopra. A kedvesen cammogós strada bianchit gumiszaggató hegyi ösvény váltotta föl, amit inkább öszvérekre szabtak, mint a mi nyomatékszegény flasztervagányunkra.

[A fizikaoktatással közös kudarcunk, hogy néhány hangzatos közhelyen és álapórián túl mindent elfelejtettem. Az egyik kedvenc, Toszkánában rendszeresen felmerülő látszatproblémám a következő: az emelkedőre felkaptató majd onnan legördülő autó többet fogyaszt-e, mintha ugyanezt a távolságot sík terepen tenné meg? A megfelelő képletek mozgósításával nyilván gyerekjáték kiszámolni, de még senkivel nem találkoztam, akinek fejből ment volna.]

A kaptató közepén bekövetkezett, amitől tartottunk, lefulladt a motor, és jöhetett az abroncsgyilkos újraindítás.  Az autónk becsületére legyen mondva, négy keréken érkeztünk meg a mézeskalács házikóhoz. A mézeskalács itt sienai vörös követ jelent, amelyet az ókori kőműves tudomány hagyományaihoz hűen a türelmes próbaszerencse illeszt össze és a nehézkedés tart egyben. A főépület előtt kavicsos parkoló és az utolsó kaptató hajlatában egy nagyobbacska szuterén garázsajtókkal. Mint utólag kiderült, ez a palackozó. A parkoló legtávolabbi szegletében lehámoztuk magunkról a kocsit, elrebegtünk egy hálaimát és kiszáradt torkunkat megnedvesítettük. Még a csomagtartóban matattunk, amikor kavicsropogás jelezte, hogy észrevettek bennünket. Egy kedélyes, tetőtől-talpig tájidegen nyugdíjas tartott felénk drótkeretes szemüveggel (hihetetlenül hangzik, de én szemüveges toszkánt közelről még nem láttam), bajor térdzokniban és bakancsban. A nyúlánk termeten túl a szokatlanul strukturált arc és az intelligens tekintet is elütött a szokványos montalcinói kisgazda képtől. Általános nyelvi inkompetenciám rostáján valahogy még korábban áthullott a „vino disponabilitá” kifejezés, és most a fölösleges köröket lerövidítendő ezzel a kurjantással üdvözöltem. Persze rögtön kiderült, hogy kiválóan beszél angolul, és ő maga Signor Sesta di Sopra. A rendszámunkon található fordított nemzeti trikolor okának tisztázása után beterelt bennünket a főépületbe.

Az előszobából átalakított, és aktákkal túlzsúfolt irodán keresztül több perzsaszőnyeg érintésével a hatalmas nappaliba vezetett át. Csak így utólag jut eszembe, hogy illett volna a papucsomat levetnem (akkor persze mezítláb vagyok), de akkor annyira meglepett, hogy a néhány eurós megtakarítás reményében fölkeresett birtokon azonnal a polgári eleganciával berendezett szalonba vezetnek bennünket, hogy hipnotizálva követtük a házigazdát, aki előbb hellyel kínált egy irdatlan méretű és vélhetően súlyú tölgyasztalnál, majd a tálalószekrényből Riedel-kelyheket vett elő, és már hozta is a borokat. Mind a kettőt. A rosso töltése közben elmesélte, hogy 30 évvel ezelőtt egy barátjával közösen (Isten nyugosztalja) 42 hektár erdőt és 2 hektár olívaligetet vásároltak itt, no meg egy XIII. századi romos épületet, amely évszázadokon át őrtoronyként funkcionált. Szőlőt a nyolcvanas évek elején telepítettek, és a mai napig zsebkendőnyi a művelt terület, mindössze két hektár. A közelmúltban egy harmadik és minden korábbinál ígéretesebb parcellát telepítettek be, de ez még nem fordult termőre. Valamennyi terület irtás helyén áll, azaz élvezi az erdőből érkező hűs levegő jótékony, szellőztető hatását. Signor Spina piemonti születésű, és nyugdíjba vonulásáig nemzetközi bankárként tengette életét. A birtokot nyaralónak és tuszkulánumnak, illetve ahogy később kiderült pénzelnyelőnek vették. A borokat eleinte a bankos barátoknak tartott bankettek és az ebből generálódó baráti kereslet szippantotta föl. Az első kereskedelmi forgalomba került brunellójuk az 1999-es volt 2004-ben. A sztorit hallgatva a 2005-ös rossót szagoltuk és ízlelgettük - fenomenális volt: mély, gazdag, kiegyensúlyozott, tiszta és összetéveszthetetlenül sangiovese. Egy fejjel kiemelkedett a 2005-ös rossók mezőnyéből. Ezután a 2002-es brunello következett, ami szintén az évjárat elsők közé tartozik, csakhogy 2002 köztudottan csapnivaló év volt toszkánaszerte. Signor Spina elmagyarázta, hogy ők a birtok kis méretéből adódó lehetőséggel élve és a kétségbeeséstől vezérelve ritkítottak, csonkoltak, aztán az őszi esők beálltával már csipesszel járták a szőlőt és szemenként válogattak, így végül kevés, de jó minőségű szőlőt szüreteltek. A 2002-es brunello nem túl koncentrált, viszont komplex és elegáns, csakhogy 35 euróért nekünk nagyon is drága (a jellemző kisker ár amúgy 45-50 euro). Signor Ettore a kóstolás után átvezetett bennünket a pincébe, és itt kiderült, hogy az első blikkre üdítően famentesnek vélt rosso 100% barrikban érik 6-9 hónapon át. A brunello ellenben nem lát francia új hordót, csak 30 hektoliteres szlavont (amúgy egy ilyen hordóóriásba belefér az egész évjárat). Végül benéztünk a palackozóba, és ott készült a látogatásunk egyetlen pixeles emléke (a háttérben a birtok gazdái). Vásároltunk néhány rossót, hálálkodtunk egy sort, és mint a lepkegyűjtő, aki egy egészen ritka fajtát fogott a hálójába, üdvözült mosollyal elhajtottunk. És azóta is ahányszor meglátom az apró napkerék motívumot (ezt az etruszk ékszert egy munkagép fordította ki a földből a birtok területén), vagy arra gondolok, hogy néhány hét múlva újra találkozunk a Spinákkal, és ezúttal talán a szőlőbe is eljutunk, és talán-talán belekóstolhatunk a 2004-es brunellóba, fülig ér a szám.  

Sesta di Sopra Rosso di Montalcino 2004

A cseresznye megdicsőülése maggal együtt. Stabil gyümölcsalapon mesteri hordóhasználat – a barrik csak véső és nem maga az anyag, mint oly sok újhullámos rosso és brunello esetében. Sötét rubinvörös, tükrös. Az illat nemes és tiszta – intenzív cseresznye és cseresznyemag, pipadohánnyal, bőrrel és vaníliával kiegészítve. Kóstolva zökkenőmentes folytatás, közepes test, kitűnő egyensúly. Dinamikus és gyümölcsös. Kerek savak, érett, csiszolt tannin. Hosszú, tiszta lecsengés. Semmi édesség, semmi lekvár.
A 2004-es Lambardi, Capanna és Lisini mellett a kedvenc rossóm. 16 euro.
7 pont

Sesta di Sopra Rosso di Montalcino 2005

A Wine Spectator szerint 2005 legjobb rossója. Illatban komplexebb a 2004-esnél, de kevésbé harmonikus. A már ismerős cseresznye+mag mellett borsosmenta, balzsamecet, keserű csokoládé és dióolaj. Kóstolva friss, vibráló savakkal. Ez is az elegáns oldalra húz, de még nem ért oda. Kevésbé telt, magasabb szerkezetű, mint az egy évvel idősebb, és egy csillaggal szebb évjáratból származó pályatárs. Bőven van még benne tartalék. 
6 pont

Sesta di Sopra Brunello di Montalcino 2003

A nagyon rossz sajtójú, és botránnyal megvert évjárat legjobbjai között tartják számon. Mi még tavaly nyáron a pincészetnél kaptuk ajándékba (Spináné közbenjárására – mille grazie), és a lelkünkre kötötték, hogy 2008. január előtt fel ne bontsuk. Egészen mostanáig bírtuk. Meglepő módon a forró évjárat típushibáitól teljesen mentes: nem túlérett, nem éjfekete, nem lekváros, nem savszegény, nincsenek éretlen tanninok. Komplexitásban viszont elmarad a jobb évjáratok legjobbjaitól.
Szokatlanul világos árnyalat. Jellegzetes brunello-illat: faeper, cédrus, bőr, avar és balzsamecet. Meleg karakterű, de semmi durvulás, izzadságszag. Kóstolva is inkább elegáns, mint erőteljes. Nagyon tisztán gyümölcsös, egészséges és kulturált savakkal. Sima textúra, sem a hordó, sem az extrakt nem nehezíti el. Komplexnek mondani viszont barokkos túlzás volna. A lecsengés hosszú, ám továbbra is csak az egyszerű gyümölcsösséget és az eszköztelen tisztaságot kínálja. Én a fiatal brunellókban az elemi, de uralt erőt és/vagy a komplexitást szeretem. Ebben egyiket sem találtam. A Wine Advocate szerint 92 pont, és nagy potenciál, a Falstaffnál 93 pont. Szerintem erős 7 pont. Remélem, hogy az idő őket igazolja.

Címkék: 2005 2003 hatpontos 2004 hétpontos brunello rosso montalcino sesta di sopra

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr30457757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

limbekcs 2008.05.08. 11:12:09

sesta di sopra = felülről a hatodik

dummyname · http://budapestdailyreview.com/wineguide 2008.05.08. 18:14:23

Először különösebb utánajárás nélkül jártam azt a vidéket strada bianchi stílusban (másképpen nem nagyon lehet), de most már sokkal célzottabban megyek és másoknak is ezt javaslom. Vicces módon most a jobb tételeket nem tudom idézni de majd pótolom, egy nagyon szimpatikus ám kissé átlagos minőségű tételre viszont emlékszem (ez nem teljesen igaz, kinéztem az excelemből amit akkor még vezettem): a picike Azienda Fornacina di Biliorsi Simone Fronacita Brunello-ja (1999) amit talán 18 euroért adtak pár éve. Annyit meg is ért kb, és ezzel az olcsóbbak közé tartozott. Ugyanabban az időben vettem picit odébb (Gaiole környéke)
pl S.M Tenimenti Pile e Lamole -tól és Vistarenni-t, akkor azok jobban ízlettek. Picit több utánajárással viszont bele lehet nyúlni igen jó dolgokba, nekem nagy kedvencem az Il Poggerino például. Egyébként bocs hogy egy Montalcino postban szélzelek tökmás stílusú borokat, kicsit elkalandoztam.

hvuk 2008.05.10. 13:08:50

Nekünk már a Lisini pincészethez vezető út is kemény volt, szegény autó tiszta fehér por lett. Oda is úgy vetődtünk, hogy Montalcinóból egy körnéykbeli apátságba akrtunk eljutni és láttuk, hogy van egy rövidebb kis út. Nosza rajta, ezt amúgy is szeretjük. Megérte, mert így találtunk rá a Lisini pincészetre.

Ha legközelebb arra járunk, akkor útba ejtjük a Seste di Sopra-t is. Merlot, hány kilométeres az erdei út? Mert akkor lehet, hogy gyalog mennénk az "út"-tól.

alföldi merlot 2008.05.10. 15:06:58

Kedves Hvuk, ezen a térképen: www.consorziobrunellodimontalcino.it/brunello/Foto/DPT28_2071212102211.pdf a 3 sz. jelöli a Lisinit és a 139 a Sesta di Soprát. Az erdei út nem hosszú.

hvuk 2008.05.10. 21:58:53

Köszi, látszik, hogy tényleg nem hosszú!