Hárslevelűért sosem bírtam még rajongani. Furmintból, olaszrizlingből kerültek elém olyan tételek, amikhez újra és újra visszatértem, majd megsirattam az utolsó palackjaimat belőlük. Pedig - túllépve az egyetemi házibulik sztárján, az Egervines Debrői Hárslevelűn - került elém pár figyelemre méltó darab. Elsőként Fekete Béla bácsi 2003-asát szerettem (a 2002-esről lemaradtam), aztán sokáig nem találtam méltó társat mellé, így egy időre ejtettem a fajtát. Közben jártam a pincéket, ahol úgy tűnt (főleg Tokaj-Hegyalján), hogy a vincellérek sem rajonganak a hársért, mivel makrancos fajtának tartják: nehezen tudják szárazra erjeszteni. [Persze töppedt, aszúsodott formájában sok szép bort ad a fajta, valamint házasításokban is szépen megfér a furmint mellett, játékosabbá téve azt - jelen sorozatomban azonban a száraz fajtaborokra koncentrálok.] Mostanában több szép tétel is került elém kóstolókon, úgy döntöttem: nekivágok a magam körképének, és szép lassan felderítem, milyen hárslevelűket kínálnak termelőink. Ha úgy gondolják, tartsanak velem.
Utam során alapvetőn a Somló-Aldebrő-Tokaj tengelyen fogok kalandozni, de igyekszem Siklósra is leugrani. Elsősorban száraz, félszáraz borokat keresek majd, de néha ennél édesebb is kerül majd elém. Egy részben két, három tételt szeretnék tanulmányozni; listám még korán sem teljes, folyamatosan pásztázom a borboltok, és olykor a hiperek kínálatát. Első megállóm Tokaj-Hegyalja, pontosabban Tarcal és Bodrogkeresztúr, ahol az utóbbi években folyamatosan csiszolgatja saját hárslevelű-stílusát a Tokaj Nobilis és a Kikelet pince.
Kikelet Pince Tokaji Hárslevelű 2006 Lónyai dűlő
Berecz Stephanie az egyik olyan borász, aki szíve szerint száraz bort szűrne a hársból, de az nem adja meg magát. Az utóbbi két évjáratban rendre leállt az erjedés, maradékcukor marad a borban. Szerencsére a savak ott vannak mellette, így aggodalomra semmi ok. A 2006-os tételt többször volt szerencsém kóstolni, az az érzésem, hogy most van a csúcsán. Azt meg csak sejtem, hogy a polcokról már eltűnt az a 740 palack, ami készült abban az évben, de a 7x7 beszámolók alapján a 2007-es is szépen fejlődik. Számomra a Kikelet pince borai (miként a címkéik is) a könnyedségről, felszabadult örömről szólnak, ezt kerestem ebben a borban is. Meg is leltem.
Már bontáskor feltűnő, hogy rengeteg illatot betuszkoltak Zsolték a palackba. Pohárba töltés közben elkezd már áradni az édeskés hársfavirág és bodza illat, feltűnik még némi ribizli (!) is. Ha levegőztetjük a bort, a trópusi gyümölcsök is előjönnek, leginkább mangó formájában. Az íze hasonlóan komplex - igazi nyári gyümölcssaláta, ahol a komponensek már szépen összeértek. Lecsengése hosszú, és kicsit zöldteás, de ilyenkor egy friss, első felöntésű teára asszociáljanak, ne valami túláztatott filteres keserűségre. A maradékcukor - bár szinte teljesen elfedik a savak - ahhoz járul hozzá, hogy folyamatos újratöltésre serkentse a kóstolót, aki az üveg végeztével örömében 7 pontot sem sajnál ettől a bortól.
Tokaj Nobilis Szőlőbirtok Hárs 2006
Bárdos Saciéknak összejött a szárazra erjedés, mindössze 1,9g cukor maradt borukban. Szintén nem a könnyen beszerezhető kategóriában játszik ez a tétel, de a Terroir clubban még hozzáférhető pár palack a 700-ból. Ha esetleg lemaradnának róla, akkor a hamarosan piacra kerülő 2007-esre csapjanak le.
Más arcát mutatja ez a hárs, mint a pár dűlővel arrébb született társa - ezt egyébként az utóbbi idők számomra legszebb címkéje is előrejelzi. Itt elmarad a felbontás utáni illatorgia, kifejezetten nehezen indul be a bor. Eleinte zárt, kissé pörkölt aromák jelentkeznek, némi ásványos felhanggal. Nem véletlenül hangsúlyozzák a termelők: szellőztetni kell. Pár óra dekantálás után fokozatosan kinyílik: először egy mézes, hársfavirágos vonulat jelenik meg. Érdekes módon a trópus ebből sem hiányzik, de eleinte visszafogottabb, mint a Kikeletnél. Az idő múlásával az illat kiteljesedik, ekkor már citrus ligetben járunk, miközben a háttérben vanília kúszik fel a fákra.
A poharat forgatva látszik: sűrű anyaggal állunk szemben, szép csíkokat tudunk rajzolni a borral. Nem meglepő, hogy a kóstolás közben nehezebb, mélyebb ízjegyek bukkannak fel. Leginkább egy frissen sült barackos pite jut az eszembe, miközben kortyolgatok. Krémes textúrájú, a tésztája kicsit sós, a teteje alaposan meghintve vaníliás cukorral. Ez utóbbi komponens túlzottan jelen van, érzésem szerint érdemes a palackérésre bízni a fa teljes integrálását. A lecsengés itt is hosszú, a 14,5-es alkoholnak, no meg a 25 g/l-es extraktnak köszönhetően kicsit édeskés. Sokkal komolyabb, nagyobb odafigyelést igénylő bor, mint a Kikeleté, potenciálisan fölébe is nőhet annak, de jelen állapotában hat pontnál feljebb a fa még nem engedi.
A következő megálló szintén ezen a borvidéken lesz, a tervek szerint Erdőbényére látogatok el.
Utolsó kommentek