Nem szolok hozza. Nem erdemes. Meg egy menet errol mar volt, amikor a magyar dijazottakat receztuk. De kosz a hirt, AM.

Áruljuk, kóstoltam, túl szikárnak acélosnak tűnt. Maradok a Burgundyaknál, de még megkóstolgatom alaposabban, hátha.

Lássuk csak. Nincs újabb hozzászólás. Rendre nincs hozzászólás a külhoni borokról szóló bejegyzéseknek.
Ez érthető hisz otthon alig van rendes külföldi bor. Persze elsősorban a magyar bornak kell otthoni szájat találni. Ám a világ borainak ismerete nélkül nem tudjuk elhelyezni a magyar hegylevet a piacon, és értékelni sem.
Bekerültem egy független borkereskedésbe dolgozni, 1500 féle címke vesz körül a borok zöme közép felsőkategóriába és attól felfelé tartozik. Egy átlag vásárló 50 és 100 GBP között költ. Rendszeresen kóstolunk. Bekerült az egyik nemzetközi sorba egy St Andi 2006-os Napbor (nincs a választékunkban). A kóstoló stábból sokan kellemesen meglepődtek tőle, és mire térültem fordultam már nem maradt az üvegben. Derekasan megállta a helyét. De ez mire elég? E kérdés a nemzetközi megjelenésünkre vonatkozna, ami NINCS továbbra sem.

Amíg nem értjük a világ borait, és a piacot, addig nem kerülhetünk be közéjük, akármilyen jók is a boraink.

Egyetlen ország bora sem tud külhonban nagyot ütni ameddig otthon nincsen becsülete és egyetlen bortermő ország népe sem képes megérteni a külhoni borait amíg a sajátjait nem érti.

Ez az origó, innnen kellene kezdeni. A magyar bor elsődleges piaca legyen Magyarország. Ameddig az átlagos magyar boltokban nem lehet tisztességes magyar bort kapni mert nincs kultúrája, nincs piaca a tisztes magyar bornak addig nem érdemes kifelé kacsingatni.

A boraink értékmérője messze nem az, hogy ott vagyunk-e egy londoni avagy new-yorki borszaküzlet polcán, hanem az, hogy a belföldi piac potenciálja ki van-e használva.

Nem mellesleg kicsik vagyunk... a riojai borvidék egymagában kétszerakkora mint a 22 magyar borvidék egyben. Csak Bordeaux-nak úgy 60%-a a teljes magyar bortermelő terület. Burgundia vagy tízszer akkora mont Tokaj-hegyalja és Elzsász tizenötszöröse Somlónak. Csak a Mosel, Saar és Ruwer folyók mentén vagy 13 ezer hektáron termelnek ahol 60%-ban egyetlen fajtára építik a borvidék brandjét.

Sehol a világon nincs olyan mélységű terroir és fajta diverzitás mint Magyarország borvidékein. Tudomásul kell venni, hogy a globális piacon látványos eredményt elérni egyszerű és konzisztens brand-del nagy mennyiségben lehet. Ugyanakkor még a legnagyobb jószándékkal sem tudunk zöldágra vergődni azt illetőleg, hogy milyen fajta és milyen stílus jellemzi a magyar bort. Szerintem tudomásul kell venni, hogy a nagyvilágban jelenleg nem a diverzitásnak áll a zászló, márpedig mi abban vagyunk erősek. Ezért szerintem kár a nagyvilág piacára vágyakozni. Kis eredményeket eredményeket, presztizs jelenlétet persze el lehet érni, de nem ez a kulcsa a szőlőmunkás életszínvonalának és a szőlősgazda létbiztonságának. Vagyis nem az a párezer palack bor fogja megmenteni az ágazatot amit esetleg sikerül egy-egy jónevű londoni étteremnek/szaküzletnek eladni.

Kedves BZoltán, tömören, pontosan és meggyőzően adtál elő egy egyre inkább uralkodóvá váló álláspontot. Én lazán kapcsolódva az általad leírtakhoz két kiegészítést tennék. Szerintem a nagyvilágban soha nem állt a diverzitásnak annyira a zászló, mint ma. Egy vidéki kispolgárnak, mint pl. magam vagyok, még soha nem voltak ilyen jók az esélyei, hogy Európa vagy más kontinensek legkiválóbb, nem egyszer egészen kistételes borait kóstolhassa. És ez fordítva is igaz: még soha nem voltak olyan jók az esélyei Európa vagy más kontinensek legkiválóbb, nem egyszer egészen kistételes borainak, hogy eljussanak a világ szinte bármely pontjára. Ami a külföldi sikereket illeti, szerintem a magyar borászat két utat választhat. Az egyik, hogy befelé fordul, és önerőből végigjárja azt a kulturális, kulináris utat, ami a legnagyobb és e területen legtehetségesebb nemzeteknek több száz, esetleg ezer évig tartott. Természetesen hasonló léptékű időtartam alatt. A másik, hogy kirajzanak a magyar borászok (és fogyasztók) a világba, és tanulnak. Ez esetben nem kell újra föltalálnunk a kereket, hanem fölkapaszkodhatunk a világ borkultúrájának vállára. Én erre a második útra szavazok. A borászat tekintetében kevésbé tiszta a képlet, ám a magyar kulináris kultúra mai felpezsdülését gyakorlatilag teljes egészében külföldi ihlet motiválja.
Szerintem a külföldi siker igenis fontos. Példát mutat, lelkesít, magával húz, önbizalmat ad és tőkét vonz az újabb álmok megvalósításához.
Azt írod: "nem az a párezer palack bor fogja megmenteni az ágazatot, amit esetleg sikerül egy-egy jónevű londoni étteremnek/szaküzletnek eladni". Adaptáljuk ezt a kétségtelenül meggyőzőnek látszó formulát más területekre! "Nem az a pár kutató fogja megmenteni az intézetet, akinek esetleg sikerül egy-egy jónevű cégnek eladnia a találmányát." "Nem az a pár oktató fogja megmenteni az oktatást, akinek esetleg sikerül egy-egy jónevű lapban közölnie a tanulmányait." "Nem az a pár zeneszerző fogja megmenteni a magyar zenét, akinek esetleg egy-egy műve bekerül a Berlini Filharmonikusok repertoárjába." Lehet, de amennyiben nem az első, végtelenül hosszú és rögös utat választjuk, hanem a másodikat, úgy ezeknek mozgósító ereje felbecsülhetetlen értékű.

Azt hiszem, itt nem ugyanarról a dol(gok)ról beszéltek.

oddbinsa mondja:
"Amíg nem értjük a világ borait, és a piacot, addig nem kerülhetünk be közéjük, akármilyen jók is a boraink."
Feltételezem, hogy a borászokra gondol, hiszen hogy a fogyasztók ismerik, vagy sem például Toszkána jellegzetes borait attól még a borász tudja viszonyítani a saját borát a világéhoz.

Sztem se Bzoltán és alföldi merlot sem ezt a fonalat vette fel. (Zoltán talán nem is akarta, más volt a szándéka)

Amennyiben így gondolta oddbinsa egyetértek vele és erre volt nekem AM válasza, hogy ki kell menni a borászoknak és tanulni.


Természetesen az ország borkultúrája kihat a borászra is, de a borász maga dönti el, hogy alkalmazkodik a fogyasztók igényeihez, vagy inkább saját elképzeléseit valósítja meg és ezzel változtatna a hazai kultúrán (ha szükséges).
Olyan is van, hogy a borász és a hazai borkultúra összhangban van és az így kialakult borstílust kedveli meg a világ.

Bzoltán,mondod

"Egyetlen ország bora sem tud külhonban nagyot ütni ameddig otthon nincsen becsülete és egyetlen bortermő ország népe sem képes megérteni a külhoni borait amíg a sajátjait nem érti."

A mondat második felével egyetértek, de az elsővel nem. Nálunk pont fordítva szokott lenni, valamelyik nemzetközi versenyen nyer egy aranyat a bor és attól kezdve lesz az átlagos borfogyasztók között becsülete. Tudod: senki sem lehet próféta a saját hazájában...

aztán:
"Ameddig az átlagos magyar boltokban nem lehet tisztességes magyar bort kapni mert nincs kultúrája, nincs piaca a tisztes magyar bornak addig nem érdemes kifelé kacsingatni"

Nem hiszem, hogy bármely nemzetközi verseny úgy kezdődik, hogy megvizsgálják a bort küldő borász országának a boltjait. Az igaz, hogy már a fogyasztónak kell, hogy legyen valami mögöttes képzelete a bor származásának országáról, hiszen szívesebben vesz le egy olyan bort a polcról, amely magas borkultúrával rendelkező országból érkezik (v.ö. olasz, vagy kínai bor)Kíváncsi is vagyok, hogy a másik MA-s témában bemutatott Travel Channel által bemutatott kép Magyarországról mennyiben fogja a borkltúránkat hirdetni...)

Nem értek egyet azzal, hogy a diverzitás gond lenne. Egyáltalán nem gond, ha nem egy, nagy mennyiségben elérhető egyszerű és konzisztens bor alapján alakítanák ki a képet a "magyar borról".
Ugyanúgy nem tartom gondnak, hogy nincs egységes "magyar bor". A hideg ver ki már attól is, mikor kedves ismerőseim csettintgetnek egy-egy ismertebb borkultúrűval rendelkező országból, hogy "Igen, a francia (olasz, spanyol, stb) az igazi!" NINCS olyan, hogy FRANCIA bor, ezt te is tudod.


És am-mel értek egyet, a kis eredmény is eredmény.

Alföldi merlot, szerintem az a diverzitás, amit gondnak jelölt Bzoltán nem egyenlő egy konkrét piacon elérhető borok sokszerűségével.Hogy a szofisztikált borfogyasztó kedvére válogathat a világ boraiból, nem magyarázat arra, hogy egy országot és borát mi alapján ítélik meg.

Ugyanúgy BZoltán nem azt mondta, hogy zárkozzunk el a nagyvilág igényeitől és csak saját magunkra figyelejünk, hanem, hogy alakítsuk kis, vagy emeljük magasabb szintre a saját borkultúránkat és majd ez fog segíteni bennünket abban, hgoy elfogddjanak a világ piacán. Mint említettem feljebb én sem értek ezzel egyet. Menjünk külföldre és tanuljunk! Aztán ha visszajöttünk készítsünk olyan borokat, hogy tetszen a nagyvilágnak is, meg a hazai közönségnek is! Ez lesz nehéz mindaddig, míg igen nagy a rés a kettő között. Tehát a borásznak dönteni kell, hogy a hazai, vagy külföldi igényt válassza, vagy egy harmadikat a saját elképzelését. Van, akinek megy mind a három.

hosszú esszét írnék ha lenne időm :) így csak egyetértek Csabával.

A hazai borágazat külföldön való megjelenése vagy nem megjelenése sok kérdést/problémát vet fel.

Egyrészt tény, hogy a globális piacon könnyen, gyorsan érvényesülni rossz minőséggel és nagy mennyiséggel lehet. Kell ez nekünk?

Másrészt, itt is, mint oly sok másban önértékelési problémáink vannak. Egyszerűen néha iszonyúan lenézzük magunkat, máskor fordítva, megint máskor meg kényszeresen és szervilisen próbálunk megfelelni a külföldnek (nyugatnak). Akár ezt foghatjuk a szocializmusra, vagy akár Trianonra, de előbbre ezzel nem jutunk. Rendkívül fontos, hogy saját értékeinket megtaláljuk, leszokjunk mások majmolásáról és egy tiszta, világos értékrenddel próbáljunk meg érvényesülni.

A borászatra visszatérve, én úgy érzem, hogy enyhén túlértékeljük magunkat. Ahogy fentebb is leírták, először is a termelési mennyiségünk kicsi, mégpedig nagyon. Másodsorban kevés olyan különlegességgel tudunk szolgálni, ami felkelti a külföldi szakértők érdeklődését. Mit tudunk különlegességként felmutatni?

(Szerintem) Első helyen Tokaj, aszú meg minden, és jönnek a csúcs szárazak. Ott a furmintunk, a hárslevelünk. Úgy tűnik beválik (ld. pl. Kramer borlistája). A második helyen talán Somló áll a terroir specialitása miatt. Ott a juhfark, szintén furmint és hárslevelű. Aztán talán jön Badacsony, rokon tulajdonságokkal.

Aztán? Exportáljunk világfajtákat Villányból? Szegény villányiak, akik először kezték el a professzionális utat járni, megkonstruálták a borvidék rekreációját, az egész borvidéket beültették világfajtákkal, aztán most ott ülnek és szinte képtelenek külföldön megjelenni... Az ott termelt világfajták, semmi különlegeset nem tudnak mutatni Villányban, legalábbis nem olyan mértékűt, ami a szakértőket megmozgatná.

(Nem véletlen egyebként, hogy a Travel Channel Journey into wine c. sorozata oda ment, ahova ment, hiába is váltott ki akkora - egyébként rendkívül kicsinyes - vitát, amekkorát kiváltott... örüljetek, emberek! Ekkora lehetősége a magyar bornak nem sok volt az elmúlt 10 évben.).

A másik probléma a hazai borágazattal az ár-minőség arány. A magyar borászoknak "híveik" vannak, akik felvásárolják a termékeiket, akár mi lesz is. A hazai bortermés vagy 90%-a belpiacokon kell el. A magyar borfogyasztó nem igazán tekintget a külföld felé, inkább issza - gyakran méregdrágán és gyengébb minőségben -, ami itthon van.

A külföldön való megjelenés egyik módja a jobb (csúcsgasztronómiai) éttermek borlapján való feltűnés. Miért nem lehetséges ez? Vegyünk egy konkrét példát. Ott van a Wunderlich Pinot Noir-ja, amiért Lojzi iszonyatosan odavan. Az említett Decanter borversenyen kapott egy jelentéktelen bronzot. Nézzük meg az árát! 40 Euro!!! Emberek, magunknál vagyunk mi? Mit akarunk? Hogy várjuk el egy étteremtől, vagy borszaküzlettől, hogy a világ egy ismeretlen tájáról származó közepes vörösbort - saját marzssal számítva - kb. 60-70Euro-ért próbáljon meg eladni? Hát ez nem fog menni... (különlegesség nélkül).

Ahhoz, hogy az ember jól el tudja helyezni hazánkat a borpalettán, nagyon sok külföldi bort kell kóstolni, nagyon-nagyon sokat kell tanulni és mindezt hatalmas alázattal. Sajnos ez az alázat sok magyar borászból hiányzik. Chardonnay és Pinot tekintetében sokan Burgundiával méregetik magukat, aztán felmutatni meg semmit nem tudnak (tisztelet a kivételnek!).

Sajnos közepes, ismeretlen borokat, 3x-os áron nem fogunk tudni eladni senkinek sem, sehol sem... Nézzétek meg a sokat szidott Újvilágot. Nem egy olyan borászat van, ami korrekt áron - magyar pénztárcának is - csúcsbort csinál. Nem véletlenül tarolnak a nemzetközi borversenyeken és a piacokon. Két példát mondok csak. Simonsig (Dél-Afrika) és Peter Lehmann. Náluk, a felső 5%-ba tartozó minőségi kategória (vörösborban), kb. 5000Ft/palackért hozzáférhető (pl. Future of Shiraz v. Tiara). Nalunk mennyi is ue. a minőség? Jóval 10 felett, de inkább több.

Bocs a hosszú post-ért.