„Durva hiba, ha a kritikus csak az egyik műfajt vagy stílust dicséri, a többit pedig megveti. Szinte lehetetlen azonban teljesen elfojtani a részrehajlást az iránt, ami az alkatunknak és hajlamunknak megfelel. Az ilyen kedvezések persze ártatlanok és elkerülhetetlenek, és sohasem ésszerű dolog vitatkozni róluk, mert nincs olyan mérce, melynek segítségével állást foglalhatunk közöttük.” (D.H.)

Az a baj velem, hogy mindig hagyom a hasamba beszélni a gyereket. Én lehetek a naiv borfogyasztó élő szobra, vagy valami hasonló, mert annyira akarok hinni a borászoknak, hogy sokszor úgy járok, mint az egyszeri férj, aki rajtakapja nejét a postással, mire az asszonyka egyből megszólal: drágám, most nekem hiszel vagy a szemednek?! Ezért aztán egy kicsit ódzkodom is attól, hogy borász társaságában komolyan kóstoljam a borait (már ha e tevékenység nevezhető egyáltalán komolynak), ellenben mindig nagy élvezettel hallgatom a mondanivalóját – a borairól.

Merthogy a borászok roppant beszédes népség: élvezettel és szórakoztatóan tudnak mesélni kínkeserves munkájukról – bár egy-két karthauzi persze köztük is akad. Malatinszky Csaba – akiről itt volt szó bőven, és persze kapott hideget-meleget – ráadásként még igazi világfi is, szellemes és felkészült, akinek határozott elképzelése van a borkészítésről, az ideális borról és saját borainak az értékéről.

Úgy adódott, hogy Tompa Imre szíves meghívásának nem bírván ellenállni elballagtam az általa szervezett Malatinszky-kóstolóra, melynek tárgya a Malatinszky-univerzum alfája és ómegája, a cabernet franc volt. 2002-től a 2008-as tartálymintákig hét évjárat franc-jait kóstoltuk. A kóstoló alatt két közhelyes tanulsággal mindenképpen gazdagodtam. Egyrészt Malatinszky Csaba ízig-vérig terroirista borász – jelentsen ez bármit is –, aki ráadásul el tudja hitetni velem (és gyanítom, nemcsak velem), hogy ízig-vérig professzionális borkészítő. Másrészt az ilyen kóstolókat nem nekem találták ki: szerelmeim lassan épülnek, és a felezési idejük is hosszú.

Emellett persze kiderült sok más is. Például az, hogy az idea, melyhez Malatinszky igazodik, nem hagyományok nélkül való: csak míg a villányiak többségének a borkészítési elképzelései részben a helyi sváb hagyományokban gyökereznek, melyek jó esetben – például Gere Attiláéknál – szerencsésen párosultak máshonnan eredeztethető ideákkal, addig Malatinszky előtt Bordeaux és azon belül is Medoc példája lebeg, sőt egy bizonyos premier grands cru borászat, a Chateau Cheval Blanc, amely paradox módon saint-émilioni. A Cheval Blanc-nal a kapcsolat egyébként szoros és szakmai: Malatinszky a francia pincészet szőlészeti konzultánsával alakította ki az új ültetvényeit. (Akit a bejárt út mélyebben is érdekel, olvassa el ezt az alapos dolgozatot.)

(Én nem akarok másra hasonlítani. Azt a terroirt akarom kifejezni, ahol bort készítek. Ezért is használok például kizárólag magyar hordókat. Régebben vettem franciákat is, de azóta átalakult a koncepcióm; és azt gondolom, hogy kommunikációs szinten is egységesebb képet mutat, ha csak magyar hordóval dolgozom. Emögött persze az is ott van, hogy időközben rengeteget fejlődött a magyar kádáripar, a hordók sokkal jobbak lettek. Van saját érlelésű dongám, amiből ma már olyan hordót készítenek, amilyent én kérek.)

Hét évjárat cabernet franc-ja, Malatinszky által sorba rendezve és kommentálva. Következzenek a borokat a kóstolás sorrendjében. (Zárójelben, kurziválva idézem Malatinszky Csaba borokhoz fűzött megjegyzéseit.)

2005

Malatinszky szerint állapotát tekintve a sor legfiatalabb bora. Még a nagyüzemi, 15-20 éves, meglehetősen rossz állapotú, hiányos, egykor szürkebarátról átoltott függönyművelésű ültetvényről származik, mint minden cabernet franc 2005-ig bezárólag.
Illata, mély, összetett, mégis behízelgően kedves. A sok piros bogyós, de hersegően friss gyümölcs mellett feltűnik a kávé, egy kis földesség és zavaró dinamizmussal az alkohol is. Szájban pici csípősség, majd keserű csokoládé. A korty közepe üres, mintha hiányozna valami a testből, lecsengése azonban hosszú, pörkölt kávés, kesernyés. A tanninok még szárítanak, melegedésre azonban kerekedik a test. Legfőbb erénye az elegancia. És egy úr a pokolban is úr: 5 pont.

(Kétségkívül vörös-gyilkos év volt 2005. Ennek ellenére ebben a borban a tanninok eloszlása egyenletes, a szájüreg egész boltozatán, egyetlen felületben, kiemelkedés nélkül vannak jelen, és hosszan, percekig. Emellett rengeteg íz jelenik meg a szájban.)

2002

Összetett illatában jól felismerhető a gyümölcsök és a fa is, de harmóniában egyesülnek, vagy inkább inkább támogatják egymást – mankó jobbról és balról. Ízképe is összetett, savai dinamikusak. Hosszú, de a korty vége gyógyszeresen kesernyés – nyelvtőn oldódó algopyrin. Kerekebb és összetettebb az előzőnél, és még hat év után is elegendő élet van benne, hogy érdemes legyen két-három évig kóstolgatni. 6 pont

(Szerintem legalább másfél csillag van a 2004-es és 2002-es évjárat között az utóbbi javára. Ezt négycsillagosnak gondolom, de nyilván nem minden fajtának kedvezett az év. Szeptemberben szüreteltünk, és a végére sajnos az eső is megjött. Mivel nekem az a legfontosabb törekvésem, hogy mindig az elegáns CF struktúrákon belül maradjak, viszonylag alacsony alkoholtartalom mellett nem a robusztus, hanem az elegáns testre törekszem. Ezért korábban is szüretelek, mint a környező gazdák – a szüreti idő pontos megválasztása talán a legfontosabb abból a szempontból, hogy milyen bort fogunk készíteni.
A terület, a Kövesföld dűlő, jelentős mészkőtartalommal bír, fekvése a Kopáréval azonos, az alja medenceszerű, és teljesen déli tájolású, a talaját pedig a hegyről lejövő hordalék gazdagítja. A termőtalaj elég vastag, jó a vízháztartása: itt vízhiány miatt nem kell kényszerszüretet csinálni, mert a tőkék tudnak táplálkozni.)

2004

Erőteljes istállóduftjában hat ló és öt tehén, de gyorsan felszívódnak, hogy átadják a helyet a gyümölcsök illatorgiájának, amit finoman fűszerez a frissen pörkölt kávé és a menta. Mint egy angol lord galambszürke öltönye, amely bár gyűrött, mégis utánozhatatlanul elegáns. Illatba és ízbe tökéletesen beépült a fa. Szájban kávé, krémesen finom, chillis csokoládé, lecsengésébe ugyan keveredik némi kesernyésség, de itt egyáltalán nem zavar. Szájban kerek, kitölti az egész szájüreget, a textúra finom, a tanninok lesimultak, szervültek, selymesek, egyáltalán nem szárítanak; a savak ugyanakkor elevenen élnek. Az alkohol kicsit soknak tűnik, helyenként mintha az kerekítene az ízeken. Lecsengése hosszú. Szép és élvezetes bor, amiben még bőven van fejlődési lehetőség. Maradéktalanul tetszik. Először nyolcassal díjaztam, de aztán jött a 2003-as, így visszaminősítettem: 7 pont.

(Sokan tekintenek úgy erre a borra, mint egy cabernet franc fajtatanulmányra, pedig az évjárat legfeljebb háromcsillagos. Nehéz év volt, a chardonnay-ban például előfordul rothadás is. Ennek a bornak az ízképe sokkal szélesebb, mint az előző boroké, egyrészt tökéletesen kitölti a szájüreget egészen a nyelvgyökig, másrészt az utóíze is több helyen jelentkezik.
Valójában ebben az évben értettem meg, hogy ezen a helyen mindent meg lehet csinálni. Pedig az időjárás drámai volt, rengeteget esett. Mindössze 0,5 kg szőlőt hagytunk meg tőkénként, és jóval korábban szüreteltünk, mint a környező ültetvények tulajdonosai. Ez a bor már az almasavbontás fázisában volt, amikor a legtöbben egyáltalán elkezdték a szüretet. Végül egy fiatalos, lendületes bort sikerült készítenünk, ami ráadásul nagyon sikeres, különösen Angliában: felkerült a királyi családnak is szállító Mossiman's catering-listájára a pinot bleu-vel és a chardonnay-val együtt.. Bár érzékelhető a különbség az eddigi borok között, a strukturális állapotuk – azaz a sav-tannin-extrakt viszony – és jellemzőik nagyon hasonlóak. Persze az ízgazdagság attól függően más és más, hogy az évjárat mit tesz hozzá.)

2003

Nem válogat az eszközökben, egy agyonhajszolt ménest tol az orromba, de ez csak elterelő hadművelet, mert percek kérdése, hogy érkezzenek a rafinált érett gyümölcsök, a vadszeder, a naspolya, a ribizli és még számos szétszálazhatatlan komponens, majd gomba, bőr, ánizs egy csipetnyi illótól kísérve. Nagyon összetett, tömör, gazdag illat sok-sok melegséggel. Szájban lehengerlően tömör, a tanninok határozottak, de édesek, bársonyosak, a savak élénkek. Izgalmasan vibrál, percenként változik illat és ízkép egyaránt. Hosszú, csokoládés, kávés, érett gyümölcsös – egyesek szerint ásványos, köves – lecsengés. Érett, gazdag és potens, már-már omni. 8 pont, akárcsak egykor a kollégánál.

(Ebben az évjáratban nagyon könnyen lehetett volna egy nagyon húzós, nagyon tanninos bort készíteni. Szeptember 15-e volt az utolsó szüreti nap. Ahogy ennél a bornál is látható, a jó évjáratok sokat segítenek, bár az igazán nagy évjáratokat ugyanakkor könnyű elrontani. Kulcskérdés a szüreti időpont megválasztása. Én például elsősorban két dologra figyelek, a pH-ra és a malikus savakra. Erre a két értékre évekre visszamenőleg emlékszem. Az extrakt szerintem kevésbé fontos: ha jó az ízkép, nem érdemes vele foglalkozni, ha meg rossz, minek foglalkoznánk vele?)

2006

Az új, a Cheval Blanc szőlészeti tanácsadójával közösen kialakított ültetvény első termése egy kiváló évjáratból. A mediterrán sugallatú bor testes és bajszos dalmát nőket idéz. Illata a legjobb dingačokra emlékeztet: tintás, ásványos, mentás, fűszeres, összetett, de talán túlságosan is tömör. Fűszerek és gyümölcsök bonyolult illatkavalkádja. Az animalitás ugyanakkor teljes mértékben hiányzik. Bársonyosan simogató textúrája hosszasan időz a szájban, korához képest meglepően érettek a tanninjai, ugyanakkor lendületes a konstrukció: magasba tör. Az alkohol talán tolakodó, de az csak hosszasabb vizsgálódás után tűnik fel. Rendkívül hosszú, az ízkép mesterien, sőt művészien balanszíroz a gyümölcsök, a mineralitás, a cserek és a savak között. Bár a 2003-asénál több lehetőséget látok benne, hátránya azzal szemben éppen a kora: nagy erők feszülnek benne, de még hiányzik belőle az arra jellemző kerekség, ezért egyelőre csak 8 pont. (Albert gazdának is épp ennyire tesztett.)

(Ötcsillagos évjárat: minden szőlőfajtát abban az időpontban lehetett szüretelni, ami a legjobban megfelelt a borász elképzelésének. Augusztusban volt egy erős lehűlés és eső, de utána kisütött a nap, és november közepéig száraz idő volt 25-26 fokos napi hőmérsékleti csúccsal. Nem volt sehol siettetett vagy erőltetett érés, így minden feltétel adott volt ahhoz, hogy abszolút egyedi borok születessenek – és nem csak cabernet franc-ból. Ez abszolút kivételes bor, amelynek már az illatában is megjelenik az ásványos jelleg. Szájban pedig feltűnően sima a textúrája. Ha dekantáljuk, a tanninjai meglepően élénkek lesznek, és az illatkép mentás jellege is felerősödik. Ennek a szép és összetett illat- és ízképnek a kialakításában az is segít, hogy az extrakciót nagyon kíméletesen végezzük; pazarló módon, csak a lehető legjavát vesszük ki a bogyóból. Szinte csak áztatjuk a törkölyt. Ez az évjáratot idén nyáron, augusztusban palackoztuk.)

2007

„Majdnem” kész bor. Itt azonban a „majdnem” még akár 10-12 hónap fahordós érlelést is jelenthet. Illata egyelőre szemérmesen visszahúzódik, de amennyire megítélhető, a gyümölcsök uralják. Szájban is rendkívül koncentrált és sokoldalú: csokoládé vegyül a pörkölt fa aromáival, a vaníliával – és persze rengeteg gyümölccsel, amibe a 2006-osnál sokkal markánsabb mentásság is vegyül. Tanninjai határozottak, de finom szerkezetűek. Nagy jövő előtt áll, és lesz miből építkeznie. Nagy ígéret, amit be is kell teljesítenie. Ebben az állapotában 7 pont körülire taksálom.

(Egy éve van hordóban, fiatal még, de már van egy kis története. Jót tesz neki egy kis levegőztetés. Ebben nem annyira primer az ásványos jelleg, mint 2006-osban. Nem nagyobb annál, hanem nagyon másmilyen. Az itt kóstolt borokban egyébként nem érzek minőségi különbséget, stilárisat azonban igen. Ez például sokkal gyümölcsösebb az előzőeknél, de levegő hatására ebben is erősödik a tanninérzet.
A borok általában két évet töltenek hordóban, és a kóstolások alapján döntöm el, hogy mikor kerüljenek palackba. Egy ideje elkezdtem csökkenteni a famennyiséget, ezért is használok ma már többségében 500 literes hordókat: a Kúria sorozat borainál 40 százalékban első töltésűeket, a többi második töltésű. A cél a minél több gyümölcs, az elegancia, a jó struktúra. Olyan bort szeretnék készíteni, ami már fiatal korában is jól iható. Többek között ezért izgat nagyon a kékfrankos, amelytől azt remélem, hogy alacsonyabb alkoholtartalom mellett készíthetünk gyümölcsösebb borokat. )

2008

Két tank mintáját kóstoltuk. Egyelőre még mindkettő nyers, éppen csak túl a malolaktikus erjedésen, de már így is rengeteg erénnyel dicsekedhetnek. Például remek tanninszerkezettel, rengeteg gyümölccsel, cabernet franc-hoz illő komolysággal. Mégis nagy különbség van a két tétel között. Az első fölött a friss gyümölcsös illata, a nagyon telt, koncentrált ízvilág, a sok, de érett tannin uralkodik. A második illatában meghatározó a gyümölcsösség, bár ízben az is koncentrált, kávés, csokoládés, és már most felfedezhető benne egy kis animalitás. Visszakóstolva az első minta telt ízeképe jobban letisztultnak tűnik, amitől már ebben az állapotában is kerekebb, fogyaszthatóbb, a második minta is koncentrált, tartalmas, de még jóval kócosabb. Mindkettő nagyon nagy ígéret.

(A két tartály más területről származik, bár mindössze 16-20 méter van a két terület között. Az egyik tartályminta mélyebb, koncentráltabb, több benne a tannin, a másik könnyedebb, játékosabb, légiesesen gyümölcsösebb . Nagyon jó ez a markáns különbözőség, mert kiegészítik egymást. A túl gyors cukorképződés miatt viszonylag magas almasavval szüreteltük a szőlőt, ez azonban jót tesz neki, mert nyújtja az ízképet.)

Ezek voltak a borok, és a végszó legyen szintén Malatinszkyé:

Azt gondolom, hogy az a stílus, amit a boraim követnek, kompatibilis azzal, amit ma a világban élvezetes bornak, fineszes, magas minőségnek tartanak. Ezek terroir borok. A visszajelzésekből pedig teljesen egyértelmű számomra: ez az én utam.