A Terroir Club ötödik születésnapját kísérő színes programokról már két ízben is tudósítottunk, Szomjas Gödény tollából olvashattak beszámolót a Joly-vertikálisról és a prémium burgundi kóstolóról, de van még egy adósságunk: a Terra Hungarica. A Gerbeaud Házban 31 borász természethű borai kerültek bemutatásra, illetve a filmvetítéssel tarkított sétálós kóstolón felül egy Isabelle Legeron mesterkurzus is várta az érdeklődőket. Bevallom, ez utóbbi vonzott elsősorban a rendezvényre, így nem is térnék ki a nyilvánvalóan önmagában is izgalmas kötetlen kóstolóra.
Isabelle pontosan olyan élőben, mint a tévében: energikus, lelkes és céltudatos. Hozzátenném még azt is, hogy nagyon megnyerő, és profi előadó. Pörgős volt a tempó, végig kézben tartotta az irányítást, ugyanakkor távolról sem volt erőszakos. Az egyes boroknál vázolta a kontextust, esetleg kiegészítve azzal, hogy ő mit szeret bennük, aztán kikérte a közönség véleményét – és ennyi, ránk bízta, hogyan ítélkezünk. Elmondása szerint hiába tette le sikeresen a Master of Wine vizsgát, a borhoz való viszonya időközben érzelemmentessé, kizárólag intellektuálissá vált. Újbóli motivációt a 'Journey into Wine' sorozat forgatásán sikerült merítenie, méghozzá a természetes borokból, és ez vezetett végül a
És hogy mi tekinthető természetes bornak? Nincs hivatalos definíció, az ő saját megfogalmazása szerint a szőlőben csak réz, kén és homeopátiás szerek a megengedettek, a borkészítésnél nem használható sem fajélesztő, sem adalékanyagok, a maximális kéntartalom pedig 50-60, illetve édesboroknál 100 mg lehet. A lényeg, hogy autentikus borok szülessenek, és ehhez a fenti hozzáállás szükségeltetik.
Domaine Huet Pétillant 2005, Loire
A szőlőfajta a chenin blanc, melyet Isabelle (is) a mi furmintunkhoz hasonlít: bora bármilyen lehet, száraztól a félédeseken át a botriytiszes édesekig mindenféle formában találkozhatunk vele. Ez pedig éppen egy pezsgő, mondjuk ebben a műfajban a furmint azért még csak a kezdő lépéseknél tart (noha a Domaine Huet testvérbirtoka, a Királyudvar például már most kiváló pezsgőt készít). Szép tétel, illatában és ízében is finom élesztősség, alma, csonthéjasok. Gazdag és tiszta, kisméretű buborékokkal, élénk savakkal, kis édességgel. Egy picit cseres, és nincs a végletekig összesimulva, de több, mint kellemes. 6+
Nicolas Joly Les Vieux Clos 2008, Loire
Míg az előző pezsgő semmilyen furcsasággal nem szolgált, ezen ponton viszont letértünk a konvencionális stílusok szabta útról – bár ez még nem a vadcsapás. Mélyebb a szín, enyhén oxidált az illat, a bántón innen, a megszokotton túl. Pörkölt magvak, sós pisztácia jön orrban, erőteljes és egészen összetett; viszont kérdéses, hogy mutat-e bármiféle fajtajelleget (hol van ebben a chenin blanc?). Kóstolva testes, magas alkohollal, szabályosan sós ízzel, gazdag, mogyorós jegyekkel. Intenzív és élénk savú, enyhén tanninos. Nem egy tipikus fehér, a citrusos frissességet ne itt keressük. A maga műfajában viszont egészen jó. 6+
Léon Barral Blanc 2008, Languedoc
A vadcsapás. Életem első brettes fehérbora, és ez már előrevetíti, hogy héjon áztatták és tanninos lesz. Mély sárga szín, opálos. Brutálisan tömény illat, narancshéjjal, liliomba hajló brettes animalitással. Szájban még szokatlanabb, telt, kissé élesztős, cseres véggel. Ízében narancslekvár és fekete tea, az utóízben már inkább szappan. Őrülten hosszú, de legalább ennyire furcsa is. Nagyon gazdag, de nem éppen elegáns. 6 pont
Andatze Mtsvane Kakheti 2010, Grúzia
A vadcsapásról is letértünk, az áthatolhatatlan bozótosban járunk immár, tövises bokrok karistolják bőrünket. Ez bizony zsákutcának tűnik. Hat hónapig héjon áztatott szőlő, egy földbe ásott amforában tartva, ez a borkészítés módja. Borostyán barna szín, nem úgy néz ki, mint egy 2010-es fehérbor. Betegesen extrém illat, öregnek tűnik, földes, van benne valamiféle kadarkás csipkebogyós jegy is. Nem intenzív és nem koncentrált, az alkoholja is visszafogott, alapvetően nem testes, viszont durván tanninos. A cserek teljesen eluralják, olyan messzire esik az egyensúlytól, amennyire csak lehetséges. Egyfajta perverz módon mégis érdekes, annyira szokatlan, de a kérdés mégiscsak az: komolyan, ki inná ezt meg?
Comte Armand Auxey-Duresses 1er Cru 2006, Burgundia
Micsoda váltás, egy teljesen borszerű bort kapunk a poharunkba. Összetett illat vibráló, friss gyümölcsökkel: cseresznye, vörös áfonya, szilva és hasonlók. A hordó itt nem kevés, de nem az az vaníliás fajta, inkább olyan füstös. Emlékeim szerint Isabelle túlzónak találta, engem ez nem zavart – gondolom még csak dekantálva sem volt a tétel, ráadásul nagyon fiatal is. Közepes test, gyönyörű, élénk savak, Pommard módra erőteljesebb tannin. 7 pont
Domaine Jean Foillard Cote de Py, Morgon 2009, Beaujolais
Egy Pommard után tenni a sorba a bozsolét, ez azért nem egy megszokott dolog. Persze micsoda bozsolét, ez egyrészt egy 2009-es Cru, másrészt Foillardtól híresebb termelőt keresve sem találunk arrafelé. Orrban kevésbé összetett, mint a Comte Armand, viszont lehengerlően gyümölcsös, természetes, és hordót sem érezni benne. Kicsit animális. A nagy mutatvány szájban következik: itt nem a komplexitás varázsol el, hanem a végtelen kifinomultság, a tökéletes egyensúly. Nyoma sincs nagyboros allűröknek, nem nagy, nem sűrű, nem fás. Ez egy mesés ivóbor, egy természetes szépség, maga a harmónia. Wow. Óvatos 8 pont
Domaine de Villeneuve Chateauneuf du Pape 2007, Rhone
Jelentősen töményebb bor mediterrán hangulattal. Földes, bőrös, fűszeres illat fügével, érett gyümölcsökkel. Nagy test, komoly koncentráció, izomból lenyomja a bozsolét, fineszben viszont meg sem közelíti. Sok sav, némi édesség, tömény ízek, de az egyensúly nem tökéletes; mindene nagy, de nem áll össze igazán. Vagy csak időt kér. A 7 pontot így is eléri.
Utolsó kommentek