A Wein Gourmet legújabb számában már a parafa dugó haláltusájáról vizionálnak. Trónkövetelőkben nincs hiány, de azért a dolgok jelenlegi állása szerint igencsak virgonc még ez a macska ahhoz, hogy az egerek torkuk szakadtából cincogjanak.

A Wine Spectatorben tavasszal lezavartak egy "nagy dugó-vitát" , ahol két főokosuk, Jim Laube (a kaliforniai és amerikai vezérszáj) és James Suckling (az Európába kirendelt málészáj) csapott össze, az előbbi képviselte a reformszárnyat, az utóbbi a parafistákat. Az alternatív zárakért küzdő Jim Laube adatai és tapasztalatai szerint az értékelésre benyújtott palackoknak átlagban 7-8%-a dugós. Magyarán minden láda borban egy palackot a TCA-fertőzésnek áldozunk (ettől lesz dohos, penészes ízű a bor). Laube a műanyag dugóval sincs kibékülve, mert az mellékízt ad a bornak, gyors oxidációhoz vezet, és nehéz kihúzni. Szerinte a csavarzár a megoldás. Érdekes adat és érv az alternatív zármegoldások mellett, hogy az amerikai átlagfogyasztó az általa megvásárolt borok 95%-át egy éven belül elfogyasztja. (Én is.)

Suckling érvelése egyrészt az ellenérvek relativizálására épül, vagyishogy ad.1 nem köll olyan érzékenynek lenni a TCA-ra, ad.2 a dugósság gyakran csak gyűjtőnév más eredetű hibákra, ad.3 a parafaipar már megígérte, hogy megjavul, másrészt tudományosnak látszó sejtésekre, miszerint a parafa pórusain keresztül bejutó (esetleg már eleve benne lévő) oxigén gyengéden érleli a bort, harmadrészt a dugóhúzás romantikájára hivatkozik, a rituális pukkanásra, de erről majd később. (Ja, és majdnem elfelejtettem: az ibériai hiúz sorsa is megpecsételődhet, ha többé nem hántják a parafaerdőkben a kérget.Nem viccelek.)

A programbeszédek után az olvasók ikszeltek és kattintottak, és kiderült, hogy a művelt alkoholista jobban fél az alternatív zármegoldásoktól, mint a TCA-tól. A parafista párt a szavazatok több mint 80%-át szerezte meg. (Apró érdekesség, hogy a szavazás első hetét a csavarzár 55%-os szavazati aránnyal zárta, aztán özönleni kezdtek a parafa szavazatok. Ez még a főszerkesztő fejében is szöget ütött.) Szerintem a földcsuszamlásszerű győzelem magyarázatát a "romantikus" érvekben kell keresnünk. A Suckling által is megpendített húrok igazi virtuóza azonban Roger Scruton, a jeles brit konzervatív filozófus. Scruton újabban a New Statesman borkolumnistájaként is aktív, és sarkított megállapításaival rendszeresen vihart arat. Öreg napjaira vidékre költözött, hogy a saját bőrén tesztelje az írásaiban eszményített falusi idillt. De a szórványos kotkodácsolás és a friss zöldség önmagában kevés volt ahhoz, hogy a földművelés és a borkultúra kérdéseit ne a preszokratikusokig vezesse vissza. Harcos hagyományőrzőként prófétai konoksággal és szarkasztikus humorral ostorozza az elfajzott modern világot, és annak borvilági vadhajtását, az ausztrál tömegbort.

Mielőtt azonban ismertetném Scruton velős elméletét, visszatérek a Wein Gourmet konzíliumának eredményére. A cikk szerint az alternatív zárak nyögvenyelős térnyerésének nem racionális, hanem érzelmi okai vannak: a vevők idegenkedése, ill. még inkább a borászok félelme a vevők idegenkedésétől. A Wein Gourmet stábja által vizsgált parafa-alternatívák közül a mélyen illúzióromboló söröskupak bizonyult a legjobbnak. A harmadik helyre a szintetikus dugó került, az utolsó pedig a Twin-top parafa lett (natúr parafa "szendvicsben" parafa-granulátum). De az igazi győztes a második helyezett "üvegdugó", a Vino-Lok lehet, ami egyszerre esztétikus és praktikus.

Nekem nagyon tetszik, igaz, nem olcsóbb, mint a parafa (30-40 eurocent + a palackok szájformáját módosítani kell hozzá). És ami igazán fontos: a különböző innovációs díjakon túl, fölbukkantak az első alkalmazók. A cikk slusszpoénja, hogy a néhai Émile Peynaud (a világ talán legnagyobb hatású önológusa) állítólag már az ötvenes években megcáfolta a "dugón át lélegző bor" mítoszát. (Amennyiben valamelyik kedves Olvasónk szakért a kérdésben, kérjük, ossza meg velünk az ismereteit!)

És akkor következzék a Scruton-féle dugó-bölcselet enyhén zanzásított változata:

A laikusok azt hiszik, hogy a dugó azért van, hogy a bor ne folyjon ki a palackból. Ennek a célnak kétségtelenül megfelel, de sajnos a borok kb. 5%-a a TCA-fertőzés áldozatául esik. A csavarzár használata ezt a veszélyt kiküszöbölné. De a praktikumnak behódolva egy újabb spirituális szálat szakítanánk el. Az értékes borok fogyasztása ugyanis rituális cselekedet. A palackot előhozzuk a titkos rejtekhelyről, ahol addig az istenek őrködtek fölötte. Óvatosan leporoljuk, majd az asztalnál egy ügyes kis szerszámmal eltávolítjuk a dugót, miközben a vendégek csendes áhítattal figyelnek. A dugóhúzást kísérő "pukkanás" olyan, mint a harangszó, amely a köznapok menetét megszakítva ünnepre hív. A bort ezután a ceremóniamester megforgatja a poharában, és ha az illatot megfelelőnek találja, akkor jelt ad a szertartás folytatására. A dugósság veszélye része a szertartás izgalmának.

A méltó módon fölszolgált bor lelassítja az időt, a kapkodásból és habzsolásból átlépünk a finom mozdulatok és az apró kortyok idejébe. A jó bor egy magasabb régióból érkezett látogató, a barátság védőszentje.

A csavarzár jelentése egészen más. Ez azonnali behatolást engedélyez, nincs szükség szertartásra és szakrális hanghatásokra. A csavarzár az instant kávé, a gyorsan bekapott feles, és a magányos alkoholisták világába vezet. A csavarzár a bort alkopoppá alacsonyítja, és az alkoholista igényeihez igazítja. Vegyük észre, hogy mit veszíthetünk, ha a parafát a csavarzár váltja föl: a társas italfogyasztás helyett a tivornyák csoportos magányának kultúrájára mondunk igent. Így végződik Scruton apokaliptikus víziója.

Szerintem azért ennyire nem sűrű a szimbólumok erdeje, és fájó, de tapasztalataim alapján, a "szakrális hanghatást" a műanyag dugó is hozza. Mindenesetre kíváncsian várom Olvasóink véleményét és tapasztalatait.