Tokaj után Villány is fölkerült a térképre. A februári brit Decanterben négyoldalas cikk olvasható „Hungary sees red” címmel (igénytelen szóvicc), amely általában a magyar vörösökről, konkrétan a villányiakról szól. Mivel a Decanter valószínűleg Európa legolvasottabb bormagazinja, a cikk jelentőségét nehéz túlbecsülni. Az írás szerzője, Caroline Gilby MW visszatérő vendég Magyarországon, a Pannon Bormustra egyik bírája,  újdonsült tokaji borlovag. A cikk a Gilby által legjobbnak tartott négy villányi pincével - Vylyan, Malatinszky, Gere és Bock -, illetve egy-egy borukkal foglalkozik részletesen. Két szédítő pontszám is elcsattan.

A jegyzett külföldi borírók körében Tokaj ismerete kezd beépülni az alapműveltségbe, de az elitalakulatnak számító master of wine-ok között Caroline Gilby szinte az egyetlen, akinek az ingerküszöbét a vöröseink is átlépik. Egy korábbi írásában, amely a hangzatos Magyarország vörös forradalma címet viselte az általunk is előszeretettel habosított árérték-arány kérdéskörben is állást foglalt: "A magyar csúcsborok semmi esetre sem mondhatóak olcsónak - a minőségnek, bárhol készüljön is, megkérik az árát, és sajnos, ami az export kilátásokat illeti, az emberek a hajdani Kelet-Európából most is alacsony árakat várnak. Ettől függetlenül ezek a borok állják a versenyt a legjobbakkal a világ bármely tájáról, és érdemes értük mélyebben a pénztárcába nyúlni."

Gilby velősen összegzi a magyar borimázst Angliában: tokaji édes és az olasz receptet koppintó gazdaságos pinot grigio. Ám Gilby szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb fejlődést a vörösök érték el. Igaz, hogy Magyarország inkább fehérre, mint vörösre hivatott, de a „magyar büszkeség” és a javuló borászati munka révén a vékony és zöld, sokszor izzadságszagú pincemunkával megbuherált boroktól eljutottunk a fajsúlyos, komoly, komplex vörösökig. Eztán névsorolvasás következik: Sopronban az első magyar biodinamikus, aki osztrák, Franz Weninger Jr. alkot nagyot, Egerben a néhai Tibor Gál, Imre Kaló, Gróf Buttler és St. Andrea generálozzák a Bull’s Bloodot, Szekszárdon pedig a vasban gazdag, terra rossa talajon Takler, Heimann, Duszi és Sebestyén törik az utat. De a vörös korona Villányé. A Horvátországgal határos, legdélibb magyar borvidéket a domborzat megóvja a hideg északi széltől, és a legjobb déli fekvésű dűlőkön, a köves, vulkanikus (sic!) talajon olyan érettség érhető el, mint sehol másutt az országban.

Gilby szerint tehát a négy legjobb villányi pince: Vylyan, Malatinszky, Gere és Bock. Amit az egyes birtokok történetéről mond, az számunkra nem sok újdonságot tartalmaz, ezért ennek ismertetésétől eltekintek, ellenben érdekes, hogy a borászatok munkájának szemléltetésére milyen borokat választ ki, illetve azokat hogyan értékeli.

A Vylyan esetében a pinot noir adja magát, hiszen a 2004-es megnyerte a Decanter World Wine Awards „Regionális Trófeáját”. A 2006-ost elegancia és „selymes finesz” jellemzi. Magyarország eddigi legjobb pinot-ja, mondja Caroline Gilby. Öt csillag, 18,5 pont. (A 2004-es most is szép, írja, amit magam is igazolhatok, ám azt, hogy a 2006-os minden idők legjobb magyar pinot-ja költői túlzásnak tartom.)

[Az ilyen úttörő, kedvcsináló cikkekben a pontszámok mindig fölfelé kerekednek, de azért jó tudni, hogy egy Ch Lafite Rothschildnak sem jár alanyi jogon az öt csillag.]

Gilby kisasszony már elég régen beleesett Malatinszky Csabába, és ez a románc láthatóan tovább tart. „Malatinszky Csaba magas, komoly, megnyerő modorú; olyan ember, aki a borral kel és fekszik és álmodik”. Azt is megtudjuk, hogy mániákusan ügyel a részletekre és saját élesztőtörzseket válogat. Malatinszky szerint Villány az egyetlen hely a világon, ahol a cabernet franc a vezető fajta. A 2006-os Kúria Cabernet Franc az újonnan telepített Kövesföld dűlő első évjárata, és intenzív szedres illat, finoman tósztolt tölgy, tiszta gyümölcsösség és bársonyos tanninok jellemzik. Öt csillag, 18,5 pont. (Egyébként úgy tűnik, hogy van végre egy stabil hídfőállásunk Londonban.)

A borválasztásban eddig mindenki jól járt, de szegény Gerééknek betesz a szűkös brit piaci jelenlét. Ha azt mondják Vylyan, majd pinot noir, azt mondom, rendben, ha azt mondják, Malatinszky és cabernet franc, azt mondom, mi más, de ha azt mondják, Gere és 2003-as Cabernet Sauvignon, akkor csak a fejemet csóválom. Szóval a Gere-profil megrajzolását csak az ellenségeik bíznák a CS-ra, de ez esetben nem Gilby tisztánlátása volt a szűk keresztmetszet, hanem a brit elérhetőség. Azért a Gerének szentelt bekezdésben előkerül a Solus Petrus-verésének legendája, és a Kopárt is megemlíti (jut eszembe, Suckling a Wine Spectatortől ilyet twitterezett január 21-én: Hungarian wines not just sweet. Tasted reds from Gere Attila Winery. Clean, structured and pretty Bordeaux-like reds. Kopar Excellent.) A 2003-as Cabernet Sauvignonról Gilby csupa szépet mond – egyensúly, finesz, jól iható, klasszikus cédrus és fekete ribizli jegyekkel -, de a csillag- és pontszám kurta. Három csillag, 16 pont.
 
Némileg meglepő módon, Bock József ebben a leosztásban „a nagy újító” szerepét kapja. Ő volt az első, aki bordói házasítást készített, és a syrah honosításában is élenjárt. „Megragadott az ausztrál shiraz, és kíváncsi voltam, hogy miként alkalmazkodna a mi éghajlatunkhoz és terroirunkhoz” – nyilatkozta a borász. Gilby szerint Bock József melegszívűsége tükröződik a boraiban is, amelyeket nagy koncentráció és érett gyümölcsösség jellemez. A 2003-as Bock Cuvée meleg karakterű, érett, szilvás bordói házasítás, amelyben az igazi komplexitás most kezd kialakulni. A jó sav és tannin egyensúly miatt hosszú életű lesz. Négy csillag, 17,5 pont.

Nekünk volt már egyszer egy nagy projektünk, ahol a magyar Bordeaux-t cru bourgeois bordóiakhoz és szupertoszkánokhoz mértük, és nem találtuk kevésnek. (Tanulságos elolvasni a hozzászólásokat – magyar borok helytállása ekkora felháborodást ennyi emberből ritkán vált ki.) Szóval jó tudni, hogy vannak nagy magyar vörösek, és nem csak szerintünk. És ha e négy borászat közül valamelyik valóban akar külföldön értékesíteni - én osztom azt a véleményt, hogy a felsőkategóriás magyar borért sehol nem adnak annyit a világon, mint Magyarországon -, akkor lesz mit a kezükben lobogtatni, amikor a tárgyalóasztalhoz ülnek.