Előhang; amelyben megtagadom Chilét, és szakítok magammal

Nem is olyan régen még elaléltam a chilei boroktól, sőt, korábban az ausztrálokat sem vetettem meg. Mostanra azonban teljesen kiábrándultam belőlük. Az utóbbi időben csőstől jöttek az egy kaptafára készült szörpök, a valószínűtlen illatú, lakkos, ragacsos, savtalan, tömény és durván alkoholos szöttyök. Alig egy éve még röhögtem azon, hogy „őszinte” bor. Ma már egyre inkább úgy látom – talán nem csak azért, mert így akarom látni –, hogy szívesebben kóstolok egy gyengébb évjáratból egy trükközés nélküli bort, mint egy évjárat-függetlenített szirupot. Talán lehet a megbuherált bor is finom, de az a gondolat, hogy „belenyúltak”, elrontja az élvezetet.

2004-re sokan úgy gondoltak, hogy ez lesz az az év, amikor elválik az ocsú a búzától. Johnny barátom régóta hajtogatja, hogy 2004 majd megmutatja, hogy ki a jó borász, mert 2003-ban bárki tudott jó bort készíteni. A „cuccos” borokkal kapcsolatos tapasztalatok és gyanúk hatására, én ezt a kérdést más oldalról közelítem meg: éppenséggel az volna gyanús, ha valakinek a 2004-es bora olyan volna, mint 2003-as. És bár kóstoltam már jónéhány valóban félrecsúszott 2004-est, a halálsikolyt mégis egy olyan bor csalta elő belőlem, amit az évjárat meg sem érintett, és amit korábban „álomborként” könyveltem volna el. Az évjárattól függetlenített szép új világ hírnöke a 2004-es Konyári „Jánoshegyi” Kékfrankos volt. Ez a „borkülönlegesség” bebizonyította számomra, hogy nálunk is lehet chilei bort előállítani, ami leginkább a túlerjedt szobiszörpre hasonlít. De fátylat erre a ballépésre!
Én ezúton szeretném megkövetni azokat a borászokat, akiknek a 2004-es borait eddig nagy ívben kerültem. Mert 2004-ben is lehetett szép bort készíteni, sőt.

Le a kalappal!

Két általam magasan jegyzett borászat 2004-es merlot-ját kóstoltam. Félve. Hogy aztán a kellemes meglepetésben mekkora része volt annak, hogy semmi jóra nem számítottam, nehéz volna megmondani. A Vylyan 2003-as merlot-jából és cabernet franc-jából spájzoltam annak idején, ezért ezeket elővettem etalonnak. Annyit nyugodt szívvel állíthatok, hogy a Vesztergombi és a Vylyan 2004-es merlot-ja inkább mutatott rá a 2003-asok túlextraktált jellegére, magas alkoholjára és zúzós tanninjaira, mint ez utóbbiak a 2004-esek esetleges vékonyságára vagy zöldességére. A jelenlegi ízlésem alapján már egyértelműen a 2004-esekre szavazok: az élénkebb savaknak és az alacsonyabb extraktnak köszönhetően jobb inni őket, a tanninjuk érett, de nem domináns, és miközben egyértelműen jobb egyensúlyt mutatnak, a zamataik intenzitása semmiben nem marad el az előző évjárattól. Ezennel mindkét pincészet borászai előtt megemelem a kalapom.

(Érdemes elolvasni a Vesztergombi Ferenccel készült interjút a Bortársaság honlapján. A 2004-es évről a következőket mondja: „Szeptemberig nem volt különösebb probléma, átlagosan jó évjáratnak indult, de aztán egyszer csak elkezdett esni az eső, és szakadt, csak szakadt, mintha soha nem akarna elállni. És ez így ment két héten keresztül. Sokan pánikszerűen szüretelni kezdtek. Én meg azt mondtam magamban: mindent megtettem azért, hogy a szőlőm kibírja ezt az özönvizet, úgyhogy megállítottam az épp elkezdett szüretet, és vártuk a csodát. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatai ennek a csodavárásnak, de egyszer csak végre elzárták az égi csapokat. Kisütött a nap és ragyogott megállás nélkül, szeptember végétől egészen november hetedikéig. Régen volt már olyan szép őszünk. (…) Olyan magas mustfokokat mértünk, hogy nem akartam hinni a szememnek, úgyhogy napokon keresztül csak méricskéltünk, de nem hogy lejjebb, hanem még följebb kúszott a fokoló.”)

Vesztergombi Merlot 2004

Intenzív illatában erdei gyümölcs, aszalt meggy és fekete ribiszke, amit avar, bőr és csipkebogyó hús egészít ki. A kortyban egyszerre jelentkezik némi édesség és enyhe fanyarság, aszalt meggy és citrus kissé zöldes árnyalattal. A korty végén némi kesernye. Erős közepes test. A lecsengés hosszú és örömteli: szekszárdian fűszeres, amit a hordó szép vaníliája, kávéssága zár le. Enyhén érdes, de szépen érett tannin. Kifogástalan sav-alkohol egyensúly.
A bort meghatározó erdei gyümölcsös, avaros, gyógynövényes jelleg azonos azzal, amit a Vesztergombi bikavérekből már ismerhetünk. Kissé rusztikus, férfias bor remek tartással. Három nap alatt semmit nem veszített az intenzitásából, és a jellege sem változott meg.
Erős 6 pont.

Vylyan Merlot 2004

A Vesztergombi után ez könnyedebb hangszerelésű darab. A 2003-as Vylyan Merlot-hoz képest pedig 180°-os fordulat. Csonttörő után egy balerina.
Az illatban még felbukkan a Vylyan trade mark „Sport szelet cseresznyével”, de az erős animalitásnak, és az orrbavágó alkoholnak vége. (Vagy a brettet számolták föl, vagy visszatértek a szűréshez, vagy mindkettő. A gyakran penetráns istállószag mindenesetre a múlté.) Az intenzív illat a ’99-es csúcsmerlot-jukat idézi: konyakmeggy, aszalt szilva, keserű csokoládé és árnyalatnyi antik bútor. Mindehhez egy grapefruitra, vérnarancsra emlékeztető jegy társul (talán új trade mark), ami aztán az egész ízképen végigvonul (én elsőre narancsos pezsgőporként azonosítottam, de a grapefruit mégiscsak szalonképesebb). Szaftos, jól iható, élénk bor, és ez a grapefruitos jelleg egyediséget, pikáns ízt visz az összképbe, és jól ellensúlyozza a csipetnyi édességet. Erős közepes test. Nem teljesen érett tannin, de ez már a kákán a csomó. Sav és alkohol szép egyensúlyban. Ami negatívumként említhető, hogy a lecsengés nem túl hosszú és nem intenzív, és bizonyára lesznek olyanok, akik a savat túl élénknek fogják találni, és a citrusos árnyalatot egyszerűen zöldességnek nevezik.
Nekem nagyon kellemes meglepetés, de próbálok tárgyilagos maradni. Emberemlékezet óta nem volt Vylyan bor, ami így itatja magát.
Erős 6 pont.

(Utóirat: A poszt elején olvasható, védhetetlen általánosítás kiváltó okai: Domus Aurea Cabernet Sauvignon 2001 (30 euro), Casa Lapostolle Alexandre Cabernet Sauvignon 2001 (23 euro), Terrazas CS 2004, Salomon „Finniss River” Shiraz 2002 (30 euro). A két utóbbi nem volt teljesen reménytelen, úgy 5 pont körül mozogtak.)