A sauvingon blanc sokoldalú fajta, a sauternes-i boroknak ez az egyik fő alapanyaga, de a Loire mentén is roppant népszerű. Meg errefelé is egyre inkább. Csak éppen nem a fajsúlyosabb fajta, hanem az egynyári, amelyek jó, ha egy évet kihúznak palackban, aztán irány a lefolyó (persze kivételek, súlyosak akadnak itt is).
Pedig „a sauvignon blanc olyan fajta, amiből sok remek dolgot lehet kihozni, és borásza válogatja, hogy neki mi tetszik, mit akar, vagy éppen a piac mit kíván (…) régebben főleg a (néhol túl) füves, zöldpaprikás jegyek domináltak, ami sokszor a szőlő nem érett állapotú leszedéséből adódott. Aztán jönnek a gyümölcsösek, ropogósak, egynyáriak, és ezek rendben is vannak... és ott vannak a híres fumée blanc-ok is – azok is szépek ám!” – írta egy szívemnek kedves hozzászóló.
Matolcsy Sáráék karöltve Kárpát-medence Michel Rolland-jával szintén megcsinálták a maguk ideálképét: patikamérlegen. Végy két gramm csalánillatot és másfél gramm fűillatot, keverj hozzájuk 1 gramm bodzavirágillatot, fél gramm feketeribizli-illatot, literenként 7 gramm titrálható savat, másfél gramm cukrot, némi alkohollal és így tovább... Az eredmény bizonyára tökéletes lesz, ahogy az Etyeki Kúria jelen bora esetében Križan Rudi is alkalmazta a klasszikus receptúrát: két szüret, egy a savakért és a gyümölcsaromákért, egy meg a testért és az ízek gazdagságáért. Profi. Szinte egyenletekkel leírható folyamatok, aranymetszéssel meghatározott arányok: kiszámíthatóság, megbízhatóság, és szépérzékünket tökéletesen kielégítő – de nem izgalomba hozó! – összkép. Kell ennél több? Meggyőződésem, hogy igen. Csakhogy aki ennél többet akar, óriási kockázatot vállal: beáldozza a biztosat a zsenialitás oltárán, hiszen aki egyedire, egészen újra törekszik, számolhat azzal is, hogy a kutya sem figyel rá, legfeljebb a hozzá hasonló megszállottak.
Mi a biztos? Gazdag, összetett illatfelhő a pohárban, van benne minden, ami egy sauvignon blanc-ban lehet. Mindenekelőtt csalán, bodzavirág (egyesek szerint macskapisi), feketeribizli, sőt cassis. Hidegen a primer fajtajegyek dominálnak, de a meleg katalizátorként működik: olajos, likőrös vajas illatok is megjelennek – bár gyanítom, ez a bor egy percet sem volt fahordóban. Ízében ugyanaz az egyensúly és kimért gazdagság cseng vissza mintegy aromarímként, ami az illatokban megfog. A remek savszerkezet stabil támasza az ízből kibomló aromáknak, a grépfrútos, citrusos benyomásokat helyenként mandarinos édesség oldja fel, de van ott nyári alma is, aminek fürgeségét időnként visszafogja a birs.
Illat és íz egy ponton kerül csak ellentmondásba egymással: a melegre másként reagálnak: az illat vastagabb, az íz vékonyabb lesz. Csak fel kellene találni azt a vajas kenyeret, ami soha nem esik a vajas felével lefelé a földre, és akkor ezt az ellentmondást is fel tudjuk majd oldani. A szárazpróba igazolta, hogy nem kérészéletűek az illatai, savai gerincességét meg az, hogy a bontott palackban 3-4 nap után is stabil maradt. Szép reményű, gazdag bor, amiben sokkal több lehetne, ha lenne hozzá bátorság. Így 6 pont.
Utolsó kommentek