Tragikus hirtelenséggel meghalt Figula Mihály. Az Alkoholista információi szerint tegnap lett rosszul a borász, megműtötték, de nem tudták megmenteni az életét. A balatoni–balatonfüredi–csopaki minőségi borászkodás újrateremtője ötvenhat évet élt.

Figula Mihály palackozott borai 1993-ban jelentek meg a piacon, és egykettőre jelentős sikert arattak. A nemcsak olaszrizlingjeinek és chardonnay-inak, hanem jellegzetes frizurájának és fanyar humorának köszönhetően is általánosan ismert-kedvelt mester olyanokkal indult együtt, mint Légli Ottó, Thummerer Vilmos, Vesztergombi Ferenc vagy a villányi nagy nevek.

Népszerűsége töretlenül ívelt felfelé, a 90-es évek közepétől rendre az év bortermelője cím várományosai között emlegették, mígnem 2000-ben meg is kapta az elismerést. A színvonalat az aktuális évtizedben is tartotta, sokan reduktív, könnyed és jó ivású zenitjeiért, sauvignon blanc-jaiért, muskotályaiért kedvelték – a sort hosszan folytathatnánk, mindig is bőséges volt a szortiment –, de sikerült letennie az asztalra a nagy bort is, több változatban, a Szilénusztól a Gellán át a Nyergesig.

Figula Mihály pincészetét rengetegen látogatták, évente 10-12 ezren, ennyi borturistával szinte csak a legmenőbb villányiak dicsekedhettek. A borászt évek óta fia, ifj. Figula Mihály segítette munkájában.

Nagyjából két éve készítettem vele egy interjút, ez volt az utolsó kérdésem: "Milyen érzés, hogy a következő generáció bizonyosan tovább viszi, amit elkezdett?"

Ezt válaszolta: "Ez érzésnek is jó, de ha Misi nem úgy döntött volna, ahogy, akkor nem lenne olyan borászatunk, amilyen van. Ki bolond vénségére hatalmas összegeket beleölni abba, hogy majd csak lesz valahogy? Ha nem látom, hogy a fiam ezzel hivatásszerűen akar foglalkozni, akkor nincs hét hektár új telepítés, nincs új épület, palackozó, mert nem lett volna értelme."

Figula Mihály életének volt értelme. Nyugodjék békében. Emlékét megőrizzük, borait megkóstoljuk.