Tóth Sándort és a Scheller Szőlőbirtokot egyfajta csendes minikultusz övezi. Bár Tóth már a 90-es évek elején alapító tagja volt a bormívesek céhének, borai valahogy sosem tartoztak a pannon fősodorba, nem építettek maguk köré milliókat érő brandet. Főként a hardcore borisszák veszik és viszik őket, akik terméskorlátozást esznek, tannint isznak és malolaktikus erjedéssel álmodnak. Ők viszont többnyire elcsukló hangon, fátyolos tekintettel nyilatkoznak a Scheller-borokról. A Káli-medence történetének kutatója, borainak egyik legfőbb hírnöke ő. Még Csite mester írta róla tavalyelőtt, hogy borászati ars poeticájára mekkora hatással volt Mersault. Márpedig Mersault-ban a chardonnay terem nagy mennyiségben, aminek mostanában nem nagyon van divatja. Tóth Sándor pedig dacol a divattal, még ha chardonnay-ját régi magyar nevén, kereklevelűnek szólítja is.

A kereklevelű 2001-es évjárata számomra egyike volt az alltime besztbájoknak. 1500 forint körüli árért ennyire kerek, kiművelt, szépen csiszolt bort, főleg a természet által kajánul vígaszágra állított 2001-ből talán azóta se töltöttem magamba. Bár ha jobban belegondolunk, volt éppen idő csiszolgatni a technológián, hiszen - ha hihetünk a hátcímkéknek, és miért ne hihetnénk - már az a 2001-es bor is a birtok 279. évjáratából származott. Az pedig 2001-ból kivonva 1722, alig fiatalabb tehát a birtok, mint a Rákóczi-szabadságharc.

Tóth Sándor szerint a Scheller-borok titka termőhelyi sajátosságok mellett a korlátozott terméshozamban, a kézműves gondosságban és a minél későbbi szüreti időpontban rejlik. A feldolgozó rendszer már az űrkorszak terméke, alacsony nyomású léelválasztással, irányított erjesztéssel. Az almasavat minden esetben bontják, a borokat hosszasan tartják seprőn és hosszasan is érlelik.

A 2003-as kereklevelű kicsit citromba hajló, aranysárga színnel köszön rám. Megállapodott, ereje teljében levő borra utaló szín ez, egy 2003-as fehértől ne is várjunk zöldes villongásokat. A bor illata elsőre obligát almás chardonnay-illat némi bőrös komolykodással, pár forgatás után pedig szépen elkezd gazdagodni. Mezei virágok, halvány citrusos aromák bukkannak fel, villanásnyi birs, némi ásványosság. Amilyen visszafogott az illat, olyan komplex és kerek. Mondhatni decens. Aztán ahogy melegszik, tovább gazdagodik, enyhe túléréses jegyek köszönnek be. Minden forgatással más és más.

Szájban harmonikus, kiművelt, kerek és lecsiszolt. Pici mogyorósság is megjelenik az ízben, az alkohol határozott (14 százaléknyi), de nem tolakodó. A savak viszont - fájdalom - félénken nyüszítenek egy csendes sarokban. Márpedig friss savak nélkül a fehérbor olyan, mint azt már leírtuk volt. Talán nem is a sav kevés, hanem a glicerin sok, én ezt nem boncolgatnám, nekem mint kosztümernek elég, hogy érzetre lágy a bor. Így aztán hiába az elegáns, chardonnay-s keser a korty végében, hiába a masszív, bár kicsit alkoholos túltengéstől fűtött lecsengés, a végére bizony marad némi hiányérzet. A csodás illat mián azért bekarcolok mellé egy szép ötöst (5 pontot), külön kiemelve, hogy a bor - bár a katlanmeleg, nem épp délceg savairól ismert 2003-ból származik - 5 évesen még szépen őrzi értékeit, ami azért nem sok 2003-as fehérről mondható el.