Minthogy az utóbbi évek tavaszain és nyárelőin szokásommá vált, idén is elkezdtem keresgélni egy jó kis ivóbort a nyári grillrács mellé. Valami egyszerűt, sallangmentest, amit bármikor jóleső érzéssel kísérve forgathatok ki a pohárból, egyenesen az ingemre. A mindenütt jelenvaló, disznófejű világválságot ugyan (még) nem nagyon érzem, de az óvatos alkoholista arról ismerszik meg, hogy jó előre gondoskodik a napi betevőről, für alle felle. Hátha a jövő héten már Sas József lesz a miniszterelnök, ki tudja. Nem árt, ha van a pincében valami, amihez nem kell útikönyv, használati útmutató, amivel be lehet rúgatni a véletlenül betérő APEH- vagy BSA-ügynököt, amivel beforralható a pecsenyelé is adott esetben, ami jóivású és közérthető. És persze az sem árt, ha mindezek mellé megfizethető is. Ennek ellenére még magamhoz képest is bután néztem, mikor kedvenc szerb bordílerünk úgy másfél hete "csak egy bor" címmel küldött mailt. Vissza is kérdeztem, hogy jó-jó, de egyáltalán mi az a bor, ami "csak egy bor"? Nem hittem el, hogy ilyen névvel le lehet valamit palackozni. Nopláne magnumba.

Márpedig most - nem csalás, nem ámítás - itt van előttem a másfél literes palack, és piszkosul kell rá vigyáznom, hogy el ne fogyjon idő előtt. Mert ugyebár vissza is kell majd kóstolni, meg azt sem árt tudni, mit mutat 11 óra és 47 perc múlva 12 és fél fokon, szofisztikáltéknál ez így szokás. Keresem a spirituális alapvetést, na. De akárhonnan nézem, alapvetés ide vagy oda, ez a bor bizony hamar el fog fogyni.

A palack amúgy a szekszárdi Bősz Adrián keze munkáját dícséri. Ő a kevésbé ismert szekszárdi termelők közé tartozik, fiatal és kísérletező kedvű. Tavaly, a Károlyi-palotában tartott Szekszárd-kóstolón találkoztam boraival először, s már akkor meg kellett jegyeznem, hogy a sallangmentes, jóivású kategóriában meglehetősen emlékezetes darabokat bír alkotni. Ezt a magnumot hívhatnánk bikavérnek, vagy akár Pince Maradéka Küvének is (persze latinul), hisz van benne vagy hat fajta. Mégsincs neki hangzatos latin neve. Bár igazából a "csak egy bor" is épp eléggé figyelemfelkeltő, szokatlan, hasonlóan például miklóscsabi borneveihez. Ez a friss, üde hozzáállás nekem úgy hiányzott a pátoszokkal és fűzfapoétizmussal súlyosbított magyar önológiából, mint egy falat kenyér. Himnuszok és puttók helyett egyszerűség és tisztaság.

A szőlőt 2006-ban szüretelték, a fajták között kékfrankost, merlot-t, cabernet franc-t, kadarkát, valamint menoire-t és portugiesert (úgy is, mint kékmedocot és oportót) üdvözölhetünk. A palackot e kategóriában szokatlanul igényesnek mondható natúr parafadugó zárja (2500 forintos magnumról beszélünk, 0,75 literre vetítve ez uszkve 4 eurot kóstál, fene a válságát neki). Kiöltve közepesen intenzív színnel találkozom. Meggyvörös, bárminemű lilaság vagy barnaság nélkül. A pohárban fürge mozgású, mégis szép, határozott templomablakokat skiccel a kristályra. Illatában élénk gyümölcsösséget találni. Főként meggyet, némi nyers, tölgyfás felhangokkal, kevéske fűszerrel, alig érezhető fehérrépával. Kicsit karcos, meggymagos ugyanakkor. Nem túl bonyolult, de tiszta illat ez. Éretlennek nem mondanám, de az a halvány nyersesség némileg levon az értékeiből.

Szájban kis testű, karcsú, gyümölcsösen jóivású. Sima bor, a cserzőanyag alig érződik, de talán épp ezért kellemes és szerethető. Kis teste ellenére a korty tartalmas, a lecsengés közepesen hosszú. Nincs benne semmiből se sok, de ami van, szép egyensúlyt mutat. Nem dönti fel sem az alkohol, sem a savak, ha a végében némi meggymagos kesernye meg is bújik. Igazi kvaterkázóbor ez, a szó jobbik értelmében. Ha az illatában nem találtatott volna nyersesség, simán megérdemelte volna az ötöst, így most inkább egy vaskos négyes (azahogy 4 pont) és szívből jövő ajánlás a jussa. A besztbáj-plecsnit most nem osztanám ki neki, de az árát mindenképp vastagon megéri. És amilyen tempóban fogy, a másfél literes méretet sem találni túlzónak.