A borászok sem mind szentek. A borversenyek szabályai kijátszhatóak. A bizonytalan fogyasztó bölcs tanácsadóra vágyik. És máris kész a baj. A fair play szelleme azt kívánná, hogy borversenyen csak kereskedelmi forgalomból beszerzett borokat bíráljanak. De többnyire nem így történik, ezért fennáll annak a veszélye, hogy olyan bor nyer díjat, amiből esetleg egyetlen hordónyi létezik. A győztesnek járó matricát viszont a másik száz/ezer hordóból/tartályból kikerülő távoli rokon viseli. Mi meg vakarjuk a fejünket, hogy milyen faszájúak kóstolnak a borversenyek zsürijében. Ugyanez igaz a bormagazinok értékeléseire. Csak kereskedelmi forgalomból beszerzett borokat lenne szabad bírálni, illetve kereskedelmi forgalomban már kapható borokat. Mert mire megyünk egy hordóminta értékelésével? Egyrészt minden borász tudja, hogy vannak jobb és rosszabb hordók/tételek, hiába került beléjük ugyanaz (vagy majdnem ugyanaz) a bor. Másrészt egy hordómintától a bolti palackig hosszú utat jár be a bor, és ezen az úton számtalan veszély leselkedik rá. Ennek a sokváltozós egyenletnek a borulékonyságára most Dél-Afrikából érkezett bizonyíték. 
    
Ezúttal Tim James, dél-afrikai boríró borított bilit: kinyomozta, hogy a helyi WINE magazin nagy jelentőségű Chenin Challenge nevű versenyét megnyerő Kleine Zalze Vineyard Selection Chenin Blanc 2008-nak három különböző változata létezik (az eredeti poszt itt olvasható). És az a széria, amelyiket a legjobb dél-afrikai cheninnak kiáltották ki, mindössze 14 százalékát teszi ki a teljes mennyiségnek. A borászat képviselője szerint eszük ágában sem volt tudatosan megtéveszteni a bírálóbizottságot vagy éppen a fogyasztókat. Az úgy történt, hogy: a szüretet félbeszakította az eső, így aztán lett eső előtti és eső utáni szőlő, és belőle bor. És akkor elveszíteték a fonalat, és történtek kisebb adminisztrációs hibák. A külső szemlélő szempontjából azonban az a lényeg, hogy ahelyett, hogy az egészen eltérő paraméterekkel rendelkező borokat összeházasították volna, vagy eltérő néven/címkével dobták volna piacra, három különböző palackozási szériát árultak ugyanazzal a névvel. Az eső előtt szüretelt szőlőből készült XXL változat nyert a versenyen (alkohol: 15.18, maradékcukor: 7.2), a karcsúsított fazon ment exportra (alkohol: 14.65, maradékcukor: 2.8).

Nyilván ritkább a lebukás, mint ahány hasonló eset létezik. A legutóbbi emlékezetes bukta 2006-ból származik, amikor egy új-zélandi sauvignon blanc blamálódott hasonló körülmények között. A díjakat sorra nyerő "versenybor" és a díjak keresletnövelő hatását kiaknázó felmatricázott "hiperbor" analitikája jelentős különbséget mutatott. A Wither Hills Sauvignon Blanc 2006-ot végül megfosztották a kitüntéseitől. Érdekes módon a nyilvános megszégyenülés nem jelentette a márka és a bor halálát, a kereskedők bizalma töretlen, a friss évjárat is szorgalmasan gyűjti a díjakat.

A szélhámosság természetesen nem ismer földrajzi határokat. Itt olvasható a klasszikus, alaposan földolgozott bordeaux-i. Itt egy újabb keletű, rafkósabb és szerényebb léptékű. Kevesen tudják, de Parker kihátrálása Burgundiából is egy félhomályos esethez köthető. Az 1993-as Wine Buyer's Guide-ban Parker megemlített egy helyi pletykát, miszerint az exportra kerülő Faiveley-borok nem lesznek azonosak azzal, amit helyben lehet kóstolni. A megjegyzés miatt perrel fenyegették meg. Sikerült ugyan peren kívüli megegyezniük, de az eset kapcsán felkorbácsolódott indulatok világossá tették, hogy a borpápa persona non grata lett a borvidéken. (Burgundia felelőse a Wine Advocate-nél Pierre-Antoine Rovani lett, majd őt David Schildknecht váltotta.)