Címkék

Utolsó kommentek

  • Didier Pénine: @alföldimerlot: If you need personalised Champagne just go to sayitwithchampers.co.uk (2020.06.07. 13:28) Rizlingek az óceánon túlról
  • Szikra Feri: Én most lettem szerelmes a zweigelt-be. Itta már valaki a Balaton-felvidéki Somodi Zsolt Borászat ... (2018.11.27. 11:21) A világ legjobb zweigeltjei
  • gbsz: A lecsós kép forrása nem a linkelt URL, hanem ez: www.gabojsza.hu/2007/07/kedvenc-lecsm.html Kéret... (2017.02.21. 16:44) Mit igyunk a lecsóhoz?
  • ecsabi: @fakanalhos: Aki pedig Angliában él és magyar borra szomjas, az lessen be ide: <a href="http://... (2016.01.31. 16:09) Villányi áttörés
  • tiboz: A Frittmann pincészet 2015-ben az Év pincészete díjat is kiérdemelte. Sőt még a Wall Street Journa... (2015.10.30. 08:37) Frittmann a tilón
  • Utolsó 20

Alkoholista Twitter

  • Hibás feed URL.

Alkoholista a Facebookon

Így utazunk mi (III. rész)

Barolo - Cavallotto és Bartolo Mascarello

2010.07.21. 06:00 - alföldi merlot

Pénteken délelőtt Castiglione Fallettóba, a Cavallottóhoz voltunk hivatalosak (az előzmények itt és itt olvashatóak). A két búvópatak után - a Cascina delle Rose és a Roagna boraihoz beszerzési forrást is nehéz a neten találni - szerettem volna egy ismertebb, méretesebb, bejáratott, amolyan industry average borászatot is megnézni, így került a Cavallotto képbe. Antonio Galloni (Wine Advocate) a Cavallottót „Piemont egyik legjobban őrzött titkának” nevezi, és azok a WA-fórumozók, akik a közelmúltban jártak náluk, kivétel nélkül kiváló kóstolóhelyként írták le. Mi gyökérnapot fogtunk velük.

Egyrészt fogalmuk nem volt róla, hogy bejelentkeztünk pincelátogatni (és ők repesve várnak), másrészt vendégtorlódás miatt a kóstolóhelyiség egyik oldalhajójának végébe szorultunk, és a súlyos faasztalt félkaréjban körülülve úgy festhettünk, mint egy Móricz-adaptációban a falusi bíróság. Házigazdaként a család kapálásra és üzleti tárgyalásra egyaránt alkalmatlannak tűnő fiúgyermeke gardírozott bennünket. Volt benne valami atavisztikus lassúság, engem egy ős-zsúrlóra vagy páfrányra emlékeztetett: olyan révetegen mozgott és beszélt, mintha mozgási energiát csak a szél rezdüléseiből nyerhetne. Ettől függetlenül kedves és odaadó házigazdaként viselkedett, bár angoltudásának korlátai miatt jónéhányszor támadt olyan gyanúnk, hogy más kérdésre válaszolt, mint amit föltettünk. (A videón az életképesebb fivér, Alfi selypeg utánozhatatlan bájjal.)

 

 

A borok nem voltak rosszak, de nem találtunk bennük semmi olyat, ami megragadott volna, egészen az utolsó kettőig. A 2004-es San Giuseppe Riserva, illetve a Vigna Vignolo már a nagyság jeleit mutatta, ám a lagymatag iramú felvezetés után lehetetlen lett volna megmondani, hogy a nagyság illúziójáért mekkora részben felelős a kontextus. A kóstolóért nem kellett fizetni, és a bennfenteskedésünk jutalmául kaptunk egy state-of-the-art dűlőtérképet. Barátaink egy 2001-es San Giuseppe magnummal távoztak, remélem, hogy Galloni nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy ez talán a Cavallotto történetének legszebb barolója, amit vétek volna kihagyni. (A 120 euro körüli ár engem mégis vétkezésre kényszerített.)



Castiglione Fallettót az Alba-Barolo tengelyre tükrözve gyakorlatilag La Morrát kapjuk, a két település között a távolság úgy tíz perc lehet autóval. La Morra legismertebb éttermében, a Bovióban ebédeltünk. Mondanám, hogy már a panoráma megérte az árat, mert az valóban lélegzetelállító volt, de 500 euro 6 főre mégiscsak költői túlszámlázás volna a még oly szép panorámáért. Az egészen kiváló fogások váltakoztak a tisztes középszerrel, sőt olykor egyazon tányéron is az ihletett megoldások a felejtésre méltóakkal. A kóstolómenü 45 euró, és ennyi pénzért tagadhatatlanul ettünk már jobbat. Nem éreztük magunkat becsapva, de úgy sem, hogy ez lesz a piemonti törzshelyünk. A borlap fenomenális, mi 70 euró környékén egy 98-as Azelia Barolót (a dűlőre nem emlékszem) és 65 környékén egy 2003-as Paolo Scavino Bric del Fiascot ittunk. Az előbbiben már alig pislákolt az élet, de hozta a szépen megöregedett borok finom édességét és delikát illatát (én azzal dicsekedtem magamnak, hogy értem és élvezem, mások kétkedve mosolyogtak), a Scavino nagyon megnyerő, lehengerlő, nemzetközi stílusú bornak hatott, én személy szerint kissé közönségesnek találtam az Azelia után.   


Délután Barolo nagyöregjének, Bartolo Mascarellonak a lányához voltunk hivatalosak. Évtizedeken át Bartolo Mascarello volt a borvidék egyik meghatározó alakja és élő lelkiismerete, akinek alapállását emblematikusan összegezte az egyik saját kezűleg pingált street-artos címkéje: No barrique, no Berlusconi. A kevésbé tisztelettudó bennfentesek szerint a legenda halála óta, a leány keze alatt a pince tisztább, precízebb lett, a borok színvonala nem esett, sőt csökkent a rettegett palackvariáció. Szegény Maria-Teresára a frászt hoztam, amikor a látogatásunk időpontja előtt tíz perccel becsengettem hozzá, és közöltem vele, hogy a sarki presszót megtöltötték a magyarok, akik mind hozzá készülnek pincelátogatásra. Ő úgy emlékezett, hogy 6 főt jelentettem be, mi viszont 13-an voltunk plusz egy gyerek. Végül hősiesen vállalta a tárlatvezetést, kedves volt, készséges és lelkes, talán az amerikaiakon és ausztrálokon való ismétlődő élcelődést megspórolhatta volna. Egyébként egy felejthetetlen teremtés, félúton egy idősődő nő és egy kamasz fiú között, aki az olasz neorealista filmekből ismerős gusztóval gesztikulál és magyaráz.

 

 

(A háromtételes kóstoló közepén az üvegajtó mögött föltűnt a takarítónőnek öltözött Alfonzó, és savanyú arcát az üvegnek tapasztva próbálta levenni, hogy mi folyik odabent. Mi szerettük volna elérni, hogy Maria-Teresa eressze be, de ő csak nem akarta észrevenni, hogy mi zavar bennünket, végül amikor szóltunk neki, közölte, hogy ez az ő anyja, egy „police woman”, aki mindenbe beleüti az orrát, és egyébként is már nyolcéves (M-T az angolja olykor döccent egyet).) Sajnos a kóstolás csalódást hozott, a poharak és az adagok méltatlanul kicsik voltak, és fölfelé kerekítve sem mondhatok mást, mint hogy varázslat helyett inkább szikárságot és csupasz savakat érzékeltünk. Remélem, hogy fogunk még a boraival kedvezőbb körülmények között is találkozni.  

Este az Ada Nadában kaptunk egy borvacsorát (35 euro/kopf). Elég jó ételek és elég jó borok váltakoztak a nem elég jókkal. Az Ada Nada mint szállás kitűnő - bár most a VB idején kissé zokon vettem, hogy nem volt TV a szobánkban -, mint borászat azonban túlságosan is hullámzó teljesítményt nyújt ahhoz, hogy innen akarjuk feltölteni a borhűtőnket. A környéket bejárni, és aztán jókat aludni tökéletes támaszpont (az ágyakra én nagyon háklis vagyok, de itt kemény matracot, ropogós, tiszta ágyneműt, és megfelelően kombinálható párnákat kaptunk). A reggeli egyenesen elsőosztályú: vagy nyolcféle helyi sajt, házi lekvárok, méz, saját szalámi, sonkák, házi almatorta, gyümölcsök és kifogástalan eszpresszó, ill. capuccino. Azt hiszem, 80 euróért nehéz jobb szállást találni (elsőre egyébként megtalálni is alig sikerült, akit érdekelhet, annak itt egy pontos térkép).

Címkék: barolo piemont cavallotto igy utazunk mi bartolo mascarello

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr782164180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.