A tokaji borok mind a mai napig gyakori vendégei a Sotheby’s aukciósháznak, de szisztematikus kóstolásairól nem rendelkezünk adatokkal. 1998-ban a tokaji aszúval összevethető francia Cháteau d’ Yquem 125 évjáratának összekóstolására került sor. A híres német borgyűjtő, Harry F. Rodenstock által összegyűjtött kollekció egy héten át tartó, maratoni rendezvény során került dekantálásra. Az első palack 1784-ből származott és ezt követően gyakorlatilag 10-évjáratonként egy-egy üveget kóstolhattak meg a kiválasztottak. Tapasztalataikat külön kötetben is kiadták (August F. Winkler: Die Jahrhundert-Verkostung 1999). Csak néhány palack okozott csalódást: a többség nagyon is jól tartotta magát és esetenként megdöbbentő finesszel és komplexitással rendelkezett.

A Korona Birtok márkanév alatt futó muzeális borok 1940 és 1988 közötti évjáratokból származnak. Mindegyikről elmondható, hogy kóstolásukat célszerű hidegebb állapotban és nem a legkisebb űrméretű pohárral kezdeni. A kóstoló kitöltés után a nagy vörösborokhoz hasonlóan több illatréteget különböztethet meg a bor felmelegedése folyamán és egyébként sem árt egy több évtizedes ital esetében a szellőztetés.

Ennyi bevezető után jöjjenek a borok (az első rész itt olvasható) és némi évjárat információ. Az 1988-as 6 puttonyos Aszú a sorozat első bora volt. Elsőre az illata a Kereskedőház klasszikus forgalmi tételeit idézte: unalmasabb öreg hordók illata jelent meg benne, ami kicsit belerondított az egyébként szép, malátakávét, fügét és sárgabarackot idéző illatjegyekbe. Szellőztetés után az illat jelentősen javult, és megjelent egy narancsos-keserűcsokoládés vonulat is. Szép savai vannak. Utóízében a botritisz kifejezetten erős lecsengésű.

E sorok írója nem állhatta meg, hogy otthon ki ne nyisson összehasonlításképpen egy 1983-mas, kereskedelmi forgalomból származó 6 puttonyos aszút, amit kb. 15 éve saját maga vásárolt, és azóta egy tokaji pincében rejtegetett. A teszt eredménye természetesen némileg sántít, mivel öt évvel öregebb borról van szó. Illata szebb volt, bár nem túl komplikált: törökmézes jegyek uralkodtak benne, de később megjelent a sárgabarack is. Ízvilága azonban nem hozta azt a komplexitást, mint a Korona Birtok muzeális aszúja, savszerkezete pedig kifejezetten agresszív volt, ami elég megdöbbentő egy kb. 170 gramm/liter maradékcukor tartalommal rendelkező bor esetében. Az tehát itt igazolást nyert, hogy a muzeális sorozat borai az azonos évjáratú forgalmi sornál jobbak. És hozzá kell tennem, még sokkal jobbak lehettek volna, ha a bort gondosabban kezelik, mivel az 1990-es években többször is módom volt a muzeális pincében még hordóból kóstolni ugyanezt a bort, amin akkor az öreg hordó íze még nem volt feltűnő

1988 kiemelkedő évjárat volt mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt. Még tíz évvel később is ebből az évjáratból származó borokat árultak a Kerház címkéjével a közértekben. A pártállami rendszer ebben az évben kezdte el önmaga látványos lebontását, a Tokaj-Hegyaljai Állami Gazdaság viszont még virágkorát élte és a piac egyeduralkodójaként Abaújszántótól Tokajig illetve Szerencstől Sátoraljaújhelyig vásárolt fel hatalmas mennyiségben szőlőt. Az 1988-as szüreten szovjet kiskatonák valószínűleg már nem vettek részt. Erdélyi menekültek, azonban lehet, hogy már igen. A borok még erjedhettek, amikor a Parlament elfogadta az egyesülési törvényt és ezzel legalizálta az addig törvényen kívül működő pártokat.

Az 1975-ös 6-puttonyos aszú a tarcali „Szarvas” dűlőből (korábbi királyi koronabirtok) sötétebb színnel indít. Illata melegebb, tejkaramellásabb és szerencsére hiányoznak az előbb említett hordójegyek – az oxidációt a másodlagos aromák így is pont annyira jelzik, mint amennyire ez szükséges. Ízben szinte egy Vintage Port fineszét idézi, a zavaró alkoholtúlsúly nélkül. Jóval gazdagabb ízhatás, rendkívül izgalmas savszerkezet: nem metszően erős, hanem finoman, már-már bágyadtan, de tartósan jelentkeznek a savak a szájpadláson, és ettől hihetlen élete lesz a bornak.

Gazdaságtörténészek 1975-öt talán a „pangás” évei közé sorolnák, mivel az új gazdasági mechanizmus leállítása után ekkoriban zajlottak a különböző TSZ-melléküzemág perek és ekkor indult el az ország eladósodása is. Hegyalja lakossága azonban másképp emlékezik erre, amit az ekkoriban épített házak is bizonyítanak. A borvidék konjunktúrájáról mindent elmond, hogy egy kiló szőlő árából egy liter benzint lehetett venni (ma egy kiló szőlő kevesebb mint 2 dl benzint ér). A „legvidámabb barakk” országa ebben az évben vállalta a Helsinki záróértekezleten, hogy állampolgárai nyugati utazásai elé semmilyen akadályt nem gördít – igaz valutát csak három évente egyszer lehetett váltani hozzá. Csak a rendszerrel élesen szemben álló értelmiségiekkel fordulhatott elő ez után, hogy egyáltalán nem utazhattak nyugatra.

Az 1972-es 5-puttonyos aszú a tolcsvai „Gyopáros” dűlőből először kicsit fülledtnek tűnt. Később kinyílt. Rézüstben feketére főzött szilvalekvár, szentjánoskenyér, narancsos keserűcsokoládé jelenik meg ízében, de nekem kevésbé tűnt tartalmasnak mint a „Szarvas”. Savai ennek is rendben voltak, sőt kifejezetten élénk benyomást keltettek.

1972 talán a kádárizmus korszakának legjobb évjárata volt. Politikai értelemben azonban az évhez alapvetően negatív események kötődnek. Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár február 22-én figyelmeztette Kádár Jánost, hogy a magyarországi reformok ideológiai fellazuláshoz vezethetnek. A szőlő még nem kezdett el fakadni, amikor a Petőfi szobornál vízágyúkkal és gumibotokkal verték szét a március 15-én spontán tüntető fiatalokat. Kádár májusban felajánlotta lemondását, Brezsnyev és a magyar Központi Bizottság azonban nem rendelkezett alternatív jelölttel, így az MSZMP első titkára helyén maradhatott. Az „új vonal” érvényesítését, azaz az új gazdasági mechanizmus megfojtását cserébe neki kellett levezényelnie.

Az 1968-as 6 puttonyos aszú a tolcsvai „Kincsem” dűlőből származik. Illata csak lassan nyílik ki, de aztán egyre jobban érvényesül. Vastagabb, krémesebb mint elődei. Itt is a szilvalekvár, narancsos keserűcsoki, szentjánoskenyér háromszögben helyezhető el az ízvilág. A kóstoló a bort ízlelgetve elfelejti, hogy valójában édes, vagy száraz bort is iszik, mert ez maga a tökéletes harmónia, ahol az ilyen kérdések értelmetlenné válnak. Utóíze hihetetlenül friss, fiatalos. 43 évvel szüretelése után is újat tud mondani gyümölcsös lecsengésével. Számomra ez volt a kóstoló legnagyszerűbb bora.

Az 1968-as tavasz ígéretes, korai fakadással indult. Nemcsak Budapesten, hanem Prágában is. Január 1-én hirdették meg a korábban többször is említett Új Gazdasági Mechanizmust, amely több területen is megszüntette a központi irányítást és teret engedett a piaci viszonyoknak. Hegyalján hatalmas szőlőtelepítési rekonstrukció kezdődött. Az év során azonban a szocializmus korlátai is nyilvánvalóvá váltak: augusztus 21-én a Varsói Szerződés csapatai (kivéve Romániát) megszállták Csehszlovákiát, mivel Brezsnyev számára elfogadhatatlan volt a csehszlovák reformfolyamat. Nagy különbség volt azonban, hogy 1956 Budapestjével szemben 1968 Prágájában nem állt rendelkezésre azonnal még egy bábkormány sem. Hosszú hónapok teltek el, mire Alexander Dubcsek csehszlovák pártvezetőt le tudták váltani. A szüretről mindenesetre a sorállományú és tartalékos férfiak közül többen is hiányoztak…

Az 1956-os 5 puttonyos aszú gyógyszeres-szilvalekváros illattal indít. Könnyedebb fellépése miatt (előző borban legalább 30 grammal több cukor volt) még kevésbé értelmezhető édes desszertborként, mivel a kóstolónak nem édesség, hanem harmóniaélményt ad. Megrendítően szép, ahogyan a sav-cukor játéka kortalanná teszi ezt a bort. Ízvilága az 1968-ashoz hasonló koordinátákban mozog, talán annyi a különbség, hogy itt a végén megjelenik egy kis konyakos-fás tónus is.

A bor értékelése kapcsán érdemes meggondolni, hogy az évjárat borát adó tőkék még mind jóval a háború előtt keletkezett, és 99%-ban tőkés művelésű ültetvényekről származtak. Nem volt még pneumatikus prés, fajélesztő, hűthető-fűthető tartály és sok egyéb ketyere, ami ma a borászatot a gyógyszeriparhoz hasonló ágazattá teszi. A szivattyúkat és a lapszűrőket leszámítva úgy dolgozták fel a szőlőt, mint 500 évvel korábban.

Az évjárathoz azt hiszem, nem kell sok történeti kommentár. Hegyalja szempontjából ez és az ezt követő is kiválónak számított. 1956 novemberében még szüretelhettek, amikor a 37-es úton hosszú menetoszlopban megindultak a szovjet intervenciós csapatok Budapest felé. Hegyalján fegyveres incidensről nincs tudomásom, de Miskolcon az egyetem diákszállójának tetejéről néhány vakmerő egyetemista golyószóróval fogadta a T-55-ös harckocsikat.

Az 1940-es Aszúessencia a sor utolsó tétele. Tömény, de nem szirupos. Savkészlete önmagában is csoda lehetne. A teljes kortalanság. Az 1968-as aszú kapcsán említett ízjegyek mellett még a pörkölt malátakávé emelhető ki. Ennél a bornál végképp értelmetlen annak vizsgálata, hogy ma 71 éves. Biztos vagyok benne, hogy húsz évvel korábban és húsz év múlva is ugyanazt a végtelen harmóniát fogja tükrözni fogyasztójának. Egy nem is annyira öreg hölgy, aki még kirándulni és biciklizni jár, és ma is hordja azt a ruháját, amit eljegyzésekor varrtak neki.

Amikor ezt a bort szüretelték, Észak-Erdély már visszatért, és Szálasi Ferenc a Kormányzó kegyelmének köszönhetően épp kiszabadult a szegedi Csillagbörtönből. Néhány hét múlva Rákosi Mátyás és Vas Zoltán is távozhatott ebből az intézményből, ők azonban a Szovjetunió által visszaadott 1848-as zászlókért cserébe Moszkvába távozhattak. Ez jó üzletnek tűnt, az ország a revízió lázában égett és politikai elitjének zöme nagyhatalmi ábrándokat szőtt. Pedig örömre valójában nem lehetett sok ok. Az év elején súlyos árvíz pusztított, Európa térképét Besszarábiától Biscayáig sok helyen átrajzolták, a Wehrmacht néhány hét alatt leverte Franciaországot. Teleki Pál a diplomáciában példátlan módon „örök barátsági szerződést” kötött azzal az országgal, amely utolsóként maradt meg Versailles kreálmányai közül.

Ezzel elvileg a sor végére is értünk. A Kereskedőház azonban még két bort mutatott be. A 2009-es száraz barrique Furmintot és a 2009-es Késői szüretet. Nyilván ezek a borok más kategóriában futnak, ennek ellenére nekem mindkettő nagy és kellemes meglepetés volt. A száraz Furmint gyönyörű, harsány és ropogós illatjegyekkel rendelkezett. Nem a szofisztikált ásványos-sós íz és illatvilág, mint a híres nagy Furmintoké, de nem is abban az árkategóriában kíván érvényesülni és az nincs megírva sehol sem, hogy csak ez, a terroir jelleget hordozó stílus volna az egyedül üdvözítő. Ez a bor nyilván nem a termőhely rejtélyeiről, hanem a szőlész és a borász kiváló szakmai felkészültségéről és a szőlőfajta erényeiről szól. Egyedüli hiányossága talán viszonylag enyhe savtartalma lehetne, de ettől viszont könnyeddé és habzsolhatóvá vált is ez a bor. Ár-érték viszonylatban minden szempontból best buy – 700 és 900 forintos bruttó kisker áron vásárolható meg.

Ugyanez mondható el a Késői szüretről is, amiben a gyümölcsösség még inkább hangsúlyos. Tökéletes arányok, könnyed játékosság és minden bizonytalanságtól mentes tisztaság uralkodik benne. 1300–1600 forint közötti áráért a fogyasztó 5 puttonyos aszúnak megfelelő beltartalmat kap – ezzel pedig messze a legkedvezőbb vétel.

Rosszindulatúak azzal vádolhatják a Kereskedőházat, hogy dömpingárakat alkalmaz. Ezzel szemben az igazság az, hogy ezeken a borokon még haszon is van, ami csak azért lehetséges, mert a szőlő felvásárlási ára rendkívül alacsony, jó minőség esetén sem több mint kilónként 60–90 forint, miközben az önköltség gyakran ennek duplája is lehet. Ilyen áron a kereslet szűkössége mellett csak azért lehet szőlőt venni, mert még él egy generáció, aki megszokásból és a föld szeretete miatt műveli a szőlőtőkéket. Ők viszont túlnyomó többségükben 50 év fölötti emberek. Két évtized sem fog eltelni, amire a jelenlegi hegyaljai borpiac teljesen átrendeződik: lasszóval kell majd fogni a napszámosokat, akiket a jelenlegi bér duplájáért (vagy még többért) kell majd megfizetni, a szőlő ára is jóval 200 forint fölé fog kúszni. Magyarán: ezeknek a boroknak az olcsóságát a generációnak köszönhetjük, aki még arra szocializálódott, hogy a munka eredményétől függetlenül is létszükséglet. Sajnos ez nem mindenkinek egyértelmű. És a helyzet is paradox: aki ma a Kereskedőház új borait issza, legalább annyira részesedik a „múlt” erényeiből, mint az aki a régebbi palackok után nyúl.

[Ungváry Krisztián]

(Másodközlés a szerző és a Bor Plusz 2012 szíves engedélyével.)