Bevallom: nem vagyok az a nagy rozérajongó. Persze elfogy nyaranta pár palack rózsaszín, de azt sem érzem szentségtörésnek, ha egy furmintot kortyolgatok el a teraszon. Pár éve elkezdtem a sillerekkel is kísérletezni, eddig talán egy Hernyák pinot ízlett a legjobban ebből a műfajból. A trónfosztás a csengődi Léder "Köpcös" Zoltán cabernet sauvignonból és kékfrankosból kevert borának sem sikerült.

A pincészetet Alkonyi László tette fel a borkedvelők térképére, cserébe a hátsó címkét tőle származó idézet díszíti. És persze a szükséges információk: ebből a 12,7% alkoholt tartalmazó italból kevesebb mint 600 palack került letöltésre. Ha jól dekódolom az üzenetet, az is lelkes hozzászólónk, t f 1 palackozójában.

A pohárba kitöltve a bort egyből feltűnik, hogy mennyire piros. Nagyon. Mintha egy szintetikus anyagokból, laboratóriumban előállított szörpöt látnánk. Ez a steril érzés az első szippantások után elmúlik. Nehezen nyílik. Semmi direkt aroma, küzdeni kell az üde eperszemekre hasonlító illatért. Sokszor kell megtekerni a poharat mire előjön. Én a sokadik forgatás után - esküszöm - szénsavat is találtam az illatban. Aztán jött a meglepetés: kóstolva nyoma sincs a buborékoknak. Érett cseresznye és némi cseresség van jelen leginkább, ráadásul váltogatják egymást. Hidegen kóstolva a tannin már a korty közepén megjelenik, de a lecsengést a gyümölcs uralja. Ha kicsit melegebben isszuk, akkor a gyümölcs nyit, a cser a korty közepe után viszont végig velünk marad.

Jól csúszik ez a bor, együltő helyben bármennyit meg lehet belőle inni. Ellenben ha véletlenül marad harmadnapra is, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy addigra minden lendületét elvesztette. Ekkor jöhet a savpótlás szifonból, szódával ugyanis még mindig kellemes, üdítő nyári ital lesz belőle.

Összességében az öt pont határán mozog, de nem bír oda felkapaszkodni. Erős négyes.