Múlt csütörtökön ott hagytam félbe, hogy kértem még egy kortyot a Somlói Apátsági Pince hárslevelűjéből, és maradt bőven mondandóm a Pálffy-, Szentesi- és Bukolyi-borokról. A folytatás izzadságszagú sportújságos szalagcímekbe erőltetve valahogy így nézne ki. Kisebb meglepetések az első két asztalnál, jóleső papírforma a harmadiknál. Először egy balatonfelvidéki pince, ahol a vörösek jobban tetszettek, mint a fehérek. Aztán a hazai pálya előnyét élvező velencei házasítás szoros győzelme a rejtőzködő fantommal szemben, végül a formájukat hozó kult-vörösek még a pillanatképeken is nagyon jól mutatnak.

Jól tájékozott olvasóink információi alapján úgy tűnt, hogy mindannyiunk legnagyobb örömére a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőmű végül hamvába hal. Lehet, hogy korán örültünk. A sajtóhoz eljuttatott anyagokból sajnos az derül ki, hogy a projekt még mozog, sőt, sorra dőlnek le az útjába állított gátak. Az Index.hu rezüméje szerint "Az állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Bank hiteléből épülhet meg Hujber Ottó szocialista nagyvállalkozói szerencsi szalmatüzelésű erőműve". Az aggasztó fejlemények ellen tiltakozva a Tokaj-Hegyalja Fejlődéséért Szövetség nyílt levélben kéri az építkezést megakadályozó kormányzati beavatkozást. A hozzánk is eljuttatott levél teljes szövege a hajtás után olvasható. 

Az első humbug-installációmban közzétett felhívásra alig érkezett válasz, ezért megismétlem: kérem a Burgundia-rajongókat, hogy nevezzék meg azokat a burgundi borokat, amelyeknek a rendszeres beszerzésével és kóstolásával ébren tartják magukban a tüzet! Saját archívumunkban visszalapozva én nemigen találtam olyat, ami bárki szívét lángra gyújthatná – publikus tapasztalatainkat a mérsékelt fanyalgás, máskor a megrázóan alacsony pontszámok jellemzik. Aztán elolvastam Allen Meadows „Miért szeretem a pinot-t?” című cikkét a Decanterben, és kezdett a köd fölszállni. Meadows a Burghound alapítója, szerzője, az egyik legtekintélyesebb pinofil. A viszonylag terjedelmes cikk jó néhány idézésre méltó mondatot tartalmaz. A kedvenceim: „A pinot az utolsó bástya, ahol a termőhely szelleme nem pusztán elvárás, hanem nélkülözhetetlen feltétele az örömteli, sőt megindító kóstolási élménynek”; „A pinot a borvilág erkölcsi iránytűje”; „A nagy pinot-t keresve, nem mindig kapjuk meg azt, amiért fizettünk, de sohasem kapjuk meg azt, amiért nem fizettünk”; „Szomorú tény, de olyan, hogy olcsó, magas minőségű pinot noir gyakorlatilag nem létezik”. Mindezt egy olyan ember mondja, aki három évtizede pinot-lázban ég. Az én békaperspektívámból elkerülhetetlennek látszik a kérdés: Lehet, hogy forint/élmény szempontjából Burgundia a legcsapnivalóbb borvidék?

A Wine Spectator arról tudósít, hogy a New York állambeli Cornell Egyetem kutatói újszerű és olcsó megoldást találtak a borászok és borfogyasztók esküdt ellensége, a metoxipirazin ellen. Ez az a vegyület, amely a magyar cabernet-kből is jól ismert zöld, paprikás aromákért felelős, de állítólag az alsópolcos kaliforniaiak is ettől nyögnek. Az elmúlt három évben Gavin Sacks és kollégái minden korábbinál átfogóbb szőlészeti, borászati és vegyészeti kutatásokat végeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a metoxipirazin legnagyobb ellensége az idejekorán elvégzett és megfelelően célzott levélritkítás. (Nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezzel a felismeréssel valóban világelsők, de borász olvasóink majd helyre teszik a New York-i tudósokat.)

Második nyílt napját rendezte múlt hétfőn a pinceáron pont hu, Kovács Antal webshopja. Mielőtt valaki megkérdezné, a Zwackék kötelékéből önállósult háromszoros magyar sommelier bajnok nem Kaszás Gézával alapított közös vállalkozást, hanem a talán kissé kevésbé ismert Vucsics Krisztiánnal. Az internetes borkereskedés kínálata tételszámban jelenleg nem sokkal nagyobb, mint St.Andreáék aktuális szortimentje (ami ugye azért nem kicsi), viszont változatos és nagyon izgalmas. Hangsúly a kézművességen és a talajon - ez utóbbi bökte is már cseppet dagadtos kolléga oldalát. A nyilt nap pedig szó szerint értendő, azaz nyílnak a borok, illat- és ízmintát lehet venni, ami egyelőre a jelenlegi adatátviteli technológiák korlátai miatt csupán online módon, személyes részvétel nélkül nem oldható meg. Így hát elmentem a Gold Centerbe és kivételesen olyan szorgalmasan jegyzeteltem, hogy csak két kötetben bírom publikálni a rengeteg papírra vetett futó benyomást. Az első részben Szabó Zoltán (Hosszúhetény) és a Somlói Apátsági Pince borai következnek.

A Richter-skála szerint 8,8 erősségű földrengés után, amely az eddigi adatok szerint közel 800 halálos áldozatot követelt, kissé kegyeletsértőnek hat szőlővel/borral is foglalkozni. Ugyanakkor tény, hogy Chilében sok ezer ember boldogulása függ a borágazattól, és a földrengés epicentruma közel esett az egyik legfontosabb borvidékhez, a Maule-völgyhöz. Miguel Torres, akinek jelentős chilei érdekeltségei vannak elmondta, hogy a Maule-völgytől északra fekvő borászatukban jelentős anyagi kár keletkezett: kb. 300 hordó tört szét, egy darab 100.000 literes koracél tartályból elfolyt a bor, és többezer palack összetört. Az épületek azonban ellenálltak a földrengésnek, és szerencsére személyi sérülés sem történt, mivel a földrengés szombat hajnalban pusztított. Meg nem erősített hírek szerint az epicentrumhoz közelebb eső idősebb borászatoknál a károk jóval súlyosabbak (betontartályok, vályogépületek). A Veramonte borászatnál 100.000 liternyi bort veszítettek a tartályok sérülése miatt, és körülbelül 500 karton palackozott bor tört össze. A károk természetesen a küszöbön álló szüretet is fenyegetik, hiszen sokhelyütt megsérült a pincészeti infrastruktúra, azaz nem lesz hol és mivel feldolgozni a szőlőt.
[A képet innen metszettem.]

Az első mondatommal azonnal vissza is vonom a címet, Burgundia nem lehet humbug. Jó néhány általam nagyra tartott magyar borbarát és borász vallja örök szerelmének Burgundiát. Én pedig tisztelem őket annyira, hogy elhiggyem nekik, Burgundia a kulcs a bormennyországhoz. Ugyanakkor vannak közeli borbarátaim, akik a nemzeti és nemzetközi hájpolás hatására meglékelték a malacperselyt, és elzárondokoltak a Szentföldre. Az ő véleményük az udvariasan relativizált csalódástól a leplezetlen felháborodásig terjed. És akad közöttük legalább egy olyan, aki másodszor is visszatért, mert az első pofonnak nem hitt.

Nem könnyű a művelt alkoholista dolga, szegény a borhűtőjéből nem tud nyugodtan elővenni egy üveg bort. Már bontáskor legalább egy tucat rosszalló online szempár szegeződik rá: ugye nem róla akarsz írni már megint? Ha erre azt válaszolom: nem, csak úgy megiszom, akkor rögtön egy másik tucat szempár villámlik: ugyan miért nem írod meg? Még szerencse, hogy nem vagyok paranoiás. Elhiszem magamnak, hogy én csupán a paradicsomos rozmaringos báránylapockához kerestem megfelelő vacsorapartnert. Remekül sikerült a bárány és a párosítás is, így végül a bort is megírom. A Mágus kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, zweigelt és pinot noir házasításával készült külön a Zwack Borválogatás részére. Nem is nagyon lehetett más kékszőlőről hallani a pince kapcsán, tehát ez egy amolyan mindent bele küvé, mint az majd kiderül, a szó jó értelmében. Több helyen kapható, 3500-4000 Ft közötti áron lehet hozzájutni.

Szepsy-bort bontani számomra mindig különleges alkalom. Olyan pedig, hogy itthon egyálltóhelyemben négyet is kidugózzak egymás után, még nem is volt soha. Most sem. Eredetileg azt terveztem ugyanis, hogy megnézem együtt az Úrágya és az Urbán furmintokat 2006-ból és 2007-ből. A fiatalabb Úrágya beszerzésével azonban nehézségeim támadtak - konkrétan elfogyott a forgalmazónál - így be kellett érnem egyelőre az Urbánokkal és egy duzzogva melléjük csapott Király Hárslevelűvel. Sovány három maradt az egyéni rekordom, de azért ne nagyon sajnáljanak. Hogy miért, az lentebb kiderül rögvest.

Kaptunk egy üzenetet Cseke Gábortól, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy Jancis Robinson február 9-én nagy adag magyar bor kóstolási jegyzetét adta közre Hungary for change című írásában. Bár én napi rendszerességgel kattintok a Purple Pages nevű honlapra, valahogy ez mégis elkerülte a figyelmemet. Cseke Gábor pohárnokként dolgozik Angliában, és a bemutatót ő szervezte. Az általa válogatott mezőnyben olyan itthon nagyra tartott, de világhírre aligha pályázó borászok borai is szerepeltek, mint Bussay László,  Györgykovács Imre vagy Dúzsi Tamás. És persze voltak pannon nagyágyúk is, akik már jelen vannak külföldön: Szepsy István, Demeter Zoltán, Malatinszky Csaba, Franz Weninger és Gere Attila.

Alig több mint 10 nappal ezelőtt tudósítottunk a borászok 12 pontjáról, amelyben a hazai szőlészet és borászat megújítására vonatkozó javaslataikat foglalták össze. A szervezők most újabb sajtóközleményt juttattak el hozzánk, amelyben közzéteszik az aláírók azóta bővült listáját, illetve megadják azt az email címet, amelyen támogatóként bárki jelentkezhet a kezdeményezéshez. Az alábbiakban a sajtóközlemény teljes szövegét olvashatják.

Csak emlékeztetőül: Neil Martin, a Wine Advocate egyik szerzője február 17-én egy szokatlanul terjedelmes írást jelentetett meg Tokajról. Az áttekintés egyrészt Tokaj történetét, földrajzi adottságait, és a főbb szőlőfajtákat, illetve bortípusokat ismerteti sűrűn hivatkozva Hugh Johnson személyes tapasztalataira, másrészt példátlan mennyiségű kóstolási jegyzetet tartalmaz döntően a Decanter és a Tokaj Reneszánsz által szervezett londoni bemutató anyagára alapozva. A hat fejezetre tagolt poszt terjedelme közel 50 ezer karakter. Neil Martin összesen 63 tokaji bort értékel, akad köztük 100 pontos esszencia, 97 pontos aszú és 93 pontos furmint. A továbbiakban néhány általam érdekesebbnek vélt értékelés és kóstolási jegyzet nagyvonalú fordítása következik. [Az előző két fejezet itt és itt olvasható.]

Gábor vagyok, alkoholista. Ezekkel a szavakkal kezdtem életem első olyan borkóstolóját, amin nekem kellett beszélnem a borokról. A figyelmet a kezdő mondat után megkaptam, mondani sem kell. Művelt alkoholista, magyarázkodtam. Nevettek. Majd előre mosakodtam kicsit a borsor miatt. A felkérés ugyanis úgy szólt, hogy egy ausztriai céges síelésre rakjak össze egy sort, magyar és osztrák párokat, legyen zöldveltelini, rajnai rizling és kékfrankos, meg valami édes. Ja, és lehetőség szerint azonos árkategóriába essenek a pár tagjai. Könnyűnek tűnik ez a feladat?

Az első részt ott hagytuk abba, hogy a tokaji: "A borok királya, a királyok bora". Neil Martin kissé bombasztikus hasonlata szerint a XIX. században az Yquem egy “Two Buck Chuck” volt a tokajiakhoz képest [az Yquem ma a világ legismertebb és legdrágább édesbora, a Two Buck Chuck pedig afféle amerikai Dankó Pista]. Az arisztokrácia és a királyok imádták a gyógyító hatásúnak tartott tokajit. Viktória királynő rendszeresen tokaji bort kapott a születésnapjára. Még a Vatikán is behódolt, XIV. Benedek pápának állítólag mindig volt néhány flaska tokaji az éjjeli szekrényében. Aztán szakadt a Monarchia, jöttek a világháborúk, az oroszok, a kommunizmus, az államosítás, és a Borkombinát évtizedekig ontotta a proletár szelekciót a keleti piacra.

Benne vagyunk a Parkerban. Egészen pontosan: Neil Martin, a Wine Advocate egyik szerzője február 17-én egy szokatlanul terjedelmes írást jelentetett meg Tokajról. Az áttekintés egyrészt Tokaj történetét, földrajzi adottságait, és a főbb szőlőfajtákat, illetve bortípusokat ismerteti sűrűn hivatkozva Hugh Johnson személyes tapasztalataira, másrészt példátlan mennyiségű kóstolási jegyzetet tartalmaz döntően a Decanter és a Tokaj Reneszánsz által szervezett londoni bemutató anyagára alapozva. A hat fejezetre tagolt poszt terjedelme közel 50 ezer karakter. Neil Martin összesen 63 tokaji bort értékel, akad köztük 100 pontos esszencia, 97 pontos aszú és 93 pontos furmint. A továbbiakban az írás fontosabb észrevételeit, megállapításait és a borok értékelését fogom vázlatosan, több részletben ismertetni.

Egy borgőzös este született meg az ötlet: nemzetközi kitekintő kóstolókat kéne szerveznünk magunknak. Szó szót, majd tett tettet követett, és immár másodszor gyűltünk össze Szomjas Gödény fészkében. Az első kóstolót nem sikerült megírnunk, én a tomboló náthámra hivatkoztam, dagadtos meg nyilván épp lusta volt. Albert gazda megírta azt is. Most viszont nincs kifogás: akkora barolo sort ittunk, hogy muszáj dicsekednünk. Jegyzeteinket az egyszer már kipróbált hatkezes konstrukcióban tesszük közzé.

A Vylyan-borok értékelése tartós és bosszantó adósságunk. Takarózni persze tudunk mivel, volt egy kellemetlen afférünk a nyakló nélkül áradó olvasói szavazatok kapcsán, aminek zárlata nekünk is, nekik is fájó lett. Node vissza a jelenbe: tíz évvel ezelőtt a Vylyan volt a Sauska, az új vagány a flaszteron, aki világot látott, és mindent jobban tud és csinál. Aztán jöttek a hullámhegyek és völgyek, és az alapító-tulajdonos-programadó Debreczeni Pál tragikus halála. Hogy a Vylyan mint vállalkozás hogyan vészeli át a mostani válságot, nem tudjuk, de borfogyasztóként örömmel konstatálhatjuk, hogy a szárító tanninok után az átható istállósságot is sikerült kordába szorítani (most az alkohol van soron). Közben a borok talicskaszám kapják a nemzetközi elismeréseket, ideje volt hát betolni hozzájuk a tilót.

Nem is először, hanem pontosan hatodszorra hívta össze a nagyérdeműt a Tokaji Borbarátnők Társasága. Most már szinte törvényszerű, hogy ha bál van, akkor hó is van. Így volt ez most is, ám ennek ellenére megtelt a tokaji Kulturális Konferencia Központ (volt zsinagóga), ahol igyekeztek mindent a bál, no és persze a tokaji bor szellemében kialakítani. Jó ötlet volt, hogy az asztalokat egy-egy dűlőről nevezték el, és az onnan származó kövekkel, vesszőkkel díszítették. Megfelelő identitású termelő is akadt minden asztalhoz.

Február 20-án, azaz szombaton délután 3-kor kezdődik a Borjour Magnum, a Késői szüret bormagazin eddigi legnagyobb bulija: 55 borász borait kóstolhatja nagyjából 1000 vendég az ELTE Kongresszusi Központjában. A résztvevők teljes listája (és a részletes program) elérhető itt; kedvcsinálóként néhány tartós kedvenc: Bock József, Demeter Zoltán, Disznókő, Dúzsi Tamás, Frittmann, Gál Tibor, Gere Attila, Hungária, Konyári, Laposa, Légli Ottó, Malatinszky, Oremus, Polgár, Sauska, St. Andrea, Thummerer, Törley, Vesztergombi, Vida, Vylyan, Weninger, illetve hat borkereskedés: 75cl, Borkápolna, Borkollégium-Borszalon, Bortársaság, Terroir Club, Veritas. A belépő elővételben 3500 Ft (ez a lehetőség ma él utoljára), a helyszínen 4000 Ft. A belépő korlátlan borkóstolásra jogosít fel. A helyszín: ELTE Kongresszusi Központ, Gömb Aula, XI., Pázmány P. sétány 1/a. (És ne feledjék, hogy boros szempontból most fő szezon van!)

Tiffánék egy kicsit eltűntek a biodinamikától és kéthavonta újabb sztároktól hemzsegő nyilvánosság elől. Mintha kicsit megelégedtek volna azzal, hogy bizonyos körökben hazafias kötelesség lett Tiffán-bort fogyasztani. Ők csak teszik a dolgukat, csendben, rendben. Nem túl aktívak a marketingben, boraikkal többnyire ajándékként, illetve néhány kifejezetten az ő boraikra kihegyezett kóstolón találkozom magam is (kivéve a Jammertalból lett Immortalt, de az egy kicsit más műfaj).

"Borversenyünkön a bor tudósainak alkotásait mustrálva a tudomány borát kerestük, hogy méltó helyet találjon a nagy felismerések, találkozások, a jelentős döntések kísérőjeként" – így köszöntötte az egybegyűlteket Pálinkás József [a képen] a Magyar Tudományos Akadémia első Országos Minősített Borversenyének eredményhirdetésén. "A győztes pedig mindenekelőtt a magyar bor, a magyar bor ügye" - tette hozzá a Magyar Bor Akadémia alelnöke, Niszkács Miklós. A veretes gondolatokon túl az eredmény is figyelemreméltó. A borversenyre nagyjából 60 borászat 180 bort nevezett. Az eredmények hasonlóan érdekesek, mint tavaly. A győztesek és a helyezettek a hajtás után.

Ha év eleje, akkor brunello kóstoló. Így volt ez tavaly is, a hagyomány idén sem szakadt meg. Suhayda László, az Enoteca Montalcino tulaja, ismét felbontott egy tucat brunellót. Az apropó ilyenkor az új évjárat piacra kerülése, illetve két évjárat is januártól kapható: a sima 2005-ösök és 2004 riserva-i. Mivel 2005 csak négycsillagos évjárat volt, szemben 2004 öt csillagával, így előbbi tételekből négy palackot, utóbbiakból nyolcat is alaposan megkóstoltunk. Azt azért már az elején leszögezném, hogy friss brunellókat kóstolni liliomtiprás.