Nem bízom a borversenyekben. Elsősorban azért, mert az eredmények ritkán találkoznak az én értékítéletemmel. Mondhatnánk, hogy ízlésről fölösleges vitát nyitni, de ilyen alapon borversenyt is fölösleges rendezni. Tegyük föl, hogy a magyarázat ennél összetettebb. Milyen okok jöhetnek szóba? Először is a legtöbb borversenyre nevezik és küldik a borokat - ami a fair play szempontjából nagyjából olyan, mintha a Tour de France doppingellenőrzésére postán küldenék be a kis tégelyeket, amire alkoholos filccel írták föl a versenyzők monogramját. Másodszor a versenyeken embertelen mennyiségű bort kóstolnak, márpedig 15 tétel fölött nagyon nehéz az igen/nem/talán szintnél mélyebb értékelést adni. Harmadszor amennyiben a bort nem nyeljük le, akkor az értékelés egy fontos dimenziója kiesik, márpedig egy borversenyen nyilván köpni kell. Negyedszer nem bízom a testületek átlagolt pontszámaiban, mivel nem tudható, hogy az egyes bírák milyen elvárásokkal közeledtek a borokhoz. Ezek persze egy kibic észrevételei, nézzük, mit mondanak a profik.
Jamie Goode blogján ismertet egy elemzést a borversenyek eredményeinek megbízhatóságáról. A Journal of Wine Economics 13 amerikai borverseny 4000 borát vizsgálta, és azt találták, hogy abból a 2440 borból, amit legalább három versenyre neveztek, és valamelyiken aranyérmet nyert, 84 százalék a többi versenyen semmilyen elismerést nem kapott. A dolgozat szerzői az adatok elemzése után az alábbi következtetésekre jutottak:
1. A borok minőségét illetően szinte semmilyen konszenzus nincs a 13 borverseny között.
2. Amennyiben egy bor aranyérmet nyer egy vagy több versenyen, nagy valószínűséggel nem kap semmilyen díjat más versenyen.
3. Az aranyérem elnyerésének valószínűsége statisztikailag csakis a véletlen révén magyarázható.
A bejegyzéshez érkezett egyik olvasói hozzászólás csokorba gyűjti a borversenyek ellen szóló gyakorlati érveket, érdemes eltűnődni rajtuk. A szerző számos európai borversenyen vett részt bírálóként, és 9 érvet hoz fel kiábrándultságának magyarázatául:
1. Túl sok bort kell egyszerre végigkóstolni, ami az egészet fárasztóvá teszi.
2. A "szériák" túl egyhangúak, 20 darab egyéves nem-barrikolt chardonnay után már mindegyik egyformának tűnik.
3. Nincs elég idő a bírálatra (lásd 1. pont), a bizottsági ülések rendkívül zsúfoltak, az ülések végén általában 45-60 bort kell értékelni, pont akkor, amikor a borok már túlságosan hasonlónak tűnnek az érzékeink számára.
4. A legtöbb borverseny az OIV értékelő lapot használja, ami teljesen hülyeség, a végeredmény olyan tényezőkből adódik össze, mint az illat "tisztasága" és "fajtahűsége".
5. A bíráló bizottságok összetétele sok kívánnivalót hagy maga után, gyakran olyan emberekből állnak, akik most találkoznak először, illetve szakmailag vegyes összetételűek: borászok (főként a technológiai korrektségre figyelnek), borkereskedők, újságírók (az egyediség gyakran jobban érdekli őket, mint a technológiai korrektség). Ültem olyan zsűrikben, ahol egyes tagoknak semmilyen hivatásos kóstolási gyakorlata nem volt (borklubok tagjai és hasonlók); periférikusabb versenyeken pedig nem egyszer a "bárki bírálhat" elvet követik a nemzetközi részvételt erősítendő.
6. Sok versenyen a zsűritagok nem vitatják meg egymás között az eredményt, így vannak olyan borok, amelyek az egyik bírától 65, a másiktól 95 pontot kapnak.
7. A borokat ISO pohárban szolgálják föl, ami az illat megítélését jelentősen megnehezíti (és a korty értékelését is befolyásolja).
8. Sok európai versenyen a bírálatra benyújtott borok átlag színvonala nagyon alacsony: bíráltam a Best of Rieslingen, ami kétségtelenül az egyik legfontosabb verseny, és a 200 kóstolt rizlingből csak három származott ismertebb termelőtől, a többi névtelen lőre volt. Lehet, hogy az újvilági versenyek kivételek ez alól, esetleg az IWC is.
9. Ezzel senki nem fog egyetérteni, de a vakteszt (megfellebbezhetetlen szabály minden versenyen) értelmetlen. A versenyeken gyakran előfordul, hogy jön egy sor bor Franciaországból, Ausztriából, Moldáviából, Thaiföldről és Ausztráliából, mind ugyanabból a szőlőfajtából készült és azonos árkategóriába tartozik. A francia bor nyer 0.5 ponttal. Ettől okosabbak lettünk?
A hozzászólás a következő konklúzióval zárul: Meggyőződésem, hogy a versenyeredmények a művelt fogyasztó számára mit sem érnek. Egy magazin és/vagy egyetlen kóstoló ajánlásai sokkal hasznosabbak, mivel a borokat elmélyültebben kóstolja ugyanaz a személy, akinek ráadásul az értékelései szempontjai az olvasó számára is világosak. A jó boríró kontextusba helyezi a bort. Egy borversenyen minden bor egyforma.
Utolsó kommentek