Nem ismerek magyar borokkal rendszeresen foglalkozó külföldi szerzőt, aki Wojciech Bońkowskinál mélyebben ismerné a borainkat és borászainkat. Nem válik dicsőségünkre, de a net felől nézve valószínűleg ő a legfontosabb idegennyelvű kritikus információforrás a magyar borok vonatkozásában. Június 5-i bejegyzésében a XI. Pannon Bormustra tapasztalatait összegzi, és egy számára kétségbeejtő tendenciára figyelmeztet: a legdrágább magyar vörösborok némelyike arról árulkodik, hogy vezető borászaink a klimatikus adottságoknak fittyet hányva nagyobb, hordósabb és édesebb borokat akarnak készíteni, mint a chileiek a Colchagua-völgyben vagy az ausztrálok a Barossa-völgyben.

A poszt első felében Bońkowski mézet csöpögtet a keserű pirulára, és a Bormustrán kóstolt pinot noirokat és bikavéreket dicséri. Véleménye szerint a korábbi évekhez képest javult a vörösök átlagszínvonala. Külön kiemeli a Gál Tiborról elnevezett Bikavér-különdíjat elnyerő 2006-os St. Andrea Merengőt és a 2006-os Hangács Pinot Noirt (ez utóbbiról azt állítja, hogy eléri a nagyon jó Burgundi premier cru-k szintjét).

Aztán jön a fekete leves. Bońkowski szerint több vezető magyar borász "ihatatlan" borokkal nevezett a Bormustrára. Legalább 10 olyan borral találkozott, amelynél az alkoholszint elérte a 15 százalékot (néhány esetben 16 százalék szerepelt a címkén), a szőlő kései szüretből származott, és annyira túlérett volt, olyan alacsony savakkal, hogy a pohárba öntve perceken belül oxidálódott, inni nem lehetett, legfeljebb kortyolgatni, és jobban hasonlított egy fekete áfonyás Bacardi Breezerre, mint borra.

A főbűnösök között szerepel Taklerék mogyoróvajas 2007-es Syrah Reserve-je vagy a híres/hírhedt 2006-os Primarius Merlot, amelynek már 2003-as elődje is 16-os alkohollal került palackba, de az új évjárat még azt a felszínes gyümölcsös szexepílt is elveszítette, amivel az elődei rendelkeztek. A Sauska-borok szintén a vádlottak padjára kerültek. Bońkowski dohogva jegyzi meg, hogy zsüritársai láthatóan élvezték ezeket az agyonhordózott és túlextrahált borokat (2007-es Kopár Merlot, Cuvée 7 Siklós és Cuvée 7 Villány), de amikor a merlot-ból megmaradt fél palackot fölvitte a hotelszobájába, akkor egy pohárnyit nem bírt belőle meginni. Ám a bűnősök között a főkolompos: Bock József. A szerzőnek kedves emlékei vannak a klasszikus stílúsú Royal Cuvée-kről, és a kiegyensúlyozott és egészséges bordói házasításról a 2000-es évjáratig bezárólag. Ám Bock új útra lépett: mintha alkoholban és túlérett ízekben a shirazokat és a zinfandeleket akarná legyőzni. Ezen a téren minden bizonnyal az a "gyümölcslikőr" az eddigi csúcsteljesítménye, amit Bock József Libra néven palackoz, de Bońkowski szerint ez még biztosan nem a végállomás.

A magyar vendéglátókkal beszélgetve két érdekes tényre figyelt föl. Az egyik az, hogy ezeket a borszörnyeket valakik megveszik; hogy ez címkeivászatnak minősül-e, vagy a helyi krőzusok valóban élvezik ezeket a borokat, nehéz lenne megmondani, de Bońkowski szerint Bock Józsefnek vagy Takler Ferencnek érdemes lesz két kézzel kapaszkodni ebbe az ügyfélkörbe, mert ilyen eszement árakkal külföldön lehetetlen lesz eladni a boraikat (a többségük €40 fölött van). A másik érdekes jelenség, hogy senki nem érti a problémámat, írja Bońkowski. Mintha teljesen rendjén való volna, hogy a Burgundiával azonos szélességi körön elhelyezkedő Magyarország a maga kontinentális éghajlatával nagyobb, hordósabb és édesebb borokat akar készíteni, mint a chileiek a Colchagua-völgyben vagy az ausztrálok a Barossa-völgyben. Persze mindenhol készülnek extrém borok, de talán sehol a világon nem ünneplik őket annyira, mint itt. A kisebbségi komplexusnak ez a szintje már-már pszichoanalitikus után kiált. Magyarországon remek terroirok vannak, és Európa legegyedibb borai is készülhetnének itt, legyen az fehér vagy vörös, de ehhez alapvető mentalitásbéli változásra van szükség. „Az alapján, amit a hét folyamán kóstoltam, ez igencsak távoli kilátás”, zárja mondandóját Wojciech Bońkowski.

[A képet innen metszettem.]