Címkék

Utolsó kommentek

  • elzee: Ma kóstoltam a bort... 19 éves kora ellenére tökéletes állapotban van, talán még mindig nincs a cs... (2022.12.25. 14:32) Éljen, itt a legdrágább vörös!
  • Didier Pénine: @alföldimerlot: If you need personalised Champagne just go to sayitwithchampers.co.uk (2020.06.07. 13:28) Rizlingek az óceánon túlról
  • Szikra Feri: Én most lettem szerelmes a zweigelt-be. Itta már valaki a Balaton-felvidéki Somodi Zsolt Borászat ... (2018.11.27. 11:21) A világ legjobb zweigeltjei
  • gbsz: A lecsós kép forrása nem a linkelt URL, hanem ez: www.gabojsza.hu/2007/07/kedvenc-lecsm.html Kéret... (2017.02.21. 16:44) Mit igyunk a lecsóhoz?
  • ecsabi: @fakanalhos: Aki pedig Angliában él és magyar borra szomjas, az lessen be ide: <a href="http://... (2016.01.31. 16:09) Villányi áttörés
  • Utolsó 20

Alkoholista Twitter

Nincs megjeleníthető elem

Alkoholista a Facebookon

Életem legjobb bora

2011.12.21. 12:00 - alföldi merlot

Az olasz és az egyetemes borkultúra egyik kiemelkedő alakja, a 71 éves Angelo Gaja 50  éve borászkodik. A Wine Spectator magazin „Wine Star” című rendezvénysorozatában idén elsőként őt köszöntötték. Az ünnepi alkalomhoz a ’99-es Sperss-ből töltöttek a vendégeknek, és a házigazdák azt remélték, hogy az ünnepelt a pályájáról, a nevét viselő borászatról, esetleg a bemutatott borról fog beszélni. Ám Angelo Gaja arra hivatkozva, hogy a Wine Spectator októberi számában Frank Mitch (valójában Mitch Frank) már mindent megírt vele kapcsolatban, amit érdemes lenne elmondani, inkább egy anekdotát mesélt el az olasz borújságírás úttörőjéről, máig legnagyobbnak tartott alakjáról, Luigi Veronelliről. [Angelo Gaja képét innen metszettem.]

Veronelli 1926-ban született, az egyetemen filozófiát tanult, és amellett, hogy borokról írt, illetve egy népszerű gasztronómiai magazint vezetett az olasz televízióban, ő volt a szenvedő alanya az olasz cenzúra egyik utolsó látványos megnyilvánulásának: 1957-ben lefordította és kiadta Sade márki „Historiettes, Contes et Fabliaux” című művét, és ezért három hónap börtönre ítélték, a könyveket pedig a varesei rendőrség udvarán elégették. Egy másik alkalommal azért ítélték hat hónap börtönre, mert állítólag lázította a sztrájkoló piemonti parasztokat, amikor azt mondta, hogy a hatályos bortörvény a nagyvállalatoknak kedvez, és hátrányosan érinti az egyéni gazdálkodókat. Veronelli nevéhez fűzödik az a provokatív kijelentés is, amit máig gyakran idéznek: „bármelyik gazda legrosszabb bora is jobb, mint a legjobb nagyüzemi bor”

Gaja az anekdota felvezetéseként elmondta, hogy gyakran kérdezik tőle, hogy mi volt a legjobb bor, amit valaha kóstolt. Szerinte ez egy ostoba kérdés, de szívesen elmesél egy anekdotát, ami egyfajta válasszal szolgál. Egyszer egy asztaltársaságban, ahol más borászokkal együtt a fiatal Gaja is jelen volt, valaki föltette ugyanezt a kérdést „Gino” Veronellinek, és ő a következő sztorival válaszolt. [Luigi Veronelli képét innen metszettem.]

Veronellit meghívták Portugáliába portóit kóstolni. A látogatás időpontja júliusra esett, és az első nap négy borászat volt beütemezve. Veronelli korán kezdett, és minden remekül ment. Először kivitték a szőlőbe, aztán a pince udvarán beszélgettek a borokról, majd bementek a pincébe. Veronelli nem nagyon szokott köpni, és nagyon ízlettek a borok. A látogatás végeztével elindult az autójához, ami egy akkoriban népszerű Renault 4-es volt. A napon hagyott autó persze pokolian fölmelegedett. Veronelli a fáradtság első rohamát leküzdve áthajtott a következő borászatba, ahol újrakezdődött a szertartás: szőlő, udvar, pince, kóstolás. A kóstolt portóiak mind nagyszerűek voltak. Aztán áthajtott a harmadik borászatba, és újra végigcsinálta a teljes kört. Ekkorra azonban jártányi ereje sem maradt, a negyedik borászatot már nem tudta vállalni. Megkérte a vendéglátóit, hogy kísérjék vissza a szállodába.

 

[A fotót innen metszettem.]

Az eredeti program szerint nem csak egy negyedik borászatot kellett volna fölkeresnie, hanem utána még egy vacsora is következett. Ekkor 4-5 óra körül járhatott. Veronelli legnagyobb örömére végre megérkezett a szállodába, és valami isteni csoda folytán nem csak, hogy volt légkondicionáló a szobájában, hanem működött is. Lezuhanyozott, lefeküdt, és három órával később kipihenten, energiával feltöltődve ébredt. Úgy 9 óra tájt néhány borász elment érte a szállodába. Addigra az autó is lehűlt valamennyire, kezdett frissülni a levegő, és elindultak a kis Renault-val föl a kacskaringós hegyi utakon. Az ég teljesen felhőtlen volt, gyönyörűen ragyogtak a csillagok. Végül fölértek a hegy tetejére, kiszálltak az autóból, és ott volt előttük egy virágokkal benőtt fal egy kis ajtóval, az ajtóban pedig egy szépséges, feketehajú nő állt. Kiderült, hogy a nő őt várta, és ekkor értette meg, hogy ma itt minden érte van, ő az est fő vendége.

Bementek a kis ajtón, föl egy lépcsőn, és egy gyönyörű teraszra jutottak. A teraszon szépen megterített asztalok álltak, és körben a korláton mindenhol virágok voltak. Veronelli odament a korláthoz, és kinézett: egészen a völgy végéig el lehetett látni, a völgy alján ott kanyargott a Douró, és a folyó vízén visszatükröződött a csillagos ég. Amikor fölnézett, olyan közel voltak a csillagok, hogy szinte meg tudta volna őket érinteni. Aztán leült az asztalhoz, ahol csupa kedves ember vette körül, és remek beszélgetés kezdődött, már nem a borokról, de annál élvezetesebb volt. A feketehajú hölgy időnként fölbukkant, és egy-egy újabb fogást hozott az asztalukhoz. Egyszer aztán borral tért vissza. Veronelli azonban annyira el volt mélyülve a beszélgetésben, hogy nem látta, milyen bort öntöttek a poharába. Amikor beleszagolt, majd megkóstolta, csodálatosnak találta. Úgy érezte, hogy egészen rendkívüli bor, hogy ehhez foghatót még soha nem ivott. Próbálta a szemével megkeresni a nőt, aztán elkapni a pillantását, hogy megkérdezhesse, hogy mi ez a bor. Amikor végre sikerült, a nő ezt válaszolta: „Igen, ez az Ön bora. Ez a borunk ma estére az Ön számára. Magam választottam.” Valahogy úgy alakult, hogy még egyszer már nem tudott rákérdezni. És talán nem is akart. Mert a legnagyszerűbb bor, amit valaha ivott, annak a bizonyos estének volt a része. Akkor és ott volt a legnagyobb. Annak a napnak az összefüggésében, ami nagyon nehéz napnak indult, és csodálatosan végződött egy gyönyörű étteremben, nagyszerű emberek társaságában. És a díszvendég nem akarta tovább firtatni, hogy mi a neve annak a bornak, nem akarta megsérteni a hölgyet, nem akarta megsérteni a körülötte ülőket. Az a bor csak az egyik összetevője volt egy csodálatos napnak.

[A képet innen metszettem.]

Ekkor az eredeti kérdést föltevő borász újra megkérdezte Veronellit: „Elnézést, de akkor nem is tudja, hogy mi volt az a bor?” Veronelli azt mondta: „Nem, nem kérdeztem meg.” „Megkóstolta élete legnagyobb borát, és nem tudja, hogy mi volt az? Legalább az étterem nevét tudja?” „Azt sem” - válaszolta Veronelli.

A Veronelli-anekdota ezzel véget ért, és egy röpke poén után Gaja rá akar kanyarodni a tanulságra, ám az érzéketlen wine spectatorös főszervező közbe vág, és megkérdezi, hogy az utolsó percet nem akarja-e inkább a saját borának szentelni. Ezzel kizökkenti Gaját, és megfoszt bennünket a végszótól. Így örökre nyitva marad az, ami talán éppen a nyitvahagyásról szól.

Címkék: gaja piemont wine spectator esszészerű luigi veronelli angelo gaja

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr143480297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sárfehér 2011.12.21. 12:21:27

Klassz történet! Jól világítja meg az "objektív borkóstolás", és a "borélmény" közti különbséget. :)

dalton1 2011.12.22. 00:07:09

Igen...talán erről szól ez az egész...ez is...

Tomaho 2011.12.22. 15:51:40

Meg egy kicsit többről is...
süti beállítások módosítása