Plasztik József ősblogger itt rácsodálkozik a Manna nevű helyre. Aki szereti az újromantikus stílust, olvassa el!

Én a St. Andrea 2004-es Napborára csodálkozom éppen, az este tíz órai harminc fokban, sajnos muszáj áthangolódni a pocsék 2004-re, mert itt a kánikula és friss fehéreket kell inni, nincsen mese.

Persze most kóstolgatjuk, menyire pocsék az a 2004, és hát a vörösöket jobban megviselte, nyilván, ez a friss, fegyelmezett fehér vékonyabb, sekélyebb, mint a 2003-as, klasszis Napbor volt, kicsit kurvásabb a száraz létére szégyentelen édeskésségével. Nem túl jó az ízmemóriám (sem), de mintha a 2003-as jóval vastagabb lett volna, több mélységgel, izgalomal és rizlinggel.  Mintha a fa is visszafogottabb lett volna benne. (A hivatalos fülszöveg szerint a hordó csak nagyon diszkréten jelenik meg az ízben. Hát, ez kábé annyira diszkrét, mint Csisztu Zsuzsa dekoltázsa. Az igaz, hogy Egerben ennél fásabb fehérborokat - jellemzően chardonnaykat - is szoktak faragni.)

Egyébként birses-körtés-füves illattal, húzós kis savakkal, chardonnaysan vajas struktúrával (a bor fele chardonnay,  harmada szürkebarát, a maradék meg olaszrizling), az obligát citrusokkal lecsöngésben jó nyári bor ez. Összetéveszthetetlen St. Andrea stílus: korrekt, dinamikus, kicsikét szögletes. (Körző, vonalzó.) Egy ötszázassal drágább talán az ízénél. Ősszel már senki sem fog emlékezni rá.