A Pannon Bormustrán átütő sikert ért el a Konyári Pincészet. A "lellei Kopár", az egyébként kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű Sigillum Loliense fölényesen nyert a vörösök között, és a "lellei Solus", a Sessio is befért az első ötbe. A Sessio ráadásul Brüsszelben nagyaranyat nyert, és egy normálaranyat a Loliense is megcsípett. Itten most a fehér Lolienséről lesz szó.
lesz még balatoni feltámadás
A 2001-es CS-juk óta én is vártam a nagy áttörést, aminek talán az előszele a 2003-as KF-Merlot Cuvée és a 2002-es Loliense volt. A 2003-as Loliense a magyar presztízsküvék között szerintem a legjobb vétel -- technológiailag hibátlan, kerek, nemes és vonzó. A Sessio pedig nagy, villányian súlyos anyag, mégha nem is túl kifinomult. De én sem vagyok az, ezért a nyáron kimondottan azzal a céllal kerestem föl a pincészetet, hogy kéz alatt, jó áron szerezzek belőle legalább egy palackkal. Ez nem sikerült, viszont megcsodálhattam, hogy a koldusbotra juttatott magyar borászat középmezőnye milyen gigászi küzdelmet folytat, hogy garasonként összekuporgasson egy kaliforniai, na jó, legalább riojai sztárpincészethez méltó főépületre valót. És sikerül! Aki nem hiszi, kattintson ide! A neofalanszter külső hájtek belsőt takar, de van ott valahol egy történelmi pince is 17xx-ből. Tény, hogy ismerhetném jobban is a hazámat, de leesett az állam, amikor Lellétől alig 3-4 km-re háborítatlan természetben és festői tájban megtaláltuk a Konyári kúriát. Akiben van affinitás a borturizmus és a Balaton szépsége iránt, az még addig fedezze föl magának, amíg nem kell érte sorban állni! (Szállást a pince szomszédságában egy pöpec kis mediterrán stílusú vendégházban, ill. a dűlőút túloldalán néhány hagyományos parasztházban kínálnak, a hegytetőn pedig csárda és panoráma kápolnával.) Engem ez a kirándulás győzött meg arról, hogy lesz még balatoni feltámadás. És ha volna hozzá tehetségem, akkor én a Kishegy környékén keresnék magamnak tuszkulánumot.A vörös Loliensének van egy szerényebben árazott testvére, a fehér Loliense, ami már 2004-nél tart. Árban pedig 1.800-nál. Meglepő módon a fehér a sötétcímkés, a vörös a fehér. A palackok elegánsak, a címkék is, bár kissé zsúfoltak, és a grafikus nem fukarkodott az arannyal. A fehér Loliense sauvignon blanc és chardonnay házasítás, és nem csúcsbora a Pannon Bormustrának. (Lábjegyzet: a bennem élő Lőrincze Lajos mindig fölzokog a csúcsbor szó hallatán. Nem tudom, hogy valóban tükörfordítás-e, vagy csak annak látszik, de utálom, mint a presztízsküvét. És ha már a neveknél tartunk, a Borbarát Top 12-je is régóta a bögyömben van: ez a B. Tóth László poptaritopját idéző elnevezés vajon hogyan foganhatott meg a harcos hagyományőrző és alanyi költő Alkonyi László fejében. Egyébként a Borbarát merész lépésre szánta el magát: az eddig BB előfizetéshez kötött szavazati jogot most először kiterjesztették a Heti Válasz előfizetőire. Lehet, hogy idén a Polgár-borok tarolnak?)
A fehér Loliense nem szörnyszülött, de nem is a habokból fölbukkanó Vénusz.
Kövezzenek meg, de én a burgundi és a bordói fajták keverését valami sajátos, magyar perverziónak gondolom. Mintha a pinot-t valami festőszőlővel és természetes állományjavítóval kellene eladható szintre hozni. És ez a sauvignon blanc–chardonnay házasítás is annyira bizarrnak tűnik (bár nem ritkaság), mint a Renault Clio csomagtartóval (lásd: Thalia): értem én, hogy két legyet egy csapásra, de amikor elkészült a prototípus, senkinek nem tűnt föl, hogy ez egy szörnyszülött? A fehér Loliense nem szörnyszülött, de nem is a habokból fölbukkanó Vénusz. Egy kényszerszülte mutáns, igaz, annak egészen pofás. Egyéniségének titka állítólag a reduktív feldolgozás, a hosszan tartó erjesztés és főként a 6 hónapos finom seprőn tartás.
a pályatársai túl jók ahhoz, hogy tiszta szívvel dicsérni lehessen
Amit én láttam:
Elképesztően halovány, szinte áttetsző, szalmasárga szín, a pohár falán finom buborékréteggel. Kezdetben füvet és fehérhúsú barackot éreztem az illatában, aztán idővel egy fű-sárgarépa-citrus vonalnál állapodott meg. Sajnos, mindvégig jelen volt egy zavaró, leginkább vajra emlékeztető illatkomponens is. Lendületes savak, a korty végén kis édesség és magas alkohol. Szájban a bor karakterét alapvetően meghatározó sauvignon blanc csípőssége ádáz csatát folytat a selymes, vajas chardonnay-vel. Más ezt talán izgalmasnak találja, engem zavart. A lecsengésben egrest véltem fölfedezni, és ismét savhangsúlyt. Mostanában találkoztam jónéhány savhiányos fehérrel (főként 2003-ból), de a Loliense nekem már sok volt a jóból. Három különböző alkalommal kóstoltam, és mindig oda lyukadtam ki, hogy bár vannak felvillanásai, a pályatársai túl jók ahhoz, hogy tiszta szívvel dicsérni lehessen. Lehet, hogy a palack teszi, de az ember ettől a bortól többet vár, és csalódott, hogy csak az átlagot kapja.
A MűvAlk minősítése: 4p, OK
(De ne hallgassanak rám! A Borigo júniusi számában a Loliense 87 ponttal holtversenyben a legjobb Balaton környéki fehérnek bizonyult. Bányai Gábor Botond így jellemzi: "elegáns illatkép", "selymes savakat mutat, valamint a két komponens játékos és tökéletes együttélését", "ilyen bort kell kívánnunk mindenkinek". Lehet, hogy telhetetlen vagyok, de én még ennél is jobbat kívánok.)
Utolsó kommentek