Ezt a palackot 2010-ben a borászatnál vásároltam. Inkább a kíváncsiság hajtott, mint a hedonizmus: a saját ízlésemnek Szepsy hárslevelűi többnyire kissé túlsúlyosak, az alkohol is magas. Annak idején a 2006-osról is ez volt a véleményem. Nem mintha egyedi problémáról volna szó: ennek a klasszikus magyar fajtának - ami a száraz és édes tokajiakban az egzotikus aromákat fokozza és a testet kerekíti -, nem tesz jót a globális felmelegedés. Találkoztam már nem egy tokaji, egri, somlói hárslevelűvel, amiben 15 százalékos volt az alkohol. Ezek a borok sokszor csábítóan gazdagok, ám kóstolva már aránytalannak tűnnek.
Szepsy 2006-os hárslevelűjének címkéjén 13,9 százalékos alkohol szerepel, de az illat azonnal elárulja, hogy ez egy meleg évjárat termése, és van egy kis barackpálinkás stichje. Szerencsére gyorsan kiderül, hogy a párlatoknak csak az aromakoncentrációját idézi, az ütős alkohol elmarad. 
Kóstolva egyszerűen lenyűgöző a színtiszta gyümölcsösség. Az alkohol még fölmelegedve sem hat túlzónak, és a savak végig kiválóan dolgoznak. Habár Szepsy a teljes almasavbontás híve, és így a borai gyakran testesek és lágyak, ez a hárslevelű friss és minerális.
Nem egy könnyű bor, akadnak itt csiszolatlan élek, és sok, talán túlságosan is, a visszafogott erő, de kétségtelenül emlékezetes élmény. Volt egy olyan pont, amikor úgy gondoltam, hogy ez valahogy egyszerre képes archetipikus hárslevelűnek lenni és a fajta korlátait ostromolni. A határokat két irányban feszegeti: van benne egy általános őszies gazdagság, ami a fokozott gyümölcsösségből táplálkozik, és egy általános terroir jelleg, ami a fokozott mineralitásból fakad.
Szepsy Hárslevelűje egy nagy bor, ami a zamatok koncentrációja révén összefoglalja azt, ami egy borban a legszebb lehet: a közvetítés képességét. Ha Szepsy nem lenne, ki kellene találni.
Utolsó kommentek