Egy éve halt meg Gál Tibor. Dél-Afrikában, autóbalesetben. Akkor nem nagyon volt hol elmondanom, mit gondolok róla, meg arról, hogy elment. Most van.

Önéletrajzi elemekben bővelkedve elmesélem, hogy Gál Tibort korán sikerült felfedeznem magamnak. A 97-es Borkalauzban olvastam jót a 94-es bikavérjéről, amelyből tüstént vettem egy palackkal a Le Boutique des Vins-ben. 1200 forintért, jó sok volt az. Viszont finom is, a bor. A következő élményem a 95-ös chardonnay, ehhez a borfesztiválon volt szerencsém, elsőre erősen fásnak, furcsának, szokatlannak találtam, hiába, akkor még Szőke Mátyás reduktív chardjáért és fűszeres traminijéért, na meg Thummerer Vilmos királyleánykájáért rajongtam. De hamar megszoktam a barrique-ot, nem sok kellett, hogy a Gál-chardonnay kedvenc fehérborommá lépjen elő, és ez jó pár évig így is maradt.

Amikor írni kezdtem a borról, Gál az elsők közt volt, akiket megkerestem. Megérte, nemcsak az ízek miatt, amelyekhez a pincében szerencsém lehetett. Jó volt a sztori, és mindig érdekes minden, amiről Gál beszélt. Rendszeresen visszajártam hozzá, azt is megkockáztatom, hogy barátok lettünk. Azt hiszem, ezt ő is így gondolta. Ő is járt nálam, egyszer grúz borokat kóstoltunk, Kijevből hoztam Gurjaanit meg Alaverdit. 2000 környékén borbemutatója volt egy budai étteremben – nem szeretem ezeket, erre mégis elmentem –, és engem is megkért, beszéljek az egyik darabról, történetesen az 1994-es kékfrankosról. Akkor említette, mennyire jólesett neki, hogy elsőként neveztem írásban profinak.

Azt tervezte, egyszer otthagyja a Verőszala utcai pincesort, és épít Eger mellett, a területei közepébe egy chateau-t, amelynek majd csodájára járhatni

Hát, valóban az volt, sok ambícióval, invencióval, lendülettel. Úgy látott a pályán, ahogy talán senki más Magyarországon. Nem véletlenül, sokat tapasztalt Olaszországban és egyebütt is. Vannak, akik bele szoktak kötni az Ornellaia-ügybe, azzal, hogy Gál mezei gyakornok volt ott, kétkezi albeosztott, jelentéktelen figura, akikből tizenkettő pont egy tucat. Tény, sajátlag soha nem törekedett arra, hogy a róla szóló legendákat szétzilálja, de nem vitás az sem, hogy az évek során a kelet-európai végekről érkezett fiatalember a tényleg világszám borászat vezető munkatársává lépett elő. Ennek eredményeként később, általános flying winemakerkedése jegyében irányíthatta Von Essen báró csúcspincészetének, a Capaiájának a felépítését. Dél-Afrikában.

Menet közben – két Ornellaia-periódus közt félúton – olasz és német pénzekkel megcsinálta Egerben a GIA-t, 1997-ben elkezdett telepíteni, 1998-ban megkapta az év bortermelője címet, az 1999-es évjáratból elkészítette első saját termésű pinot noirját, a startnál még egyágú pincét tíz-egynéhány ágúra bővítette, vette a területeket szakmányba. Továbbá nyomult Nagygomboson, Bátaapátiban, Pannonhalmán, Olaszországban több helyen, Ukrajnában is lett volna egy megaprojektje, kellett a pénz, mert nehezen érte utol önmagát. Azt tervezte, egyszer otthagyja a Verőszala utcai pincesort, és épít Eger mellett, a területei közepébe egy chateau-t, amelynek majd csodájára járhatni. Közben szervezkedett a pannon bormívesekkel, agyalt azon, hogyan lehetne hatékony bormarketinget csinálni, hajtott megállás nélkül.

Névelőt kell használni, nem Gál Tiborról, hanem "a" Gál Tiborról kell beszélni most már

És adós maradt azzal, hogy itthon is elkészítse az úgynevezett nagybort. Ha végignézem számítógépes nyilvántartásomat, így is számos ötcsillagos tételt találok a neve mellett. Nagyon szerettem a chardonnay-it, szinte minden évjáratban finomak voltak, csak ki kellett várni az idejét, remek volt az 1995-ös és az 1999-es bikavér, kitűnő az utóbbi szüretből származó pinot noir, ehhez a kétéves tőkékről szedték a kevéske szőlőt, ami szűztermett. Mint tudjuk, a legelső termés lehet jó, mert kevés még a fürt a tőkéken. Telepített syrah-t és viognier-t, dolgozott, hogy ezekből is legyen valami. Megcsinálta a dűlőszelektált pinot noirokat, a Pajados-bikavért. Ám azt már nem érte meg, hogy ezek átütő sikert arassanak.

Igen, még mindig nem robbantak be. A borászatot viszi tovább a család, akik számítanak, mind ott maradtak, Gromon Tamás borásszal együtt, segítenek a tanítványok, akik közben máshová kerültek, felnőttek a Gál fiúk, úgyhogy remélem, ez a siker bejön. Messzebbről nézvést úgy tűnik, annyi változott, hogy névelőt kell használni, nem Gál Tiborról, hanem "a" Gál Tiborról kell beszélni most már. Gál persze nyilván hiányzik, mindenkinek. Nekem is, ha szabad ezt így. Pontosan nem tudom, hogy áll a pincészet most, anyagilag, szerkezetileg, ilyesmi. De bizakodom, hogy minden rendben. És drukkolok nagyon.