Mindeddig kissé döcögős helyszíni szemle rovatunk ezentúl kivágja a rezet a gálicból. Erősítésként leigazoltuk A. Móri Leánykát, aki panyókára vetett fejkendőben, félelmet nem ismerve járja a magyar pincészeteket amatőr borivó csapatával. Ez azért jó, mert azt kapja, amit megérdemel, vagyis azt, amit mindenki más, és nem kényeztetik, mint az úgynevezett borírókat. Leánykánk ruhája ál, neve nick, ízlése kényes, nyitottsága végtelen, jóindulata határtalan.

Aki tartalmas pincelátogatásra és kiadós borkóstolóra vágyik (menjen tarhonyát kapálni, aki nem!), annak mindenképpen ajánlom, hogy keresse fel Takler Ferenc Szekszárd városától délre eső pincéjét. Nem először, nem másodszor jártam a 2004. év bortermelőjénél, aki tapasztalataim szerint minimálisan három óráját szenteli vendégeinek. Mondani szokás: ez az igazi magyaros vendégszeretet. Fullextrás előadásra számíthatunk borvidékről, borkészítésről, saját borairól, terveiről, a magyar borpiac rejtelmeiről, s tán még a borról író népeknek is jut egy-két keresetlen szó. Mindez élvezhetően humoros előadásban, irigylésre méltó önbizalommal és lendülettel történik.

De ne szaladjunk előre! A pince névadója a recepciószerű pult mögött fogadja a közönséget, és bemelegítésképpen 2005-ös rozéval kínál. Ezért mindenképpen meg kell dicsérni őt. Nem mehetünk el ugyanis szó nélkül a mai napig kitartó jelenség mellett, amely sok neves termelőnél is honos. A nyitányként grappát/törkölyt kóstoltatok ízlelőbimbó-gyilkos akció arra jó, hogy a látogató jó ideig semmit se érezzen az érezni valóból. Takler ezzel szemben meg akarja mutatni a borait.

Nagyrabecsülésem azért, hogy házigazdánk nem próbálja meg beletuszkolni egy fapados második-harmadik szériába ezt a bort

Ebből kifolyólag csakhamar a pince legtávolabbi pontján találjuk magunkat, ahol többen meglepetéssel veszik tudomásul, hogy TF kannás borokat is készít. A gyengébb területekről és a vásárlásból lejövő gyümölcsökből vegyes vörös készül, aminek jelentős részét a fővárosban nevesnek mondott tévés személyiség értékesíti kimérésében. Legszebb éveim hajnalán ittam hasonló színvilágú bort a pusztavámi (A Móri borvidék északi része – ne vegyenek ott bort egyelőre!) diszkóban, igaz, kólával (bocs) vegyítve. De az nem volt ilyen finom. Merthogy ez jó. És korrekt és szőlő és bor. Ja, és 370 HUF/l. Ilyenkor mindig az jut eszembe (na jó, nem csak ilyenkor), hogy miért vesz a szomszéd a CBA-ban 700-ért félszáraz-félédes borzalmat. Őszintén mondom, nagyrabecsülésem azért, hogy házigazdánk nem próbálja meg beletuszkolni egy fapados második-harmadik szériába ezt a bort, mert palackba jó minőség ez végül is. Üvegben azonban mindjárt az ezres határt súrolná. Szóval, a Takler Gazdaságos és a hozzá hasonlatos becsületes olcsó borok legalább annyira az egészséges borkultúra kialakulása felé viszik az országot, mint a tizenötezres csúcsborok térnyerése. Csak másképpen.

Nem kérdezte a mester, hogy mit akarunk kóstolni, és én ezt tartom helyesnek. Ő tudja, mit akar az érdeklődőknek megmutatni

A program a felszínen folytatódik, a kóstolóhelyiségben. Időpont-egyeztetéseink alkalmával nem kérdezte a mester, hogy mit akarunk kóstolni, és én ezt tartom helyesnek. Ő tudja, mit akar az érdeklődőknek megmutatni a pincészetéből. Ezen a napon öt palackot szánt nekünk. A már említett Rosé Cuvée 2005 mellett Cabernet Franc 2003, Merlot 2004, Bikavér Selection 2003, Regnum Cuvée 2002 áll az asztalon.

Szeretem Takler Ferenc borait egymás mellett, egymás után próbálgatni, mert mindig azt állapítom meg, hogy portfóliójában csupa izgalmas tétel szerepel. Nincsen széles alsó kategóriája, mint amilyen ma Villányt jellemzi – ha megerőltetem magam, a "sima" kékfrankos gyengébb évjáratban ide tehető. Ezt erős, nagyon jó ár-érték arányú középmezőny követi (a legjobb vétel a Trió), ami alól gyakorlatilag csak a topkategóriába klasszált Regnum és Primarius kivétel.

A Regnum árazását egyébként nemigen értem. Most másodszor találkoztam vele, és továbbra sem világos, hogyan kerül öt számjegyű cédula melléje. Persze jelen gondolatmenet abból indul ki, hogy a bor árát a bor minősége határozza meg. Így nálam például egyszer sem volt vitás, hogy a Bikavér Selection érdekesebb, izgalmasabb, tartalmasabb, mint a Regnum. Holott az árkülönbség közel négyszeres. De mit tegyek: a piac amúgy pozitívan jelez vissza, és hol van az én véleményem a piacétól?

Legyen drágább a túrósbatyu, de legyen benne túró

Van más is. A kiemelkedő áron forgalmazott borokat nem mutatják meg a magasan kvalifikált magyar pincészetek a látogatóknak, csak ha a kóstoló árán felül kifizetik a palackot. Tudom, hogy más pénztárcájában kotorászni nem szép dolog, de ez akkor sincs rendben. Legyen drágább a túrósbatyu, de legyen benne túró. A Primarius tesztelése szóba sem került. Aláírom, pillanatnyilag nem rentábilis a borkóstolás. Továbbá: nem lehet forintosítani Takler Ferenc életének négy óráját, amikor tudom, hogy szinte mindennap úton vannak András fiával, bemutatnak, kóstoltatnak, mesélnek, szórakoztatnak, és mindemellett bort készítenek, beruháznak és így tovább. Ehhez képest tényleg nem sok a 3300 forintos ár fentiekben részletezettekért. De nem lehet, hogy a legdrágábban árazott tételt nem mutatja meg a borász, mert az drága. (Nem mondta, hogy ezért nem mutatta meg.) Tényleg nem akartam külföldi példákkal jönni, mert nem helyénvaló a párhuzam és nem szimpatikus, de érdemes tudni, hogy általában nem kérnek pénzt a kóstolóért – ezt nem várom el itthon, és igaz az is, hogy a magyarnál rövidebbek az akciók –, de majd minden esetben azt kérdezik, hogy a szortiment felső hány tételére vagyunk kíváncsiak.

Bár vendéglátónk a negatív kritikákat nehezen viseli (még ha ezt tagadja is – pedig szükséges, hogy az alkotó ember érzékeny legyen), jó hangulatú, pozitív gondolkodású azonban, és organikus pincészet az övé. Állandóan fejleszti az infrastruktúrát, a technológiát, most új pinceág épül, szőlőt telepít, új fajtákat (syrah, pinot noir) próbál ki. Mint mondja, a jelenlegi éves 200-220 ezer palackot majdnem megduplázza néhány éven belül.

A végére egy jó tanács: Takler Ferenc pincészetébe ne vigyenek magukkal gyereket, mert a mester szkeptikussá válik, és elveszi a kedvüket vagy társaságukét a maradástól.