Amikor az érdeklődő töményen belekóstol a világ legjobb boraiba, azonnal rájön, mennyi mindent nem tud. Ez jó. Nem győzöm ismételgetni, hogy tanulni kell. Pláne, hogy ez még élvezetes is. Nem kevéssé. Egon Müller, Robert Weil, Paolo Scavino, Chateau de Beaucastel, Comte Georges de Vogüé – ők voltak számomra a legérdekesebbek az első bécsi Világborfesztiválon.

Tizenkét országból több mint hatvan borászat tette úgynevezett tiszteletét Bécsben, a múlt hét második felebeli Welt Wein Festivalon. Ez volt az első ilyen, remélhetőleg lesz több is. Negyvenöt euróért lehetett elmerülni az élvezetek tengerében, ami elsőre tűnhet soknak, ám másodjára nem, hiszen bent nem vacakoltak mindenféle kóstolójegyekkel, aki leperkálta a belépő árát, az abból és annyit kóstolhatott, amennyit akart és bírt. Ha hozzávesszük, kik milyen boraira lehetett lecsapni, a 11 ezer forintnyi euró máris viccesen kevésnek tűnik.

Önéletrajzi elemekben bővelkedve elárulom, kis híján ötven bort sikerült magamhoz vennem az ott töltött három és fél óra során. Ezúttal nem pontozok, néhány perc alatt képtelenség ilyen kaliberű tételeket mindenestül megfejteni, benyomásaimat azonban rögzítem. Mellesleg első borommal ismerkedtem Egon Müller zu Scharzhofnál, amikor a szomszéd asztalnál, Dr Loosennél Borbarát-különítményre lettem figyelmes, Kató Andrással, Losonci Bálinttal. A továbbiakban együtt fedeztük fel, amit ennyi idő alatt lehetett, Kató vezetett, mentünk vele, egy irányba húzott az ízlésünk is. Georges de Vogüé-ért külön köszönet. Kimaradt sok minden, Ausztria, Bordeaux, Spanyolország, csaknem a teljes tengerentúl és Szepsy István két bora – ő volt az egyetlen magyar szereplő –, de hát nagyobbat nem kortyolhattunk.

Weingut Robert Weil, Rheingau, Németország

Hatvanöt hektáros birtok Rheingauban, írtam már róla, a legkitűnőbb germánok egyike, részben az alapító család, részben a japán Suntory tulajdonában. Jó savú, délceg rizlingeket készítenek, szárazban is, édesben is. A Riesling Qulitatswein Trocken 2005 kemény, karakteres, virágos, minerális, nagyon finom, elegáns bor, a Kiedrich Grafenberg Riesling Erstes Gewachs 2004 – kategóriáját tekintve lényegében száraz spatlese – ugyanaz, töményebben, izmosabban, határozottabban. Nagyon száraz, nagyon szép, az a fajta rizling, amelyet a legjobban szeretek. A Kiedrich Grafenberg Riesling Spatlese 2004 volt az első édes a sorban, és ez tetszett a legjobban. Elegancia, frissesség és ásványosság, sav és cukor tökéletes egyensúlya. A Kiedrich Grafenberg Riesling Auslese 2004 hasonló karakter, de majdnem mindenből több, animalitásból főként, csak balanszból kevesebb. A Kiedrich Grafenberg Riesling Beerenauslese 2004 nagyon édes és nagyon sűrű, a sav és a mineralitás megtartja, de több dinamizmussal elsöprőbb lehetne.

Egon Müller zu Scharzhof, Mosel, Németország

A moseli borok lágyabbak és hízelkedőbbek, mint a Rajna-mentiek, de kvalitásilag semmivel sem kevesebbek. Egon Müller óriási név, megérdemelten. Tizenkét hektáron gazdálkodnak mindössze, a legendás Scharzhof dűlőben, és nemrégiben csináltak egy pincét Szlovákiában, Béla község határában. Az onnan bemutatott borból – Chateau Belá Riesling 2003 – képtelenség megítélni, érdemes volt-e. Lehet, jobb lett volna, ha ezt be sem mutatják. Tompán sárga, fülledt, kellemetlen illatú, sava vesztett bor. Pedig bizakodtam, hogy végre kóstolok valami jó szlovákot. A Scharzhofberger Riesling Kabinett 2004 visszavisz a csúcsra, nem annyira gerinces, mint a Weilek, de nagyon illatos és zamatos, kicsit édes is, épp annyira, amennyire kell, hogy szép legyen. A Scharzhofberger Riesling Spatlese 2003-as már érzi az időt, de még egész jó, kifinomult savak ellenpontozzák a maradékcukrot. A Scharzhofberger Auslese Goldkapsel 2003 nagy bor. Hatalmas édesség és test, ehhez képest már-már elképzelhetetlenül elegáns üdeség.

Cave Altair – Didier Joris, Valais, Svájc

Valami, ami hátha egészen más. Az. Szerény, 2,5 hektáros pince Valais-ban, a Rhone felső folyásánál. A legnagyobb és a legtarkább bortermő kanton Valais, mondja Hugh Jonhson, nem kevesebb, mint 47 szőlőfajtával, javuló minőséggel. Didier Joris fehérei – Petite Arvine, Sauvignon Blanc, Marsanne – jórészt nehezek, fásak és egydimenziósak, bár kevés a savuk, mégis kemények valahogy. A vörösök érdekesebbek. A Pinot Noir Noirien 2004 cseresznyés, meggyes, epres illatú, szájban nagyon száraz, a Syrah Les Champlans 2004 hasonló jellegű, nem a hömpölygős, inkább a dinamikus syrah-k közül való, a Syrah Prés des Pierres 2005 – öreg tőkék bora – ellenben játékosabb, rétegzettebb. Kiosztottam a legszárazabb borokat készítő pince díjat.

Manfred Krankl, Santa Barbara, Kalifornia, USA

A rögtelen borász életéről és munkásságáról AM kolléga már megemlékezett. Krankl 1994-ben indította el a Sine Qua Non borászatot, egyes műveivel jelentős sikert aratott, Bécsbe három édes tételt hozott el. A Mr K Noble Man 2002, a Mr K Straw Man 2002 és a Mr K Noble Man 2001 egyformán cukorhangsúlyos, alacsony alkohollal, kevés savval. A cukrok 180 és 220 gramm között literenként, az egyikben a szesz csak 7 térfogatszázalékos, a savról nem tudni biztosat. Az viszont nem kérdés, hogy ezek a tételek szirupszerűek, lusták és tömények, európai ínnyel borként értékelhetetlenek. Mint az eszenciák, csak sokkal, de sokkal kevésbé komplexek.

Champagne Salon-Delamotte, Franciaország

Muszáj volt nagyon szárazzal szétütni a nagyon édeset, a Laurent Perrier-érdekeltség Salonhoz és Delamotte-hoz fordultunk. Két különböző pince, egy tulajjal, a Salon az értékesebb, a Delamotte az egyszerűbb. Továbbra sem értem a Champagne-t, hiába, ebben is el kell mélyednie annak, aki okos szeretne lenni. A Delamotte Brut száraz és dinamikus, de nehézkes, a Delamotte Blanc de Blancs nemkülönben, bár emel rajta a finom élesztősség. A 96-os Salon végképp nehéz. Ennek nagynak kell lennie, de nem tudom megfejteni. Reszelt almás, punnyadt illat, durva szénsav. Nem értem, és kész. A Delamotte Rosé jól iható, édeskés, üde.

Luciano Sandrone, Piemont, Olaszország

Kiderült, nemcsak az én privát kedvencem Barolo, szeretik azt mások is, így Luciano Sandronénál kötöttünk ki. A mester műveit többször megénekeltem már, ez most a ráadás. Ezúttal az egyszerűbb borai nyűgöztek le, a Barbera d'Alba 2004 gyönyörűen gyümölcsös, közepes testtel, nagyon finom tanninnal, a Valmaggiore Nebbiolo d'Alba 1999 hasonló, kiegészülve a fajta szépségével, a hibátlan érettséggel, komplexitással és harmóniával. A 2001-es La Vigne Barolo után érdekes volt a bor 2000-es és 1999-es változata. A 2000-es érett, alkoholos, a 99-es ugyanaz, rengeteg finom animalitással és meglepően sok, de integrált savval. Mintha az öregebb lenne a fiatalabb, és lenne előtte dicsőségesebb jövő.

Paolo Scavino, Piemont, Olaszország

Scavino-borral még nem találkoztam. Ezúttal azonban ő lett a nap egyik fénylő csillaga számomra. Kettőből. A 12 hektáros birtok Barbera d'Alba 2003-asa kevésbé gyümölcsös, dinamikus és vonzó, nem annyira, mint Sandronéé, de szép, a Corale Langhe 2001 ellenben – világfajták is ágaskodnak benne, a pontos összetételét elfelejtettem feljegyezni – harmonikusan gyümölcsös, sok tanninnal, itatja magát. A Barolo Bricco Ambrogio 2002 vaníliás, tanninos, koncentrált, kölyök még, a Barolo Carobric 1999-et – három dűlő termésének házasítása: Cannubi, Rocche, Bric del Fiasc – ha egy szóval lenne fontos jellemezni, nagybetűkkel írhatnám: koncentráció. Hétéves, és hihetetlenül fiatal mégis. Hanem a Barolo Rocche dell'Annunziata Riserva 1998 dicséretére nincsenek szavak. Illatában és ízében minden elképzelhető Barolo-jegy felbukkan az aszalt gyümölcsöktől az állatokon át az ásványokig, szájban csodásan rétegzett, nagy, harmonikus és lendületes. Tökéletes bor.

Angelo Gaja, Piemont, Toszkána, Olaszország

A perfekt bor után mit mutathat a legnagyobb(nak tartott) piemonti borász? – ez volt a kérdés Angelo Gaja asztalánál. A szupersztárnak 100 hektárja van Piemontban, 120 Ca'Marcandában, 16 Brunellóban, utóbbi két birtok Toszkánában található. Mindenhonnan hozott valamit, a Magari 2003 Toscana IGT paprikás, élénk, friss, nem különösebben fajsúlyos bor, a Brunello de Montalcino Rennina 2000 sokkal érdekesebb, noha fás, mégis komplex és szép. A Sperss Langhe Nebbiolo 2001 azért nem Barolo, mert a mester kiszállt a DOC-ból, és ötszázaléknyi barberával frissíti ezt a borát is. Férfias, finom, összetett, karakteres darab.

Chateau de Beaucastel, Rhone, Franciaország

XVII. századi gyökerek, kilencvenkilenc hektár a Rhone völgyének legfrekventáltabb szegleteiben, maximum 30 hektoliter egy hektárról, ez a nem hivatalos Chateauneuf-du-Pape-bajnok. Fehérboruk is van, a La Vieille Ferme Blanc 2005 könnyed, körtés, kedves bor, a Chateau de Beuacastel Blanc 2004 gyümölcsös és füstös egyszerre, rétegzett, lenyűgöző. A Perrin Nature 2004 (Cotes du Rhone Rouge AOC) könnyed vörösbor, gyümölcsös és fűszeres, nagyon jó kékfrankost idéz, a Vinsobres Les Cornuds 2003 súlyosabb, összetett és lendületes, nagyon jó. Még inkább az a Chateauneuf-du-Pape Les Sinards 2003, ebben animalitás és ásványosság tetézi a gyümölcsös komplexitást, lecsengése fenomenális. Harminc euró alatti áron szenzációs vétel. A Chateau de Beaucastel Rouge már majdnem elfogyott, az utolsó palack aljáról kaptunk néhány cseppet, így valószínű, hogy árnyalatnyi bizonytalansága a körülményeknek volt köszönhető. Így is sűrű, komoly bornak sejlett.

Domaine Comte Georges de Vogüé, Cote de Nuits, Bourgogne, Franciaország

A legnagyobb burgundiak egyike, az alapító utáni generációk közül a tizenkilencedik tulajdonolja most. Mindössze 12,5 hektár, Chambolle-Musignyban, területekkel Musigny és Bonnes-Mares Grand Cru-kban. 1998-ban lett a birtok pincemestere Francois Millet, azóta viharosan emelkedik a minőség, írja a szaksajtó. Tizenöt perc alatt újra kellett gondolnom szinte mindent, amit eddig a pinot noirról tudni véltem. A Chambolle-Musigny 2001 falusi bor, fűszeres, vastag és száraz, finoman integrált cserekkel. A Chambolle-Musigny 2001 1er Cru fűszeresebb és minerálisabb, élénk és nagyon elegáns, van súlya, de magas és arányos. Ahhoz, hogy a Bonnes-Mares Grand Cru 2001-ről elmondjam, milyen, megint csak kevés a költészeti vénám. Bonnes-Mares robusztus és határozott borokat terem, állítólag, és valóban. Semmi könnyed játszadozás, nem táncol ez a bor, mint a burgundi pinot-król ostobán hinni szeretjük, hanem árad és hömpölyög. Viszont nem is nehézkes, és még kevésbé édes. Széles, magas, izgalmas, illathegyek, íztengerek, komplexitás, energia. A Musigny Vieilles Vignes Grand Cru 2001 még nagyobb. Illata leírhatatlaul hatalmas, mégis vibráló, kifinomultsága felülmúlhatatlan. Musigny 10 hektár összesen, Johnson szerint a legszebb és legerőteljesebb borok kerülnek ki innen. Kétségkívül. A Vogüé Musignyja zseni. Vörösben nincs feljebb, vagy ha van, azt már végképp nem érdemeljük meg.