Körtvély és fa. Chardonnay helyett háztáji viognier Gál Tibor nyomdokain. Izgalmasabbnak tűnik, mint bármely más szekszárdi fehér. A lányok nagyon szeretik.

A viona jó név, ha Heimann találta ki, ha nem: nem kell bajlódni az idegenszerű vijonyé alakkal. Meg azért sem viognier ez a viognier, mert egy kis chardonnay is van benne. Az első évjáratában, 2004-ben még több volt, 2005-ben már alig ötszázaléknyi, tehát törvény szerint fajtiszta viognier-nek is nevezhették volna. Nem rendes cuvée ez egyébként, a két fajtát összeszüretelték, végig együtt dolgozták föl, tehát nem két bor házasításáról van szó, viszont nagyszerűen reprezentálja azt a folyamatot, ahogy Heimannéknál a viognier fölváltja szépen a chardonnay-t.

Mint a szekszárdiak többsége, Heimann is csak háztájiban tart fehéret a vörösök mellett. Nem sikerült még olyan fehér fajtát találni, amely nagyot alakítana a vörös löszön (az aktív mészről és a holocén löszvályogról nem beszélve). A chardonnay világdivatjából persze Szekszárd sem maradt ki, sőt, nagyon sokan vélték ebben a fajtában megtalálni az eladható fehéret. A divat azóta alábbhagyott, sőt; Heimannék meg nem bírtak kibékülni azzal az erőtlen, halovány chardonnay-vel, inkább szóltak Gál Tibornak, hogy segítsen valami paszentosabb fehérfajtát keresni. Gál sokat segített sokaknak, az egyetlen jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező magyar borászként sokkal többet tudott fajtákról, klónokról, talajtípusokról, és a tapasztalatait szívesen meg is osztotta. Talajelemeztek, klímáztak, kalkuláltak, és azt dobta a gép, hogy viognier. Ezt a rhone-völgyi fajtát maga Gál próbálta először Magyarországon. (Heimann elmélete szerint egyébként lehetséges, hogy a viognier azonos a szerémi zöld nevű klasszikus magyar fajtával. Az elmélet alapja egy Wine Spectator-cikk, amely szerint a Rhone mentén "magyar zöldként" is emlegetik a fajtát.)

Nőies karakterű bor, tapasztalatom szerint gyorsulnak is rá a bögrék

Persze, lehet, hogy a háttér-információk beeszik magukat a tudat alá, de amikor először kóstoltam a bort, arra gondoltam, hogy nagyon gálos. A sok fa miatt nyilván; Gál Tibor barrique-chardonnay-iban volt ennyi fa.

A Heimann Vionában tehát van fa, rengeteg. Már barrique-ban erjedt, meg-megbattonázsolva – a finomseprő jól seper –, aztán gyorsan át acélba, hogy megmaradjanak a körtés gyümölcsaromák.

Illatban azért zavar engemet egy agresszív savanyúcukor a vulgáris tuttifruttijával, meg az édessel, és ízben is ott van aztán, szerencsére a nagy savak jönnek, meg a szép, sűrű olajos struktúra, és elfelejtjük gyorsan. Hosszabb levegőztetéssel mérséklődik a savanyúcukor. Jól komponált bor ez, egyébként, megvannak az arányok, nem billen sav felé, nem billen alkohol felé (12,75%), az édesség (nem maradékcukor) nagyon fogyasztóbarátan vigyorog, aztán kis pörköléses cucc, a fák, és a vezető körtés gyümölcs. Nőies karakterű bor, tapasztalatom szerint gyorsulnak is rá a bögrék (bár nagy testű és nem savszegény).

Az eléggé biztosnak tűnik, hogy érdemes volt lecserélni a chardonnay-t, és az is, hogy a viognier-ben volnának még lehetőségek. Ennyi izgalom kevés szekszárdi fehérbe szorult, na.

Rozmaringos báránysülthöz próbáltam: hibátlan. És még az üveg is szép, jól eltalált címkével, kapszulával.

5 pont.