Elárverezték a primőrök primőrjét: két üres palackot a Chateau Picard 2267-es évjáratából. A világ egyik legdrágább bordóijának titka: szőlészeti katasztrófa vagy szándékos manipuláció? Megrázó fotóriport a Ch Pavie idei terméséről. Végül a nemzetközi sajtó a Tocai Friulano hattyúdalán búsong, mi meg röhögünk a markunkba.

Ch Pavie, avagy borfakasztás mazsolából

A Chateau Pavie volt az a birtok, amelynek 2003-as évjárata kirobbantotta a kritikusok transzatlanti borvitáját. Robert Parker hedonikusnak nevezte, potenciálisan 100 pontosnak ítélte, míg Jancis Robinson szerint kész röhej volt. A személyeskedésbe csúszó polémia remek lehetõséget adott az újvilági stílus bordeaux-i térnyerése miatt aggódóknak, hogy beszóljanak Parkernek és Michel Rolland-nak, illetve Parker és szárnysegédei számára, hogy beolvassanak a maradi, elfogult és korrupt brit borsajtónak.

A minap egy bordóbuzi úr, bizonyos James Dove megvilágító erejű fényképeket tett közzé a Ch Pavie szõlõinek állapotáról 2006 szeptemberében. A gondolatébresztő fotók hatását fokozza, hogy a szomszédos birtokon, néhány méterrel arrébb Dove gyönyörű, egészséges szőlőt talált, és ezekről is készített néhány képet.

Persze ha már ott volt, meg is kóstolta őket, és a Pavie-féle cabernet franc- ill. merlot-fürtök mintegy felét kitevő szikkadt szemeket rohadt gyümölcsre emlékeztető ízűnek találta, amelyekből minden sav hiányzik. Hirtelen leesik a tantusz (a cikk szerzőjének és a hozzászólóknak), hogy hogy' kerül a mazsola a Pavie-borok kóstjegyébe. Dove ítéletek helyett inkább kételyeket fogalmaz meg, de a fő kérdés felér egy vádponttal: vajon az ilyen szőlőből készült ital még bordóinak nevezhető-e, vagy ez már egy külön műfaj (lásd amarone, TBA)? A Robinson-féle fórumon (fizetős tartalom, sajna) egy Joel Butler nevezetű, Amerikában székelő Master of Wine nem habozik Rolland hátába vágni a tomahawkot, és a Pavie alkoholértékeinek csodálatos süllyedését (16,5-ről 14-re) övező rejtélyt a fordított ozmózis megfordításával magyarázza. Amúgy a hozzászólók nagyjából egyetértenek abban, hogy a fotókon dokumentált szőlészeti katasztrófát vagy szánt szándékkal idézik elő (aztán a pincében huncutkodnak), vagy a napfényhiánytól félve egyszerűen túlexponálták a fürtöket.

Az olaszok a Tocait siratják

A brit Decanter tuti tippel szolgál a gyűjtőknek: csapjanak le az utolsó Tocai-évjáratra. 2007-től ugyanis a Tocai Friulanót egyszerűen Friulanónak fogják hívni. Felőlünk nézve ez történelmi igazságtétel és öröm, de az olasz termelők állítólag maguk alatt vannak (és mintha mások sem látnák a döntés értelmét).

Mindenesetre az EU osztozik gyászukban, és a gazdák letargiáját enyhítendő 15 millió eurós bánatpénzt készül szétosztani. (Egyidejűleg a francia Tokay Pinot Gris és a Tokay d'Alsace elnevezés is a bortörténelem szemétdombjára került.) Persze lehet, hogy a gyűjtők jobban járnának, ha a Tocai Friulano név megszűnését néhány palack tokaji beszerzésével tennék emlékezetessé.

Huszonharmadik századi borok

A Star Trek memorabíliák árverésén kalapács alál került a 23. századi Chateau Picard két palackja (egészen pontosan a kitűnő 2267-es évjárat). Noha a palackok üresek (űrbor), egy lelkes Picard-rajongó 6600 dollárt adott értük. A palackok a 2002-es Star Trek: Nemesis filmben jutottak epizódszerephez. A forgatókönyv szerint Picard apja kiváló borász volt, és a halála után Jean-Luc testvére, Robert vitte tovább a borászatot.