Most már nem kell többet aludni egyet sem, ma kihirdették ügyesen, hogy a 2006. év bortermelője Garamvári Vencel. A Balaton déli partján és budafoki pezsgőgyárában nyomuló mester négy másik jelölt fölé kerekedett diadalmasan: az egri Lőrincz György, a szintén balatoni Légli Ottó, az alföldi Frittmann János és a neszmélyi Szöllősi Mihály búslakodhat a vert mezőnyben.
Garamvári Vencel évtizedeken át készített pezsgőt a Törley-előd (és végül is utód) Hungarovinnél, mígnem a rendszerváltáskor kitették a szűrét. Azért, mert nem nagyon örült a Henkell–Söhnlein közeledésének. Ekkor hozta létre többedmagával borkereskedő cégét, a Vinariumot, amely kezdetben fontos szerepet játszott a piacon, ám később perifériára szorult. A 90-es évek első felében Garamvári közreműködésével alakult meg a Szent Donatus Pince Lelle mellett. A Donatust némelyek olcsó és jó borok készítőjének tartották, míg mások bár olcsónak, de rossznak találták termékeit. Az biztos, hogy e cégnél ívelt fel Konyári János csillaga is – gondoljunk csak a tényleg jó sínai cabernet sauvignonra –, aki immár saját borászatában vitézkedik.
A leginkább mindazonáltal a Chateau Vincent pezsgőmárka megalkotójaként becsülhetjük az újdonsült évborászát. Hiszen ez volt az első magyar szpárkling, amely komoly alternatívát jelentett és jelent a piacvezető Törley prémium tételeihez képest. A Vincent-ok most egy kicsit jobban fognak fogyni, bizonyára.
Egyébként Garamvári az idén megkapta az év pincészete díjat is, így a második duplázó lett. Előtte Kamocsay Ákosnak sikerült ugyanez, fordítva: ő előbb év bortermelője volt, aztán utóbb a Hilltop–Neszmélyt díjazták a másik kategóriában.
Utolsó kommentek