Bennem nincs semmi megértés a kultúrbarbárok iránt, akik ákombákom betűkkel kőbe, fába vésik, hogy „itt jártam”. Saját értelmezésem szerint ezek a pitiáner képrombolók így akarnak a remekművek öröklétében osztozni. Bár az eszközeiket megvetem, magát az indíttatást értem. És amikor ezt a két szamorodnit kóstoltam, akkor az analizélés helyett én is csak a kommunikációs minimumra akartam szorítkozni, azaz mondani és mutatni, hogy ittam én is, hogy néhány órára értékesebb ember lettem, mert nemesebb anyag keringett bennem. Két olyan bor, amilyet csak mi tudunk, és amellyel a világ tetején csücsülünk.

Szepsy Tokaji Szamorodni Dániel 2003

Visszafogottan elegáns címke, vagy utólagosan belevetített presztízs. Ragyogó aranyszín, mélyebb, mint a Kikelet. Súlyos anyag, ráérősen hömpölyög, és ha egyszer fölkapaszkodott a pohár falára, már nem jön vissza. Az illat mézes, ásványos, diós, nap szárította szénával. Kóstolva elképesztően tömör, rétegzett, de kissé súlyos bor. Könnyebb átugorni, mint megkerülni. A keleties színorgia mellett nekem enyhén édesnek tűnt. A végtelen lecsengésben őszibarack és banán, halvány minerális árnyalattal. Augusztusi nap, amikor az aszfalt fölött remeg a levegő.

Kikelet Tokaji Szamorodni 2003

A címke fején találja a szöget. Van ebben a borban valami felhőtlen jókedv, könnyed derű. Másrészt arisztokratikusan elegáns, erről viszont a címke hallgat. Talán a mellékelt fotón is látszik, hogy jóval világosabb Szepsy Dánieljénél. Az illatában birsalma és vérnarancs. A Szepsy minden fronton súlyosabb, komplexebb, ez viszont élénkebb, dinamikusabb. Karcsú, elegáns, direkt és kristálytiszta. Olajosan csorduló fehér húsú őszibarack. A végtelenül hosszú lecsengésben kis füstösség árnyalja a gyümölcsöt. Pazar savak. Tökéletes harmónia. Augusztusi nap hűsítő szellővel.

Mindkettő 9 pont környéke, de csak a kötelesség pontoztat velem. Hálás voltam, amikor kóstoltam őket.