Közép- és kelet-európai kalandozásaink során Moldovába érkeztünk. Persze nem szó szerint, hanem képletesen. Nem mi mentünk oda, hanem két palack érkezett ide, darabonkint uszkve kétezer forintot kellett értük adni Ungváron. A Vinaria Purcari a távoli és egzotikus állam egyik legperspektivikusabb pincészete.
A komenizmus idején Grúziával és Ukrajnával együtt a Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaság volt hivatott arra, hogy közepesen minőségi borral árassza el a birodalom torkait – magyar termék mégsem juthatott minden asztalra. A szervezett borkészítést nem a 60-as években kezdték azon a vidéken, hanem még a 19. században, amikor francia telepesek telepítették el a francia fajtákat ügyesen. Okkal tehették, szőlőtermesztésre gyakorlatilag az ország teljes területe alkalmas. Aztán jöttek a szovjet fejlesztések, amelyek keretében 240 ezerre nőtt a hektárok száma. A rendszerváltás körüli zűrzavarban ezek egy része elpusztult, de vagy 180 ezer megmaradt. Két és félszer, háromszor annyi, mint Magyarországon, attól függ, hogyan számolunk.
Perspektívában tehát nincs hiány, ám a jelen kevésbé fényes. A moldovánok érthető okokból alaposan lemaradtak nemcsak hozzánk, hanem akár a románokhoz képest is. Mostanra megérkeztek ugyan a hazánkban még a 90-es évek elején felbukkant internacionalista winemakerek, de a tőke, a technológia és a tudás még kevés, sokkal több kéne mindenből.
A Vinaria Purcari történetesen olyan borászat, amely több-kevesebb sikerrel iparkodik kikecmeregni a nihilből. A vállalkozás ősét 1827-ben alapították, elsőként a környéken, és azóta többé-kevésbé folyamatosan működött, ha másképp nem, szovhoz formájában. A 90-es évek megrogyása után 2003-ban következett az újjászületés. Modern feldolgozót építettek, felújították a régi pincéket, sorra szedik rendbe a szőlőket. Mozgalmas honlapot szerkesztettek, érdemes megnézni mindenképpen. Annak ellenére, hogy néhol hajlamosak hülyeséget írni. Mondjuk akkor, amikor borrégiójukat egyszerre helyezik el Bordeaux-val és Champagne-nyal azonos szélességi fokon – igaz, csak oroszul, mert az angolokat a pezsgőőshazával nem kábítják. Valójában leginkább Bourgogne stimmelne.
Az is lehet, hogy igazán finom borokat is készítenek már, ám erről első körben hiába szerettünk volna megbizonyosodni a szép, európaian dizájnolt címkés Premium Wine kategória két szereplőjének közreműködésével. Egy fehér és egy vörös került terítékre, a dettó 2003-as sauvignon blanc és a merlot.
A sauvignon alkoholtartalma 11,5-es, dugója jó minőségű és hosszú – posztszovjet vonalon ez is érdem –, színe fiatalosan halvány aranysárga. De illatában nincs fajtajelleg és frissesség. Fahordós érlelésen esett át szegény, ezt megspórolhatták volna. Gyümölcsből csak alma, mellé erős palackbuké, és ízben is lusta, hiába tisztes a test, nem vibrál a textúra. Nem kizárt, hogy frissiben jólesett volna, négyévesen esélye sincs. 3 pont, kegyelemből.
A merlot többet tud. Ennek a szesze sem vág földhöz – tizenkettes –, ami amúgy nem baj, természetesen. Mélyvörös, tiszta szín, fűszeres-szilvás illatok. Közepes test. Ízvilága nem bonyolult, noha vannak rétegei. A cserek elsimultak teljesen. A savak sajnos kikacsintanak a végén, némi savanykásság formájában. Ezen a ponton megbillen a harmónia. Ha ez a billenés nem lenne, 4 pontnál többet is kaphatna.
Az első évjárattól végül is ez sem semmi – ahhoz képest pláne, hogy itt, a művelt keletnyugaton hajlamosak vagyunk azt hinni, keletebbre máig medvék legelésznek a szőlőben. Más kérdés, attól még korai félni, hogy a moldován invázió letarolja a nyugati piacokat. Bár ami késik, kisvártatva alighanem megérkezik. Az a 180 ezer hektár legalábbis sok mindenre elég lehet.
Utolsó kommentek