A barbera a második legelterjedtebb kék szőlő Olaszországban a sangiovese után. A legjobbakat Piemont környékén érdemes keresni, de Kaliforniában is igen népszerű a fajta. Jó savgyűjtő, a melegebb éghajlat ellenére is, ezért előszeretettel házasítják, ezen oldalát, illetve intenzív színét kiaknázandó. Tannintartalma alacsonyabb, amin gyakran hordó segítségével próbálnak változtatni. Pedig nem biztos, hogy kellene.

Két alighanem (legalábbis ára alapján) egy súlycsoportba tartozó bort kóstoltam össze. Nem vagyok otthon az itáliai borokban, de azt hiszem, beletrafáltam. Sikerült két nagyon eltérő arcát megismernem a barberának. A betöretlen vadló zabolátlan dinamizmusa, szemben a jól idomított paripa impozáns erejével.

Cascina Degli Ulivi Mounbe Barbera Piemonte 2004

Céklás mélyvörös, sűrű szín, a széleken viszont szinte világít. Könnyedén forog, sűrű csíkokban, nagyon lassan csúszik le a pohár falán. Orrban a közepesnél intenzívebb, annál érdekesebb. Nem szabad az első szippantás alapján ítélni, mert a magyar borhoz szokott szaglóhám elsőre tanácstalanul széttárja karjait. Nem nagyon tud mit kezdeni a szokatlan jelenséggel, aminek kitesszük. Zöldségek, gyümölcsök, hús, meg még ki tudja, mi. Céklalekvár, eper, meggy, gomba, mazsola, lakk, aszalt szilva, zsíros levesben főtt marha. Mindez összeturmixolva, hogy homogén benyomást kapjunk. Nem hol ilyen, hol olyan, hanem mind egyszerre. Sűrű, nehéz illat, de idővel megkedvelteti magát.

Szájban is barátkozni kell vele, mert ott sem udvariaskodik. Elsőre meg is ijedtem. Olyan savai vannak, hogy a kóstoló jobbnak látja, ha előre köszön. Tanulhatna tőle egy-két natúr citromlé. Viszont néhány ismerkedő korty és önkéntelen fintor után, ha sikerül átrendezni a szempontrendszerünket, áthelyezni az origót és elforgatni a tengelyeket, akkor kezd határozottan ízleni. A korty nem olyan széles, mint azt az illat ígéri, viszont nagyon húsos. Szinte rágni lehet, de nem ám a tanninokat. Friss piros gyümölcsök, főleg meggy és némi eper, szilva. A savak kemények, karakteresek, de jól végzik a dolgukat, nem karcolnak. A magas alkoholt bőven elbírja ez az anyag.

Borostás, férfias bor. Ki kell ülni vele a verandára szombat este, amikor az asszonyok és a gyerekek már nyugovóra tértek. Elbánik a nehéz vacsora zsírosabb falatjaival, és jólesik belekortyolni a csendes beszélgetés sokatmondó szüneteiben. 6 pont.

Giribaldi Rié Barbera D'Alba 2001

Szintén mélyvörös, sötét, sűrű színű, csak valahogy a cékla hiányzik belőle. Nem világít olyan élénken a széle, talán ez már a kor jele. Mozgása egy fokkal kevésbé lassú, szájban ez igazolódik is majd. Orrban közepesen intenzív, az előző szelidített, cenzúrázott változata. Inkább a civilizáltabb illatjegyek jönnek: a piros gyümölcsök és az aszaltak. Meggy, málna, aszalt szilva, mazsola. A magas alkohol itt is lakkozni kezd a túl mély szippantásoknál. Vonzó, laktató, de nem nehéz illat.

Szájban a fajtára bizony nem jellemző határozott tannin rakja le az alapokat. A savak szerényen a háttérbe húzódnak. Gyümölcsben nincs hiány, azonban közel sem olyan húsos, mint az előző bor. A korty közepe intenzív, az alkohol is felerősödik, de nem lóg ki. Édesebb ízek: túlérett meggy, szilva. Enyhe hordós aromák: néhány csepp kávé. A tannin a végén szárít. Mintha az újvilági ízlésre hajazna.

Van egy olyan gyanúm, hogy ez a barbera exportváltozata. Ettem egyszer Berlinben Ungarische Goulasch-t. Nyomokban valóban emlékeztetett a gulyásra. Így bele tudom képzelni magam egy olasz helyébe, aki szereti az igazi, hagyományos (tökös) barberát. Gattuso biztos nem ezt inná (feltéve, hogy iszik egyáltalán bort), ha barberára támad kedve. Azt mondaná, ez ki lett herélve a töketlen amerikaiak kedévéért.

Viszont én ahhoz kevés vagyok, hogy számon kérjem rajta barberaságát. Az biztos, hogy kevésbé egyedi és izgalmas, mint a másik, de jó bor: 5 pontot megérdemel.