Lehet valami a levegőben, vagy mi, AM kolléga után magam is rászomjaztam a friss oportókra. Régen nagyon szerettem a fajtát, a 90-es évek közepén a savas soproni kékfrankosok után felüdülésszámba ment könnyed és bársonyos villányiakat inni, amelyek akkortájt kissé lapos pénztárcámat sem ürítették ki teljesen. 500-600 forintért szert tenni egy jó Polgárra-Tiffánra, vagy még olcsóbban venni literjét helyben, alig ismertektől, okos beruházásnak számított.

Nem kérdés, életem legnagyobb oportóélménye a Vylyan sokszorosan díjazott 1994-es barrique-ja, fogalmam sincs, ma is rajongnám-e még azt a klasszikus portugízerképbe beleilleszthetetlen bort. Ami a többit illeti, mai mércével 3 és 5 pont között teljesített a java, ami gyengébbnek bizonyult, nem számít, különb meg nem bírt lenni egyik sem. Hacsak Gere Tamás és Zsolt 2006-os válogatása nem, ám azt csak egyszer kóstoltam, fesztiválkörülmények között, akkor ízlett, de hosszasabban újrainni nem volt szerencsém. Úgyhogy felteszem, nemcsak én nem tudom, hogy a portugieser képes-e ropogós-komoly borokat adni. Mindenesetre szeretném, ha egyre többen tesztelnék valós képességeit.

Egyelőre két 2007-est emeltem le a Cora polcáról, Bock József Szent Mártonját és a Vylyan classicusát. Eredetileg a Bogyólére pályáztam, de azt már nem találtam, lejárt az ideje nyilván.

Bock Szent Márton Bora 2007

Úgy rémlik, már az 1997-es Bock-újbor is e név alatt futott, ha így van, jubileumi bozsolé volt a tavalyi. Sötét szín, lilás árnyalatokkal, elsőre fűszeres és gyümölcsös, határozott újboros karakterrel. Ez nálam valami keménységfélét jelent, nemcsak illatban, ízben is, meg leginkább málnás jegyeket. A fogyasztás első szakaszában kissé egysíkú és keskeny, de ahogy múl az idő, úgy gazdagszik.

A palack második felétől már-már öblös a korty, jó tartásúvá, kiegyensúlyozottá egyenesedik. Némi vaníliás komplexitás, gömbölyűség alakul ki, jólesik inni, csúsznak le a nyeletek egymás után. Sehol semmi disszonancia, meg van faragva, ahogy kell. Az 5-ösön is gondolkodtam, de végül visszafogtam az agarakat, maradt a 4 pont.

Vylyan Villányi Portugieser 2007

Ha minden igaz és ha jól emlékszem a hátcímkére, ez a bor fahordóban is eltöltött kis időt. Illatában ezt érezni is, ha így volt, ha nem. Az obligát középmély szín szemrevételezése után – a lilák ezúttal nem tobzódtak, ami a legkevésbé sem baj – ugyanis orrba csapott az a bizonyos oportós fülledt animalitás, a durva istállószag, amely nem egy példányt teljesen élvezhetetlenné tett már. Ezt nem, mert kiszellőzött belőle. Hogy átadja a helyét az erdei gyümölcsöknek és egy intenzív, finom fűszerességnek. Könnyed ez is, de megint csak hatásos, megvan a balansz, kellemesen játékos a lecsengés. Kerek, nincs mit belőle elvenni, nem kell semmit hozzátenni.

Nem lenne teljes a beszámoló, ha elhallgatnám: a fent említett animalitás miatt mérges lettem az elején, úgyhogy több mint a fele megmaradt, meg akartam nézni, mit csinál, ha túlszellőztetem. Három napig nem piszkáltam. És jött a meglepetés: nem oxidálódott el, 70-akárhány órával a bontás után mutatta legszebb arcát. Tudom, hogy ennyit senki nem vár egy oportóra, de tőlem megkapja a respektet. Ugyanolyan erős 4 pontot kap, mint a Bock-bor.