Nyugdíjba vonul a Pétrus főborásza, Jean-Claude Berrouet, aki több mint negyven éven át gondozta a világ egyik legnevesebb château-jának borait. De nemcsak a legendás presztízspince tartozott a keze alá, hanem a J. P. Moueix kereskedőház több más birtoka is, például a Pétrustől egy kilométerre fekvő Trotanoy vagy a Magdelaine. A német Vinum magazin év végi számában készített interjút a főborásszal, akit Barbara Schroeder próbált sarokba szorítani.
Az újságírónő az interjú első felében azzal próbálta megfogni Berrouet-t, hogy miközben a borászt a szaksajtó tradicionalistaként jellemzi, akinek egyik vezérelve az egyszerűség, ő mégis elképesztően drága kultuszborokat készít. A kultuszt pedig – az újságíró szerint – csak egy lépés választja el a divattól. Márpedig a divat – ezt Berrouet is hangsúlyozza – rövid életű.
Persze a borász nem azért töltött közel fél évszázadot egy nagynevű francia cégnél, hogy ne legyen erre valami frappáns – és persze némileg semmitmondó – válasza: miszerint számára mindig a bor áll a központban, és az, amit a bor önmaga véghezvisz. Az embernek csak a háttérben szabad cselekednie. "Engem egyébként az érdekel, ami állandó. A divat pedig borzasztóan rövid életű" – mondja. Annyit persze ő is elismer, hogy a divatborok elősegíthetik az innovációt. És ami a divatból hosszú életűnek bizonyul, az klasszikussá válhat.
A luxusborokról is elég sajátos a véleménye, mint mondta, nem a luxusborok és a "közönséges szőlőlevek" között húzódik a határ: vannak rossz, jó és nagyon jó borok. "A borban sem csak egy igazság létezik" – foglalta össze. Ő egyébként a Pétrus sikerét az újszerűségében látja, abban, hogy teljesen más, mint a nagy klasszikus médoci borok: érzéki, bársonyos, selyemes és persze spontán.
Berrouet valóban szerencsésnek mondhatja magát, mert bár sajátos a véleménye a terroirról, álláspontjának helyességét a J. P. Moueix vezetése nem kérdőjelezte meg – valószínűleg azért, mert az eredmény találkozott a piaci igényekkel. Berrouet szerint a terroir nem a minőségnek, hanem a bor identitásának egy eleme, ahogy Elszásznak elszászi konyhája van, Baszkföldnek baszk, és mindkettő lehet autentikus és jó.
Az interjúból az is kiderül, hogy nincs igazán kibékülve a borszakírókkal, az úgynevezett "kis és nagy Robert Parkerekkel". Mert bár szerinte kultuszborok már évszázadok óta léteznek, és a Pétrus is ebbe az illusztris társaságba tartozik mintegy 50-60 éve, a borvilágban a személyi kultusz új jelenség. És ez – szerinte – az újságírók lekiismeretét terheli. Ők ugyanis a "sztárrendszerrel" próbálnak magasabb példányszámot generálni. Meg azzal, hogy maratoni kóstolókat rendeznek, melyeken naponta elképesztő mennyiségű bort kóstolnak, hogy azokról gyorsan tudjanak írni valami sommás véleményt a mindig újat váró nagyközönségnek.
Ezeken a kóstolókon azonban gyakran "maratoni futókat és sprintereket" hasonlítanak össze egymással, és ilyenkor a "pöffeszkedő izom nyer az eleganciával szemben". Szerinte fiziológiai tanulmányok is bizonyítják, hogy ilyen versenyeken szinte minden kóstoló ugyanazokat a borokat választja ki: a legsűrűbbeket és a legkoncentráltabbakat. Ebben a közegben a finomabb struktúrájú, elegánsabb borok egyszerűen eltűnnek. (Egy családi emléket is felidéz: "Nagyapám egykor borkereskedőként egy bort egy teljes hétig kóstolt. És ha pénteken még mindig ízlett neki, felvette a kínálatába.")
Azt ő is elismeri, hogy ezeknek a Parkereknek az érvényesülésében az egész borvilág ludas, a termelők és a kereskedők egyaránt. Persze ad egy kis fricskát magának Parkernek, akiről a következőt mondja: "Olyan ez, mint a sportban. Mindenkinek megvan a maga véleménye. Ha egy rögbimeccsen vagyok, és vele egy időben egy kommentátort hallgatok, az a benyomásom, nem ugyanazt a játékot nézzük."
Jean-Claude Berrouet 1962-ben szerzett diplomát Boredaux-ban a borászati főiskolán. 1963-tól, 22 éves kora óta dolgozik a Jean-Pierre Moueix kereskedőháznál, azaz 2007-ig negyvennégy évjárat fűződik a nevéhez. A legkevésbé sikerültnek az 1974-es évjáratot tartja, viszont az akkori kudarcból tanulva frenetikusan sikerült a következő. Legfőképpen azt sajnálja, hogy nem volt elég ideje kitapasztalni a termékkorlátozásnak és a fürtzónában történő lombritkításnak a bor minőségére gyakorolt hatását.
Nyugdíjba vonulásával nem kerül messze a cégtől, a Pétrus családi kezelésben marad, mivel a pince borásza a fia, Olivier lesz, aki a Château Cheval-Blanctól igazol át. A J. P. Moueix technológiai igazgatói székében Eric Murisasco követi, aki 1993-tól dolgozik a kereskedőháznál.
Utolsó kommentek