Badacsony mint borvidék számomra sokáig úgy nézett ki, hogy van a Szeremley borászat (aki nagy), vannak Laposáék (akik meg jók), és vannak a többiek úgy cuzammen. A Balaton északi partjának híres bazaltkúpját valahogy lassan érte el a borrendszerváltás. A német turisták süsswein-imádata még a 2000-es években is táplálta, sőt táplálja mai napig a félédes szürkebarátok kultuszát, amit számos termelő próbál aprópénzre váltani. Szerencsére az utóbbi években itt is beindult valami, újra felfedezték a kéknyelűt, egyre több szép bor készül olaszrizlingből is és az ottonellt meg a szürkebarátot sem csak cukorral tudják már elképzelni.
Az Istvándy pincészet tavaly került fel privát kis bortérképemre, amikor egy könnyed délutáni borfesztezés közben, Badacsonyban beleakadtam boraikba. Később aztán mások is mondták, hogy ha badacsonyilag valakire érdemes odafigyelni még a Bazaltbor mellett, akkor azok ők. Aztán pár hete ismét belefutottam az Istvándy-standba, és két boruk annyira megtetszett, hogy azon sebtiben le is csaptam egy-egy palackjukra.
40 hektáros középpincészet, palackozott boruk mégis alig. Talán még szőlőként, talán folyóborként megy el a többi, én nem tudom. A borok mellett viszont foglalkoznak mangalicákkal is (a hírek szerint szépen, ridegen tartva őket, ahogy kell), vagyis - sportriporteres hasonlattal élve - érzik az idők szelét. A szőlők a Tóti-hegy és a Csobánc déli lejtőin fekszenek, a borok között a hagyományos badacsonyi fajták mellett cabernet sauvignont is találunk (és nem is rosszat, egyébként, de most nem erről szól a dal).
Hogy egy kicsit kötözködjek nyitásképp, a borok hátcímkéi az utóbbi időben egyre inkább szárnyra kapott hátcímke-líra maradandó darabjai: a "megérezzük a nyári nap izzását, a mormogó vulkán ősi forróságát és testünkben, lelkünkben a szőlősgazda nyugalma árad szét" költői képeihez hasonlót még az egyébként e szempontból szintén nem kispályás Varga pincészet sem mert papírra vetni. Persze - ahogy csokoládéknál szoktuk ezt olvasni a szürkés elszíneződés kapcsán - ez a borok élvezeti értékét nem befolyásolja.
Istvándy Badacsonyi Rizling 2007
A bor kettőezerhatos elődjét palack kolléga már górcső alá vette és bár tetszett neki, nem hagyott benne különösen maradandó emléket. Ha jól emlékszem, bennem sem, bár én még tavaly tettem az orális tapasztalás célkeresztjébe. Itt van viszont a 2007-es utód, ami már látványra is teljesen más ligában játszik. Olajosan mozog a pohárban, a korona hosszasan ül meg egyhelyben, hogy aztán szemmel alig látható komótossággal induljon meg lefelé. A nagy test - nagy élvezet párosítás vizuális manifesztációja persze ébreszt némi kételyeket az ember fiában, különösen, mivel hónapok óta nem kóstoltam igazán szép savú kettőezerhetes fehéret. Évjáratilag lelágyult a legtöbbje, úgymond, és ez legtöbbször magas alkohol- és glicerintartalommal párosult. De ne legyünk előítéletesek.
Tőrőlmetszett, fajtajelleges és meglehetősen intenzív olaszrizling-illattal nyit a bor, virágok, pici mandula és némi méz aromái kavarognak az orromban. Ha nem is túlontúl bonyolult, de egyenes, tiszta és szép minden szempontból. Szájba véve pedig minden esetleges előítéletet mellényzsebből ver keresztbe: pompás, élénk savakat érzek (nem a legutóbbi népsavazásra emlékeztetőeket, hanem tényleg szépeket), egészen pompás harmóniát, feszes struktúrát, és minderre még felteszi a koronát a nagy test és az ízek intenzitása. Némi extraktédesség is beköszön (legalábbis nem tartom valószínűnek, hogy maradékcukor volna benne), tovább gazdagítva az ízérzetet. Akárhonnan is nézem, nem találok hibát benne, az egyensúly egyszerűen perfekt, a lecsengés is szép hosszú. Nem az a chablis-stílusú, kiművelt és kerekre csiszolt bor ez, hanem inkább a magyarosan karcos, élénk savú típus, vagyis pont az én ízlésemnek megfelelő. Nem sajnálom tőle a vaskos hat pontot (azaz 6 pontot), mert minden tekintetben szép. Talán hetet is érdemelne.
Istvándy Badacsonyi Kéknyelű 2006
Bár kéknyelű-fronton - megvallom töredelmesen - vannak elmaradásaim bőven (például Bazaltborék legutóbbi darabjáról is lemaradtam egyelőre), valahogy eddig még sosem éreztem a fajtában a Nagy Lehetőséget, amit sokak tulajdonítanak neki. Persze, hungarikum, mi több: badacsonyikum, de akármennyire is csak Badacsonyban terem meg, azért az ember elvár a borától egyet s mást, például illatot. És itt már igen sok kéknyelű elvérzett nálam, akármennyire nem az illatról szól a kéknyelűség. Az utolsó általam kóstolt kéknyelű, aminek valóban szép illata volt, talán a Badacsonyi Borászati Szövetkezet (nem vicc) 2002-es darabja. Annak meg más bajai voltak. Vagyis továbbra is kétségbeesve keresem azt a kéknyelűt, amire könnyű szívvel mondhatom, hogy "na ez az".
Istvándyék kéknyelűje a rizlingnél talán kevésbé méltóságteljesen mozog a pohárban, picit fürgébb, játékosabb, a színe is egy árnyalattal világosabb talán. Elsőre az illata is visszafogott, méz, mezei virágok érződnek, sós-ásványos bevillanásokkal. Aztán ahogy melegszik és levegőzik, úgy nyílik ki és válik egyre intenzívebbé, dióval és hársfavirággal gazdagodik, kerek, harmonikus és szép. Lehet ezt így is, ugye. Szájban pedig még rátesz egy lapáttal: pompás harmónia, vibrálóan élő savak, magas, elegáns szerkezet, intenzív ízek kényeztetnek. A test közepes, nem akkora, mint a rizlingé, de az eleganciája mindenért kárpótol. Pár gramm maradékcukorra itt már határozottan gyanakszom, de a pici cukrot olyan tökéletesen tartják kordában a bor savai, hogy ha van is benne, akkor is csak kerekíti és gazdagítja a képet. Naccerű, naccerű - lelkendezik a bennem élő hedonista, én pedig lelkiismeret-furdalás nélkül karcolom be mellé füzetembe a 7 pontot. Na ez az.
Miután megállapítottam magamban, hogy újabb pincészetre kell nagyon komolyan odafigyelni Badacsonyban, már csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul: ha a pincészet neve Istvándy (ipszilonnal tehát), akkor miért van nálam Istvándi Gergely névjegye (i-vel), amit Badacsonyban gyűjtöttem be a tavalyi fesztiválkodás alkalmával? Hová tűnt az ipszilon? Hová tűnt az ipszilon?
Utolsó kommentek