Mégiscsak a borfesztivál a legjobb borfesztivál, főleg az első napon, mert tömeg még nincsen, a választék meg hatalmas, ember legyen a talpán, aki fel akarja ölelni az egészet, a legjobb belesüllyedni koncepciótlanul, ahogy esik, úgy hüppen, hátha kisül belőle valami. Azokról a borokról lesz mostan szó, mérhetetlenül szubjektív alapon, amelyeket szerintem a látogatónak okvetlenül érdemes magához vennie.

Németh Attila standjánál nyitottam, NAG-címkés borokkal, leginkább a 2006-os Concubina tetszett.

A Bortársaságnál leragadtam hosszú időre, kóstoltam nagyjából tucatot. Fehérben Légli Ottó 2007-es Banyászó olaszrizlingjére izgultam rá, és nagyon bejött a St. Andrea dettó 2007-es Örökkéje is.

A nagyobb formátumú vörösök közt magyarul megint csak St. Andrea-borban, a 2006-os Merengőben leltem kedvemet leginkább, és érdekesnek találtam a Sauska 11-et is.

Külföldiül jobban értettem ezúttal, az argentin Kaiken cabernet-je nagyjából kétezer forintért virít a spiccen, a chilei Montes Alpha cabernet sauvignon meg vitt mindent négyezerért. Az újvilág uszályába kerültem teljesen, az vesse rám az első követ, aki akarja.

Malantinszky Csabáékhoz még nem érkeztek meg a 2006-os nagyok, csütörtöktől állítólag ott kesznek, de a 2006-os Noblesse cabernet sauvignon és a cabernoir sem rossz.

Szentesi Józsefnél vastag Orsolya- és Pontica-fehéreket lehet kipróbálni rengeteg alkohollal, hozzám nyilván közelebb állt a két 2007-es Kikelet-száraz, miszerint a furmint, de különösen a hárslevelű, amely ugyanolyan sauvignon blanc-os, mint a 2006-os, csak frissebb és színesebb.

A legnagyobbat mindazonáltal Szentesi József 2007-es rajnai rizlingje ütötte. Az volt a bajom a mester boraival eddig, hogy savas érzetűek erősen, mindig borul a harmónia. Na, itten nem borul. Van maradékcukra, alacsony, 12 körüli az alkoholja, zamatos, kiegyensúlyozott, rizlinges, gyönyörű, le a kalappal. Ilyet szeretnék még, sokat.

A Kreinbacher Birtok 2006-osokat hozott, a Tradícióval továbbra sincs gond, a 2007-esekkel pláne lépnek egyet előre, az fix.

Maradt a végére a Tornai Pince. A borfaluban a nap borának kiáltottam ki a topszelekciós apátsági furmintot, muszáj volt széjjelnézni náluk jobban. A hipermarket-sorozatból változatlanul a hárslevelű a kedvencem, és jó a furmint is. A válogatottak nagyon szépek mind. Aranyhegy furmint már nincs, apátsági még van, kiváló. Az olaszrizling dettó, a juhfark jól iható, a hárslevelű lehengerlő. Ha jól emlékszem, ez a hárs is Aranyhegy, de nem véstem fel, a lényeg, hogy topszelekciós; gazdag, mézes, lendületes, hosszú.

Aztán kaptam a válogatás válogatása juhfarkból, úgy hívják, hogy Nr. 71. Ennek köszönhető, hogy a Szentesi-rizling nem egymagában lett a nap bora, hanem in equo. Mintha testvérek lennének. Ez sem erjedt ki szárazra, és milyen jó, hogy nem. Somlói ásványosság, gyümölcsösséggel gazdagítva, tökéletesen, illatban és ízben egyaránt. Nagy, mégis elegáns. Más már nem is kellett.