Budapest és Szeged közt ingázó egyetemistaként hosszú tervezgetés után megvalósítottuk, hogy reggel elindulva leszálltunk a szegedi gyors minden állomásán, kerestünk egy kocsmát, ittunk valamit, majd a következő gyorssal továbbmentünk. A pohárban gazdag nap végén kimerülten és nem csak diadalittasan érketünk meg szegedi szállásunkra. Ez jutott eszembe, mikor először hallottam a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület remek kezdeményzéséről: a régiós buszjáratról. Csak fel kell szállni a buszra, és minden megállóban valami látnivaló, fogadó jobb és gyakoribb esetben borospince várja a kedves utast. Kóstolás után pedig fel lehet szállni a következő pontosan érkező buszra, hogy elvigyen minket a következő pincéhez. Ki is próbáltam, hogyan működik mindez a gyakorlatban: Káptalantóti és Hegymagas volt az én két megállóm.

Istvándyéknál

a nagyon szépen gondozott, tágas árnyas, hangulatos kertben ültünk le. Kaptunk egy itallapot legalább húszféle borral: szín és cukortartalom szempontjából szinte minden variáció megtalálható - azért én leginkább száraz vonalon maradtam. Voltak még becsületes borkorcsolyák is, közvetlenül ebéd után azonban nem vállalkoztam a tesztelésükre. Rendkívül szimpatikus volt, hogy bár palackozott borokról van szó és egyedül kóstoltam, mindegyikből szemrebbenés és szájhúzás nélkül kihozták a féldecis kóstolómennyiséget korrekt poharakban, okosan kettesével, hármasával csoportosítva. A szódás szifont pedig kérés nélkül az asztalra tették, így minden adott volt, hogy a borokra figyelhessek.

Négy olaszrizlinggel kezdtem időben visszafelé haladva. A tavalyira mondták, hogy még fiatal és valóban. Friss illatában virágok, szőlő és egy kis kréta. Szájban lágyabb, mint vártam, az alkohol is huncutul csíp, mégsem hosszú bor. A 2007-esbe szagolva sokkal érettebb, kicsit likőrös, körtés illatokat éreztem. Szájban is testesebb, ízében túlérett jegyek dominálnak. Most lehet a csúcson, nem merném most egy évre elvermelni. Aztán ki tudja, mert a 2006-os, amit már kóstoltam régebben, élénkebbnek tűnt. Persze ő is érett, reszelt almás, citrusos, mézes, vaníliás gazdag illattal érkezett. Kóstolva szép egyensúlyban van, leginkább ilyen a rizlingek között. A 2001-es matuzsálem tekintélyes almás petrolos illatú, minél mélyebbet szippantunk, annál közelebb kerülünk a kőolajfinomítóhoz. Szájban is tartja magát még becsülettel: nem egy komplex bor, de tiszta és él még, ami nagy szó hazaiban. A friss 2008-as kéknyelű intenzív, virágos, élesztős, édeskés illatú, savakban kicsit szegény vagy talán elnyomja benne kissé a maradékcukor, amit felfedezni véltem. A rizlingeknél viszont határozottan zamatosabb, kedvesebb.

Két szürkebarát következett kilenc év korkülönbséggel. A 2008-as hízelgő illatú: virágokkal, barackkal, likőrös és tésztás jegyekkel. Szájban is édes karakterű, gyümölcsös, nem szűkölködik alkoholos fűtésben sem. Utóízében nagyon jól jön az a csipetnyi kesernye. Az 1999-es illata hasonlít egy medium sherry-éhez. Szép savai kíváncsivá tettek, vajon milyen lehetett ez a bor fiatalon? Szájban száraz, egyenes, kicsit szamorodnis. Kora ellenére nem testes. A 2006-os félszáraz Bizsergés muscat ottonel és irsai olivér házasítása. Orrbavágóan intenzív illatban grépfrútos, mandarinos gyümölcsbombát kapunk nagy csokor virággal. Csak annyi sava van, ami gerincnek nélkülözhetetlen, amúgy kiváló térítőbor lehet. A szintén múltszázadi, de a szürkénél egy évvel fiatalabb tramini (2000 a megfejtés) igazi koros illattal, reszelt almával, mézes citromos palackérettséggel bizonytalanított el. Kóstolva azonban az édes és sós ízek mellé meglepően élénk savak társultak, így lassan kilenc évesen is élő még a bor.

Az itallapon egy száraz vörös tétel szerepelt: a 2008-as cabernet sauvignon. Rozsdás színű, illatában tanítanivaló zöldpaprika valami meghatározhatatlan piros gyümölcskoktéllal (előbbiről ugye tudjuk már, hogy nem a fajta sajátja, inkább afféle magyar narancs jelenség.) Ízében fáradt gyümölcsösség, narancsos, szottyadt ribizlis aromák. Savja és alkoholja rendben van, tanninja szinte nincs is. Azért jól iható, laza balatoni bor. Megkóstoltam egy édes fehéret is, nevezetesen a 2006-os szemelt kéknyelűt. Kellemes meglepetés volt. Ásványos, körtés barackos illatú, szájban zamatos, a savak végig bírják a tempót. Nem egy komplex, inkább kedves, hízelgő bor.

A Szászi Pincénél

általában az egész nap nyitva tartó borboltban, illetve a pince előtti diófa árnyékában lehet kóstolni a szűknek éppen nem mondható szortimentből. Nekünk azonban sikerült belecsöppennünk egy olyan szerencsés estébe, mikor kiváló kemencés sültek mellett a borokat maga a borász töltötte poharunkba.

A 2008-as friss évjárattal kezdtünk, szigligeti olaszrizling volt az aperitif. Friss, köves, virágos illatú, kóstolva élénk, citrusos, sós, finom. Egy hónap hordót kapott csupán fűszerezésként. Tiszta, egyenes, jól csúszó bor. A muscat ottonel nem hazudtolta meg a fajtát: intenzív illatú, zamatos, közepes testű bor, savai rendben vannak. Nem gyakran találkozhatunk magyar chenin blanc-nal, Hegymagason erre is van lehetőség. Illatban és ízben is nagyon intenzív, és ez biztosan nem csak azért van, mert ennél a bornál kivételesen használtak (ráadásul sauvignon blanc) fajélesztőt. A friss évjárat lezárásaként kéknyelűt kaptunk, amihez a szőlőt a badacsonyi kutatóintézettől veszik. 2008-ban a fele tartályban, a fele pedig hordóban erjedt. Közepesen intenzív, cukorkás, virágos illatú, erőteljes édes és egyszerre sós ízű, élénk savú hosszú bor. Némileg cezúrát éreztem, mikor Endre kihozta a 2006-os szent györgy-hegyi olaszrizlinget. Más világ volt, mint az előzőek. Finoman érett, gazdag illat: alma, őszibarack, narancs, méz és tengeri szél. Szájban még mindig igen élénk savai dominálnak, de már kezd elegánsabbá válni fiatalkorához képest. Ugyanebből a 2007-es szintén érett bor benyomását keltette, de valahogy másként. Jóval sötétebb színű, orrban teás, körtés, szájban széles, telt mégis dinamikus.

A nap első messze kiemelkedő bora a 2007-es Kabócás Olaszrizling volt. A 2006-os félszáraz sokunk kedvence volt, az újabbat a 7x7-en kóstoltam és méltó utódnak vélem. A Kabócás Szigliget három hegye közül az Antal-hegy déli oldalán termett, nevét az ültetvényen hallható jellegzetes hangú kabócáról kapta. A 2007-es illata intelligens és komplex: petrolos, virágos, köves. Kóstolva egyszerre érett és élénk: robbannak a gyümölcsök, izgalmat hoz a finom sósság, keretez az elegáns kesernye. Határozottan benne van a nagy bor ígérete.

A fehérek sorát egy meglepetés 2003-as chardonnay zárta. Szamorodnis jellegű, magas cukor és alkohol tartalommal. Nagy sikert aratott, érdekes volt, de a Kabócást nálam nem tudta feledtetni. Elvágó bornak kékfrankos rozét kaptunk, ami friss volt és üde, ahogy illik. Érdekesebb volt a már gyakorlatilag elfogyott cabernet sauvignon rozé, amiről beleszagolva senki sem gondolná, hogy vadon erjedt. Áradó epres, cseppet kesernyés illata, remek struktúrája nagyon vonzóvá tették.

Két vörösborral zártuk a kóstolót 2006-ból. A cabernet sauvignonban itt is felbukkant a zöldpaprika, főleg kövekkel fűszerezve. Ahogy melegedett megérkeztek az elvárt piros gyümölcsök is, vonzóbbá téve az illatot. Kóstolva tipikus húsos balatoni, inkább a savakról, mint a tanninról szól. A merlot sűrűbb, nekem mégsem tetszett. Valahogy ilyennek képzelem a gumibogyószörpöt, és nem szeretem. A busz érkezése előtt gyorsan kértem még a 2006-os száraz Kabócásból. Sokáig nem is tudtam, hogy létezik ez a bor, most pedig ott forgott poharamban. Kár lett volna kihagyni, a nap második csúcspontja volt. Másnap a borász által is horrornak titulált ára (6000 Ft) ellenére vettem egyet Szásziék másik, a szigligeti vár aljában található vinotékájában. A terv az, hogy összekóstolom a félszáraz és a 2007-es Kabócással. Az is egy szép nap lesz majd.

[A busz augusztus végéig minden nap, utána szeptember első két hétvégéjén jár: reggeltől estig nagyjából kétóránként. A menetrend innen tölthető le.]