Ha azt mondom keresek egy kékfrankost, kevesen érzik, hogy itt valójában kétértelműen fogalmaztam. Ez azért van, mert a kontextus általában egyértelművé teszi, hogy melyik olvasatról van éppen szó. Tegyük fel azonban, hogy a pincében fekszem, mikor váratlanul belép valaki, és indiszkrét módon megkérdezi, hogy mit csinálok. Erre én azt válaszolom, hogy keresek egy kékfrankost. Ha a pincében az alsó polcokon tartom a kékfrankosaimat és azért feküdtem le, hogy jobban lássam a cimkéket a félhomályban, és így könnyebben megtaláljam azt a 2007-es szekszárdi tételt, amit az előző héten vettem, akkor a keresek egy kékfrankost kifejezés de re (a világ szerinti) vagy extenzionális olvasatáról van szó. Egy bizonyos, konkrét kékfrankost keresek. Ha azonban azért fekszem a pincében, mert megfáradtam, hiszen aznap már az ötödik kékfrankos kidugózásán és alapos megkóstolásán vagyok túl, ám a fajtajelleg, a terroir és az egyensúly megfelelő arányát hiába kerestem bennük, akkor a keresek egy kékfrankost kifejezés de dicto (szavak szerinti) vagy intenzionális olvasatáról van szó. Nem egy konkrét, biztosan létező bort keresek, hanem egy kékfrankost, ami megfelel az elképzeléseimnek. Ez utóbbi olvasat jegyében vettem részt múlt szombaton egy remek kóstolón a Terroir Club harmadik születésnapja alkalmából. A keresésben Karner Gábor, Kaló Imre, a Ráspi Pince és a Strekov 1075 három-három kékfrankosa volt társunk.

Karner Gábor Vitézföld Kékfrankosai közül a 2006-ost töltötték elsőnek a poharakba. Korábban, mikor először találkoztunk, még úgy is sikerült meglepnie kemény, harcias tanninjaival, hogy nem teljesen felkészületlenül szaladtam beléjük. Most viszont, mintha kezdenénk egymáshoz csiszolódni: egyre inkább látom benne (és nem bele) a szépséget a zord külső mögött. Ahogy levegőzött: nyílt bátran illatban és ízben is, a tannin és a savak mellett egyre inkább szóhoz jutott a gyümölcs és az ásványosság is. A 2007-es az évjáratból adódóan jóval karcsúbb és kedvesebb, pedig ő is ugyanúgy négy hetet töltött héjon, mint a 2006-os. Gyümölcsei kicsit főttesek, savai kerekebbek, tanninja jóval kevesebb, de azért neki is több, mint az egyszeri kékfrankosnak. A 2008-as hordóminta már csak 2 hetet kapott héjon, illatban ő volt a legkifejezőbb és gazdagabb, persze majd palackból lesz érdekes, tudja-e ugyanezt. Tanninjai sokkal simábbak, pedig még korántsem állt össze, nem kész a bor.

Kaló Imre kékfrankosai még ebben a hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető társaságban is tudtak megdöbbentőek lenni. Olyannyira, hogy az első két – még hordóminta – tétellel nem is tudtam igaz barátságot kötni. A 2008-as illata talán gyümölcsrizsre és gyümölcsteára emlékeztet, nagyon egyedi és olyan, mintha még erjedne – alighanem valóban így van. Két hónapot töltött héjon, a késői szüretnek köszönhetően megérintette a botritisz is. Kóstolva meglepően édes, ugyanakkor nekem kevés benne a lendület és üdeség. A 2006-os olyannyira munka közben van még, hogy egy kis széndioxid is érezhető benne, egyébként nagyon hasonlít a két évvel fiatalabbra. A legidősebb 2002-es tételhez érve aztán föllélegeztem: a hiba talán mégsem (csak) az én készülékemben van. Ez a bor élénk, gyümölcsös, földes, nagyon szépen rétegzett, finom illattal fogadott. Szájban csodálatos harmónia és gazdagság gondoskodik a remek folytatásról. Száraz főbor kékfrankosból.

Horváth József Ráspitól ittam életem legszebb kékfrankosait, így az erős kezdés ellenére bíztam abban, hogy lehet még fokozni az izgalmakat. A 2007-es selection hordóminta még, kirobbanóan telt és friss gyümölcsös illattal, Ráspi kékfrankosokhoz képest egész sok tanninnal. A 2006-os selection nagyon sokat fejlődött első randevúnk óta. Illata közepesen intenzív és izgalmasan komplex. Sós tengervíz, cseresznye, gomba és dohány békésen, egyfajta mozgalmas nyugalomban férnek meg egymás mellett benne. Kóstolva beteljesít minden szép ígéretet, szerkezete kiváló, hosszúsága méréséhez pedig kézistopper és közepes reflexek is megteszik. Ezután jött a 2004-es selection, régi nagy kedvencem, aki most is remek formában volt. Intenzív fehércsokis, ibolyás, sós ismerős illata rögtön és ismét magával ragadott. Kóstolva széles, magas és persze hosszú egyszerre, mégis inkább elegáns, mint nagy. Izgalmas, vibráló, nagyon élő és végtelen hosszú. A kóstoló legjobb bora volt.

Nem éppen irigylésre méltó sorsolást kapott Melecsky Tibor és Sütő Zsolt. A Strekov 1075 három kékfrankosa zárta a kóstolót a Ráspi-borok után. A 2008-as classic édeskés illatú, kissé főttes gyümölcsökkel és csokival. Kóstolva is jön az édesség, ám kellő mennyiségű és minőségű savval megtámasztva így érett, de üde lett a korty. A 2006-os nevében a terroir szó azt jelzi, hogy magasabb kategóriába léptünk. A gyümölcsöket illatban itt is némileg főttnek éreztem, összességében azonban komplexebb már orrban is, mint a classic. Kellemes íze cseppet édesbe billen, az érkező finom sósság ezen kompenzál egy leheletnyit. Érdekes, hogy nem volt hordóban, amit vakon nem sokan szúrnának ki. A 2005-ös terroirnál még akár a fajta is jó feladvány lehetne. Illata kedves, tejes, gyümölcsös, lehetne akár merlot is. Szájban már szigorúbb, nem törleszkedik, de nagyon zamatos, finom.

Remek délután volt, remek borokkal. Találtam nem is egy kékfrankost. De azért a kékfrankos még nem biztos, hogy megvan.

A fenti homályos képen Sütő Zsolt, Melecsky Tibor, Kaló Imre és Horváth József (Ráspi) látható, Karner Gábor pedig éppen takarásban nem.